A franc se gondolta volna, hogy hallgatni sokkal nagyobb fizikai megpróbáltatást jelent, mint hangosan ugatni.
Pár napja megígértem, hogy én ugyan nem, nem és nem, nem. A kis kertecskémet, az buzizom, úgyis nő már minden, jó lesz az idei rizstermés meg a könnyűbúvár-aratás. Meg hogy a keresztszemes minták. Na, sőt: naná, hogy mindenki másra asszociált, én ugyan nem, egyszer majd, ha újra látok, biztosan fogok hímezgetni is.
Persze aztán rohadtul nem maradok kussban, mert valószínűleg beledöglenék, ha bölcsen hallgatnék, pedig néha kéne. Nagyjából mindenkinek csak szívességet tennék vele.
Szóval példabeszéd következik.
Mondjuk, egy nap arra ébredek, hogy én tulajdonképpen kurvanagy ember vagyok. Nem tudom, ez mitől történne meg, talán ránéznék a bal lábamra és látnám, az is mekkora már.
És akkor elkezdenék azon agyalni, hogy mivel hagyhatnám ott a kezemnek az ő lenyomatát a világban, ha már ekkora ember vagyok.
Üzletembernek hülye vagyok, matematikusnak kiröhögnének, legyek talán politikus? Ez nem rossz ötlet, csak eléggé telítve van a szakma.
De azért érdemes körbenézni.
És akkor körbenéznék.
És azt látnám, amit egyébként mindenki, mert dacára annak, hogy nagy ember lettem hirtelen álmomban, hogy van itten ez az ország, van benne ez a helyzet, és vannak benne pártocskák - és van benne egy kurva nagy lyuk.
Na most a lyukra ugyan a fideszes fiúk szoktak ráfutni, de hátha gyorsabb vagyok.
Vegyük például ezt a jóravaló baloldalt, ami az országnak azért legalább a fele, ha nagyon finoman fogalmazok.
Hát hogy ezek miért nem mozdulnak, leszámítva az emeszpé nyugdíjas tagozatát, mert az atomtuti szavazótábor, és egyetlen szava nem lehet rájuk senkinek sem, már azon kívül pesze, hogy nem futja nekik protkóragasztóra.
Aztán van itt ez a déká, élén azzal a pattogós primadonnával meg e lenyúlt öreg szocikkal. És persze a fiatalokkal. Hát a franc se fog besorakozni oda se, nem ettem meszet, ha már nagy embernek álmodtam magam.
Van még persze ez a nem elhanyagolható réteg, a fidesz, de az vallás, kábé olyan, mint a hitgyüli vagy a szcientológia, jobb nem bolygatni a rezsicsökkentést, mert a végén egy liftaknában végzed pár pszichiáter békésen rothadó társaságában.
Van még persze a Jobbik is, de arról civilizált ember nem vesz tudomást, csak muszáj, mert különben kurva nagyot néz.
És akkor én, aki egyszer csak úgy ébredtem, hogy nagy ember vagyok, rácsodálkoznék a nagy résre a politikai palettán.
Jé, nodehiszenmánhogy.
Hát itten van egy csomó ember a baloldalon, akinek nem lötyög a protézise. Viszont kurvára elege van az emeszpé faszkodásából (wtf is mszp?! ne haragudjanak, itt esznek...)
Meg van még egy csomó ember, akik olyan nagyon csinálnának mán valamit, de speciel a déká primadonnájával nem fognak olyan helyzetbe jutni, hogy leverhessék a huszonöt év alatt felgyülemlett, nem kevés és jogos sérelmet.
Meg vannak még az egyebek, akiket vagy beszopatok vagy nem.
És akkor én, a nagy ember, alszom újra és álmodom.
És akkor odaálmodom magam a Kossuth térre...
Na most az, hogy ez körülbelül húsz évre visszaveti mindenféle normális baloldali kezdeményezés csíráját is, nem számít.
Én ott leszek, nekem ott vannak az embereim.
Ismétlem: ÉN.
Mert azt gondolom, hogy bloggerkedem, sokan lájkolnak, és állati aranyos csapatom alakul ki, akkor majd eljönnek a születésnapi bulimra is. Mind az ötszázan.
Hogy aztán mi lesz, arról gőzöm nincs.
Na de merjünk nagyot álmodni.
Na most az a különbség énköztem és a hasonló rémálmokkal küszködő bloggerek között, hogy én azért úgy végiggondolnám, játszom-e emberek életével, lelkesedésével, kihasználok-e gátlástalanul bármit a nem tudom miért, végiggondolatlanul, nagy szavakkal dobálózva, fel nem érve és mérve semmit.
Hacsak nem pénzért, persze, mert akkor tárgyalhatunk.
Valahogy így történhetett, tekintetes bíróság.
És sziklaszilárd meggyőződésem, hogy aki hepajkodik most, az egyrészt kurvára unni fogja magát a Kossuth téren, mert nem történik semmi, majd lassan rájön, hogy őt is unják, végül arra is, hogy csak az járt jól, aki az egészet megálmodta. Mindegy, mondjuk.
De hát van az a pénz.
Na.
Persze nem nekünk.
Szóval életemben először bölcs döntést hoztam, és visszamegyek kapálgatni a kertembe.
Ha kérhetem, senki semmiért ne hívjon most harcba. Pontosan tudni vélem, mire megy ki a játék.
A kötésmintáimra.
