Azon gondolkodom, vajon mi az eljárásmód egy teljesen népmesei fordulatkor.
Ha, mondjuk, személyesen Orbán Viktor kopogtatna be hozzám, elém tenné a listát az akárhány millió új munkahelyről és mondaná bátorítólag, hogy na, csak bökjek bátran.
Hogy akkor mi lenne.
Öt éve vagyok munkanélküli.
Szerintem az elsők között voltam, akik belenyaltak diplomásként a közmunkába. Ezt meg is írtam annak idején, nem érdekes, én is a legszívesebben elfelejteném - sajnos, soha nem fogom tudni. Van a megaláztatásnak az a foka...
Közmunkásként a lábam méretétől kezdve a vérnyomásomig mindenről papírt kértek, mert közmunkás sem lehet ám bárki.
Na, nem is voltam sokáig.
Azóta minden létező rendszerből kihullottam.
Ha most maga Orbán Viktor adna a két drága kezével nekem munkát, be kéne fáradnom a személyzeti osztályra - mostanában nyilván másképp hívják, bocs, de kiestem a munka világából -, ott mondanák, hogy adjam oda neki akkor az oslkdfmncvk-ot.
Kérdezném ekkor, hogy mi az a oslkdfmncvk, mert én bizony olyat még nem láttam.
Megértőek lennének (kicsit elfordulva azért kikacagnának a lányom-korú ügyintézők), mondanák, hogy legalább az adóhatóságtól hozzak valamit.
Mit.
Mit hozzak az adóhatóságtól.
Azon kevés szerencsések közé tartozom a szerencsétlenek között, akiknek még van hol lakniuk - de az adóhatósággal, hát azzal egészen biztosan nem volt dolgom vagy öt éve.
Miért is lett volna?
Nem volt miről beszélgetnünk - a nullával való műveleteket nem értelmezi a matematika.
Mondanák akkor megértően a személyzeti osztályon - mégiscsak Orbán Viktor ismerőse vagyok, nem zavarnak el, meg hát különben sem -, hogy akkor a TB.
Milyen TB, kérdezném én akkor egyre csendesebben vissza, miről beszélünk?
Nincs TB.
Hát pedig az kell, mondanák ők.
Jó, mondanám én, elmennék a megfelelő helyre ügyet intézni, mondanák nekem, hogy abszolut megértik a helyzetemet, már csak ki kell fizetnem ezt a potom öt évnyi elmaradást, és máris minden megy kacagva tovább.
Ezért mondom én azt néktek, feleim, hogy már az első munkanap előtti napon megszűnne a munkaviszonyom.
De ha mégsem...
Hogyan tudnék én bárhogyan visszailleszkedni a munka világába, csókolom? Tudom, lettem volna varrónő vagy traktoros, most nem lenne baj, csak megtanulnám az új ketyeréket - de így mégis hogy csinálnám?
Nem vagyok csúcsértelmiségi, sőt, semmilyen nem vagyok, csak diplomás. Nem értek a földműveléshez, és mielőtt bárki hozna nekem kiskacsákat, nem is fogok érteni hozzá, csak azért, mert vidéken lakom, még nem értek a földhöz, és a hátralévő időmre már nem is óhajtok megtanulni.
Egyetlen dologhoz értek, az sem ér sokat. Nyilván két dolog jönne be. Ha kétkezi, derék szakember lennék, például vízvezeték-szerelő vagy ács. Vagy ha takonygerincű, jellemtelen, korrupt politikus.
Hogyan kéne visszailleszkednem a munka világába?
Amikor épp a középosztályt nyírják jó nagy hatékonysággal ki? Csókolom, én nem tehetek róla, hogy a középosztályba születtem. Arról ugyan tehetek, hogy nem földműves vagyok, hanem kétkezi diplomás (tanító, újságíró) emberféle, de nekem nem szólt senki, hogy ez egyszer a történelemben még hátrány is lehet.
Pont úgy kapálgattam a sorokat, mint más (nyilván: rendes) ember a kukoricasort.
Nem mondták, hogy ez kevesebbet ér.
Mondjuk, legalább értelmiségi-perek még nincsenek. Ez feltétlenül pozitivum.
Mielőtt vad gyűjtésbe kezdenétek: ez egy példabeszéd volt.
A sorstársaim nagyobb részének arra sincs már pénze, hogy elutazgasson ügyeket intézni. A sorstársaim nagyobb része jobb ruhát sem tudna felvenni, amikor megjön a nagy lehetőség. Még akkor sem, ha maga Orbán Viktor biztosítja neki az állást.
