Én nem értem, mit pattognak az emberek. Hó van, ilyenkor hólapátolni kell. Holnap felkelek, elviszem a gyereket az iskolába - előtte azért felpofozom, mert kötelességtudó vagyok -, aztán beballagok a munkahelyemre. Jó munka az, fűtenek. Igaz, büfé már nincs, meg vécépapír sem, de állami fenntartású, tehát biztonságban vagyok. A nagyobbik gyerek szólt, hogy ki kéne perkálnom a tandíját, de rádörrentem, hogy tandíj nincs is! Amúgy pedig menjen el dolgozni, én is eltartottam magam ennyi idősen. Aki akar, dolgozik. Nem büdös a munka. Hazafelé menet felveszem azt a hatvanezret Orbántól, amit mondott, abból veszek ennivalót, két hétre biztosan elég lesz. Ha véletlenül ott áll a kikapcsolóautó a lakásom előtt, csak kacagok: ugyan már, hiszen szigorú törvényi feltételei vannak a szolgáltatásból kikapcsolásnak. Hogy mégis megtörténik, sebaj, csak kacagok. Átmegyek a szomszédhoz, mert neki van még egysége a telefonján, onnan hívom az illetékest, aki nyilván azonnal intézkedni fog.
Kicsit zavar, hogy idétlenkednek az utakon a hajléktalanok - ahelyett, hogy hazamennének -, meg hogy holnap káoszos lesz a város, mert az egyetemisták is randalíroznak, bezzeg az én időmben ilyenkor már rég előadáson ültem és szorgalmasan jegyzeteltem.
Jogok, mi?! Hát a kötelesség? Előbb tegyél le az asztalra valamit, legalább egy vázát.

Hepajoznak itt nekem össze-vissza.

Én befogom a számat, mert egyrészt nincs miért kinyissam, másrészt abból még senkinek nem volt baja, ha csöndben volt. Nem a mi dolgunk ez.
Jönnek itt nekem a munkahelyen nyafogni a közmunkások - jó, hát én is az vagyok, de én büszkén! -, hogy már nyolc órás meló sincs, meg hogy a népszámlálás is lassan halad. De ők a hibásak. Tessék, lehet menni parlagfüvet nyírni a hó alatt! Ja, hogy az másik szervezet dolga...
Aki akar, tud dolgozni.
Én például most lemegyek a patakra egy vödör vízért, mert ha szegények vagyunk is, de tisztesek, adunk a személyes higiéniára.
Tegnap elvitték az egyik gyereket állami gondozásba, itt meg mindenféle autók állnak, hogy vigyem ki a bútort.
Örömmel teszem.
Jobb lesz nekem úgy, kevesebb a költség.
Nem mintha most sok volna! Én már attól is boldog vagyok, hogy pártunk és kormányunk eddig nagylelkűen támogatta a rezsiköltséget - és ezentúl még jobban fogja. Azt a kis időt csak kihúzom a hajléktalanszállón.
Igaz, hogy így kiesem a tb-rendszerből, de benéztem a számlák határidejét, úgy kell nekem.
Nyugdíj? Hát arra gyúrok...

Töretlenül bízom.

Van még egy csini kiskosztümöm, azt fogom felvenni.
Meg az apanázst.
De anélkül is mennék békementelni, mert ebben az országban élek és szeretem. Magyarul beszéltek a szüleim, és még nekem is megy valamennyire, csak már kicsit lötyög a húszéves protkó, úgy nehezebb lekövetni szeretett vezérünk intonációját. Invokációját. Vagy valamit.
Magyarország, én így szeretlek!