Azelőtt.

Azelőtt ilyenkor, december 25-én vagy anyámhoz mentünk, vagy anyósékhoz – általában anyósék élveztek prioritást, mert többen voltak, anyám meg csak ketten a nagyanyámmal, szóval ráértek, tökmindegy alapon.

Azelőtt felcihelődtünk, mindenkinek megvan-e mindene, becsomagoltad-e rendesen a nagyinak, dédikének is tettél-e be valamit, jó, akkor menjünk.

És én minden egyes alkalommal szarrá untam a fejem, mert anyám nem főzött túl jól, bár a gyerekeim szerették a kajákat, mert mindig cikinek éreztem, hogy mi a rákért nem lehet odakészíteni mindent, miért mindig az asztal mellől kell ugrálni fel sóért, valamiért.

És cikinek éreztem, ahogy egyre nagyobb pironkodással adja oda az ajándékokat az egyre több gyerekemnek, cikinek éreztem a kínais plüsst meg mindent, aztán annyira húztam volna már haza, mert kaja után csak szeret az ember kicsit aludni a saját ágyában.

Cikinek éreztem mindig, ahogy politizál, mert hiszen mit ért ő hozzá, ahogy meséli, mi volt a boltban, hát na és, hogy mi volt az esztékában, na bumm, meg hogy a szomszéd kisöpörte-e a lépcsőházat, ki nem szarja le, haladjunk.

És mindig ott is hagytam őt, őket a lehető leghamarabb, mert nem szerettem a panelban üldögélni, agyamra ment az egész, kínomban elmosogattam, de nem élveztem a bekapcsolt tévéműsort sem, nem értettem, a kölykeim miért heverésznek boldogan különböző fotelokban, vigyorogva büzgönyészve a kis kínai szarokkal, zavart a szűk tér, zavart a bezártság, zavart, hogy ott kell lennem, le is léptünk általában minél előbb, sose értettem, csak ezért miért könnyesedik el anyám szeme mindig.

Amikor hazaértünk, persze azonnal lelkiismeretfurdalásom lett és felhívtam, de veszett fejsze nyele volt már az.

Már hiába szeretnék unatkozni a szar panelban a nem túl fincsi – gyerekeimnek nagyon is tetsző – kaják mellett, szeretném értékelni a nyolcvanezredik konyharuhát és szeretnék örülni annak, hogy kiválóan lehet hallani, ahogy a szomszéd hogyan emészt. És bármeddig ottmaradnék, azt hiszem. Azt se bánnám, ha nyolcvanhetedszer megmutatja a Józsi bácsi vagy az Irma néni fényképeit.

De nem lehet, mert hét éve meghalt.

És nekem azóta van soha nem múló hiányérzetem.

És azt is tudom, hogy ezen senki és semmi nem segít.

https://www.youtube.com/watch?v=q39qdxOSzXc