- Szia, megismersz? Én vagyok az XY! Tudod, az általánosból! - Gyanakodva méregetem, amikor utoljára láttam, 130 centi lehetett, most széltében annyi. Igaz, én se lettem kisebb.
- Jaj, tényleg, elnézést, rossz a szemem.
- Hát igen, egyikünk se lett fiatalabb - udvarias kacarászások.
- És mi újság veled? Írogatsz még?
- Szoktam néha.
- És meg lehet ebből élni?
- Nem feltétlenül.
- És akkor miért nem kezdesz bele valami normális dologba?
- Nemigen értek máshoz. Ehhez se különösebben.
- Az életet meg kell tervezni!
- Aha.
- Nézd! - És már húzogatja is elő a fényképeket, rajtuk két gyerek jobbról, balról, szemből, Balatonparton, nappaliban a karácsonyfa alatt satöbbi. - Így kell ezt csinálni!
- Hát igen!
- Férjhez mentél végül? Tudom, sose akartál.
- Már elváltam.
- Jaj, olyan kis izé voltál mindig! Sose volt jó neked semmi! - Újabb fotó kerül elő, tisztességben duzzadt, ondolált 50-es csaj, rendben van teljesen, aki azt szereti. Ja, virágos otthonkában. - Mi sose hagynánk el egymást!
- Klassz. Helyes csaj. Mit dolgoztok?
- Ó, az asszonynak nem kell dolgoznia. Én megmondtam előre, hogy amig én vagyok a családfenntartó, az én asszonyom nem fog a kenyérgyárban robotolni!
- És te?
- Hát nem tudom, mennyi időd van, de azért elmondom. Az építőiparban kezdtem, de aztán gondoltam egy nagyot, mert váltani kell és a gyerekek is sokba kerülnek, átálltam a biztosításközvetítésekre.
- Biztosítás?
- Érdekel?
- Nem.
- Kár. Na, azért tedd el a névjegyem, jól jön majd neked egy befolyásos ismerős! - Elteszem udvariasan.
- És mit keresel itt vidéken?
- Itt lakom harminc éve.
- Ó, ennyire szar a helyzet? Hogy el kellett jönni Újpestről?
- Nehéz lett volna a kutyát levinni a negyedikről naponta hatszor sétálni.
- Kutya is van? Én megmondtam az asszonynak meg a gyerekeknek, hogy a kutya az vidékre való. Nálunk rend van és tisztaság. Mucikám minden nap felporszívózza mind a három szobát! Mert sikerült elcserélnünk egy háromszobásra! Hát igen, kemény életünk volt.
- Klassz azért.
- És nem rossz itt vidéken éni?
- Egyáltalán nem.
- De azért eljutsz néha moziba? Újság jár hozzátok?
- Aha.
- Te, és egyáltalán nem gondolsz már gyerekvállalásra?
- Már kevesebbet.
- Mellékállásban most elkezdtem ügynökösködni egy fantasztikus szerrel, talán kipróbálhatnád. Csodákra képes. És ne add fel! A remény hal meg utoljára! 
- Az.
- De tényleg! Próbáld ki! Neked most ilyen baráti áron megszámolom, ez az indulócsomag. - És már pakol is ki a Suzukiból.
- Szerintem hagyjuk ezt, tulajdonképpen nekem sietnem kell, meg nem is gondolom, hogy nekem ez kéne...
- Jó, tudom én, hogy vidéken nehéz az élet, de megegyezhetünk részletfizetésben is. Tényleg, tartasz haszonállatokat? Tyúk, disznó? Jól jön az a hideg téli estéken.
- Nem.
- Jaj, az elkényeztetett városi kislány... Hehehe. De mindig ilyen voltál, dacos! Semmit se változtál!
- Nem.
- Te, megadod a címedet? Mert, gondolom, a telefon az drága... Én múlt hónapban beköttettem az internetet, a gyerekek erősködtek, hát gondoltam, kerül, amibe kerül, ha már ennyire akarják. Hallottál már róla?
- Aha.
- Tényleg, azért fontold meg ezt az induló csomagot. És ha kell, bármikor hívj fel, akár egy utcai fülkéből is, visszahívlak, nekem ennyit megér, és kötünk egy jó kis biztosítást a házra. Vályogból van?
- Nem.
- Te, és mit szólsz ezekhez a migránsokhoz? Borzalmas, ami nap nap után történik. Komolyan mondom, alig merem kiengedni a lányomat az utcára.
- Hát... Nem gondolom.
- Nyilván kevés információ jut el hozzád. Figyelj, ne haragudj, nem akartalak ezzel lerohanni. Tudom, hogy másképp megy az idő itt vidéken. De hát híradót csak nézel!
- Soha.
- Kár. Sok érdekes dolgot tudhat meg az ember.
- Ne haragudj, tényleg mennem kell...
- Értem én, sok ez így egyszerre nektek itt vidéken. Azért ha véletlenül Pesten jársz, feltétlenül keress meg. Mucikám süt rántotthúst, jut ott mindenkinek.
- Kösz.
- Hát akkor... Szia.
- Szia.

Én is úgy érzem, hogy jót beszélgettünk.