Jó esetben, persze.
Odafigyel, hogy ne zúzza szét a másikat, keveset hangoskodik, ha nem muszáj, nem küldi el a kurvaanyjába, továbbá kifejezetten szívesen segít. Nem falja fel az utolsó kocka csokit, nem önti le az abroszt pörköltszósszal (majd nem tagadja le), meg még hosszú a lista.
Ám vannak firlefáncos helyzetek, amikor nagyon nehéz udvariasnak lenni.
Szerintem mindenkinek van legalább egy (ó, szerencsés ember, akinek csak egy!) rokona, ismerőse, barátja, üzletfele, aki meg van győződve arról, hogy ő milyen sármos és vicces ember.
Mondjuk, legyen Géza bácsi. Géza bácsi hatvanon bőven túl járó, tisztességben megőszült, valóban jóravaló ember, tulajdonképpen szerethető is, csak...
Géza bácsi e célból történeteket mesél időről időre. A sztori végét követő fagyos csöndbe belekérdez. Nem értettétek a viccet? Elmagyarázzam?
Bármit válaszolsz (igen/nem), elmagyarázza.
Aztán elmondja a történetet elölről, mert te, szegény agyhalott, még nem nőttél fel a feladathoz.
Hát nincs tenéked humorérzéked? - kérdezi kissé megbántva Géza bácsi.
És akkor lelkiismeretfurdalásod lesz, mert hiszen mit vétett neked ez a szerencsétlen, most miért nem tudsz egy jót kacagni egy sztorin, amit már negyven éve unsz, pedig már elsőre is szar volt, mégis minden egyes találkozáskor újra és újra végig kell hallgatnod... És nincs mese! Nincs ám olyan, hogy lerövidíti, mert esetleg felmerül benne a gyanú, hogy hátha esetleg - máshonnan, tőle aztán biztosan nem, ez újnóvum, csak most, csak neked! - már hallottál valami hasonlót.
És ilyenkor megesik a szíved Géza bácsin - hát tényleg, mit tehet ő arról, hogy ez az egy sztorija van, és azt is húszpercenként elfelejti. Neked végülis van időd végighallgatni, mert csak a gyerekért kell rohannod, vagy épp anyád haldoklik, vagy jönnek a navosok lefoglalni a házad - Géza bácsi sztoriját angyali türelemmel végighallgatod sokezredszer, legfeljebb a mosolyod nem tűnik már annyira önfeledtnek, amikor dramaturgiailag eljön a pillanat, hogy Móricka és Tasziló találkozásán kacagnod kéne.
Géza bácsit még egyszer sem öltem meg. Arra jutottam ugyanis, hogy bár gonosz, előre megfontolt szándékból lopja az időmet, pluszban még úgy is kéne csinálnom, mintha ezt az embertelen megpróbáltatást még élvezném is - Géza bácsi egy fasz, nincs kihez beszélnie, és az egyedfejlődés során elmulasztotta az úgynevezett belső beszéd elsajáítátását.
Amikor az ember nem a másik gombját fogja és úgy mondja az arcába, hogy és amikor '17-ben a partizánok...
Géza bácsival egyetlen egy dolgot lehet tenni. Mivel - remélhetőleg, még - jobban látsz, azonnal fordulj be az első sarkon vagy menj át az utca túloldalára.
A Géza bácsik egyébként általában nem annyival öregebbek, mint azt szeretik hinni magukról, mint erényt.
Géza bácsinak születni kell. Önkontroll nélküli beszédkényszer az ikertestvérük, aki méhen belül szívódott fel Géza bácsiba, akit valószínűleg már születésekor is így hívtak.
Géza bácsi az, aki - ha hagyod magad - folyamatosan beszél hozzád, miszerint: nahát, ide tettem a táskámat, de most nincs itt, pedig mondtam a Marikának, hogy menjen le a piacra és hozzám három pud túrót, ami bezzeg régen egészen más illatú volt, mint ma a tanyasi csirkék, és egyébként én nem értem ezt a politikát, hát te mit szólsz hozzá, ja, hát ti, fiatalok nem figyeltek semmire, csak éltek bele a világba, az én édesanyám a habfehér kezével szépen zongorázott, figyelj csak, azt ismered, amikor az öreg lord bemegy az istállóba?! Ja, neked nincs humorérzéked, pedig én mindig mekkorákat kacagok rajta, most már megint hová sietsz, hát én csak beszélgetni akartam, olyan szépen, csöndeskén. Ó, de hiszen ott egy eladólány a hentespultnál, milyen csinoska, figyeljen aranyom, azt tudja-e, hogy Doberdónál mi volt? Mert én elmondhatom magának. Most hova megy?!
A lapok kék hírei nincsenek tele azzal, hogy a különböző Géza bácsikat tömegestül tették volna el láb alól.
Mert az ember alapvetően udvarias. A Géza bácsik pedig jófejségük teljes tudatában élik végig az életüket (igaz, magányosan - hát ki viseli ezt el?!), pedig egyszer valaki már megmondhatná nekik, hogy...
De nem, udvariasak vagyunk.