Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Nektek fogalmatok sincs a fájdalomról

2012.07.21. 00:17 | törökmonika | komment

Kilenc éves voltam. Afféle lakótelepi, kulcsos gyerek. Akit persze imádnak a szülei, csak épp nem érnek rá.Vagyunk így pár millióan az országban.

Nagyon rosszul voltam. Nézegettem a klotyóban a falat, akkor ébredtem rá, hogy tök jó formákat ad ki, komplett képregény.  Amikor már negyven fokos lázam volt, telefonáltam a szüleimnek, de dolgoztak. Szerencsétlenek, mit csináltak volna mást.

Ültem a klotyón és gondolkodtam.

Háromszor oda-vissza megvolt a relativitás-elmélet.

Amikor már csak vér jött belőlem, megjöttek a mentők.Járni már nem tudtam, vittek. Három hónap volt egy elkülönítőben, mert ilyen betegség csak a második világháborús foglyoknál volt. Hastífusz. Nagyapám nem győzött belehalni a lelkiismeret-furdalásba, pedig tényleg tőle kaptam. Ezt hozta haza nekünk Oroszországból, a hadifogságból.

Szegénykém.

Három hónap izolálás közben tökre jól összehaverkodtam a szomszéd sráccal. Aki két héttel később meghalt. Az utódja se volt nagyon szar, rajzoltunk egymásnak az elválasztó üveglapra. Kezed, kezem.. Szívecske.

A kaját egy lyukon dugták be nekünk, nehogy megfertőződjenek.

Három hónap, basszátok meg, kilenc évesen.

Anyám időnként könyveket hozott, becsúsztathatta a kajaadagoló ablakon. Apám a maga 190 centijével ott zokogott a folyosón. Nem engedték be, nehogy elkapja tőlem.

Kábé húsz kilós voltam, amikor kiengedek. Apám vitt az ölében haza.

Én ott és akkor megtanultam, hogy milyen magányosnak lenni.

Nem volt céltalan.

Amikor apám meghalt harminchét évesen, ufóként néztem anyámra, hogy mi a probléma.  Naná, hogy meghalt. így járunk mindannyian. Amikor nagyapám belehalt apám halálába, nagy, kerek szemekkel néztem, hogy mi a probléma. Amikor nagyanyám meghalt, már mindegy volt. Amikor anyám meghalt a négy éves gyerekem szeme láttára, már semmit se kérdeztem.

Egyébként van valami kérdés?

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr604668963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panka 2012.07.21. 16:33:49

Éppenséggel van, csak nem merem feltenni.
Vagyis mégis, történt valami? Mármint most?

törökmonika 2012.07.21. 20:32:36

nincs semmi újdonság. csak kezdek elszámolni az életemmel. egyelőre nem állok túl jól.

panka 2012.07.23. 08:33:47

@törökmonika: ó, hát van még idő szépíteni :)

danzsu 2012.07.30. 20:21:01

Döbbenet! Több napig erősítettem magam, míg ide merészkedtem........

A Nagy Generáció homelapján láttam az írásodat. Még mindig nem tudtam megemészteni. Szerintem hasonló okból nem születtek ott igazán hozzászólások.......

Csak egész halkan, suttogva kérdezem "...és semmi, egy icike-picike jó sincs?"
Mert az nagyon igazságtalan lenne.

Máshol azt írod: "a kettes sorszámú lányom" - tehát minimum kettő van.
Ők nem képviselik az icike-picike jót? Bocs, ne vedd tolakodásnak.

törökmonika 2012.07.30. 21:52:21

@danzsu: azt gondolom, hogy van, akit ugyanaz a dolog jobban megkarmol, mert gyengébb. meggyőződésem, hogy mindenkinek vannak hasonló történetei, mégse izél még utána negyven évig. woody allennel szólva: nem való mindenkinek az élet :)
gyerekből négy van, mindegyik külön öröm, persze, hogy rengeteg jó van.
csak...
de hát olvasd végig az egészet, de ne rám hivatkozz a pszichiáterednél! :)

Burai Gertrúd · https://www.facebook.com/szivarzseb2 2012.08.09. 09:35:06

nagyon jó írás.... odavágós, megdöbbentő, bölcs...gratulálok

Mr.Fish 2012.10.20. 05:33:48

az élet velejárója a halál. előbb-utóbb eljön mindenkiért, és akkor el kell számolnod a lelkiismereteddel, nem tudsz tovább hazudni magadnak, pont ettől félünk mindannyian, ez a halálfélelem. ha valakinek az elvesztése fájdalmat okoz, akkor az illető mély nyomot hagyott bennünk, boldogan gondolunk vissza rá. tehát teljesítette a Földi küldetését. akinek az élete örömet okoz másoknak, azzal bennük örökké él, így nem bánkódunk, ha a test viselésének fájdalmaitól végre megszabadul! ha a halált elfogadni képes vagy, az nem rossz tulajdonság, nem szabad emészteni magad miatta!
süti beállítások módosítása