Kérem, hogy aki olvassa, ne röhögjön rajtunk üvöltve. Csak úgy szép szolídan, a négy fal között, ha kérhetem.
Icike és Picike - mert most ez a munkacímük az ikreknek - belelendültek rendesen az éjszakai életbe. Tulajdonképpen nem is emlékszünk, mikor aludtunk 20 összefüggő percet az elmúlt két hónapban. Na jó, tudtuk, hogy ezzel jár - tudtuk, csak nem sejtettük :)
Az addig oké, hogy benne van a kezemben a rutin a négy nagy után, de azzal valóban nem számoltam, hogy a végkimerülés milyen fizikai tüneteket okoz.
A klotyón ülve simán elalszom. Főzés közben is. Valaha volt szexuális életünk, de erre már csak az urban legend emlékeztet. Valaha érdeklődéssel hallgattam végig bármelyik gyerekem hallatlanul érdekfeszítő elbeszélését az iskolai történésekről, amikor a bigyóka azt mondta az izékének, és hogy az iksz tanár úr erre mit válaszolt - ma már a mondat közepén elalszom, jelentős sértődéseket okozva ezzel. Valaha képes voltam végignézni egy művészfilmet, ma már a harmadik percben elalszom a legjobbon is - pedig ha valamit nagyon utálok mindenkiben, az a tévé előtt való alvás. Valaha mutattam valami érdeklődést a konyhaművészetek irányában (miszerint kurva jól főztem) - ma az a csúcs, ha rendelünk egy pizzát. Valaha elmatattam a növénykéimmel napokon keresztül is akár, hogy jó legyen nekik - ma már azt sem tudom, melyiket hogyan neveztem el.
Kissé mintha ingerültebb is vagyok talán, mint valaha, pedig tényleg kötélből vannak az idegeim - ha nálam elszakad a cérna, akkor ott tényleg nagyon el van szakadva -, tegnap simán elsírtam magam valami hülyeségen, teljesen indifferens dolgon.
A nagyok jól tűrik a megpróbáltatásokat, mert nincsenek itthon, szegény Négyeském próbálkozik még rám emberként tekinteni, de elvérzett a feladaton, azóta magára baszta az ajtót és ki sem jön az összes termeiből, pedig napsugaracskám ő nekem születése óta (ő sem túl korai gyerekem, konkrétan lehetnék neki is a nagyanyja már).
Amikor véletlenül valaki itthon van, mindig kérdezik, hogy egészen biztosan rendben van-e, hogy ilyen válogatott káromkodásokat eresztek meg ordítva, de mondtam, hogy szerintem az anyanyelv fölényes ismerete csak javukra válik az ikreknek.
A gondolatától elsírom magam, hogy még kábé húsz percem van, és újra tolhatom a cumisüveget a szájukba és a tiszta pelenkát az imádnivaló seggük alá. Azt a szót, hogy fürdetés, ki ne ejtsétek előttem, mert felkötöm magam.
És akkor ránézek az apjukra...
Hát ilyet én még életemben nem láttam. Azt a földöntúli boldogságot, amivel néz Icurira és Picurira... Ez tényleg imádja őket. Ez a baromi nagy darab ember szétfolyik a boldogságtól, ha a pocakjára teszem őket. Egyébként a vonzalom kölcsönös. Az ikrek imádják, amikor az apjuk kurva hamisan mozgalmi dalokat énekel nekik hajnali fél ötkor (én nem annyira preferálom).
Ma kitalicskáztuk őket a körülbelül háromszáz méterre lévő helyi piacra. A helyi piacról azt kell tudni, hogy venni ugyan nemigen lehet semmit, de príma társasági hely, valamilyen rejtélyes okból itt találkozik a kisváros színe-java szombatonként.
Ma belebotlottunk a fideszes pultba, állítsuk meg Sorost, de csak mi álltunk meg, a helyi képviselőnő röppent a nyakamba, hogy jé, ikrek... Hát jé. A csaj egyébként teljesen rendben van, dacára, hogy fideszes, bírjuk egymást elég régóta.
Mondtam is neki, hogy ti, keresztény-konzervatívok a fasorban nem vagytok a családmodelletekkel hozzánk, vérliberálisokhoz képest. Röhögött. Én is.
Vettünk ezt-azt a piacon, a felét ott felejtettük, de mivel kisváros, majd következő piaci napon úgyis odaadják, mert korrekt hely ez.
Apuka elhúzott az uszodába - nem, nem kérek megjegyzéseket, tudom, hogy kissé víziló -, szerintem most valamelyik melegvizes medencében áztatja a prosztatáját és végre alszik egy nagyot. Kell is, mert előbb-utóbb fel fogok borulni, valaki meg kell Icuri és Picuri mellé.
Amúgy egyébként soha senkinek nagyobb baja ne legyen, mint hogy álmos egy kicsit...
