Döntsük már el.

Bizonytalan vagyok.

Kérek eligazítást.

Most nekem ez jó vagy rossz, hogy hivatalos baráti látogatáson magasrangúak aláírtak egy gazdaságilag előremutatót, a világ szempontjából is jelentőset, üdvözölték satöbbi.

Az EU pfuj-pfuj és rohad, a KGST épül-szépül és békeharcol.

Éljen és virágozzék a megbonthatatlan.

Minket nem lehet megvásárolni!

Van akinek nem lehet, van, akinek lehet.

Most melyik nap van, melyikük a soros épp?

Mennék én bátran menetelni, hogy nem-nem-soha, de ehhez tudnom kéne, hogy most éppen mit nem-nem-soha.

Boldog voltam, amikor lehetőségem nyílt kikerülni a komenisták vérgőzös agyrémeiből, szabad piac volt és végre gondoskodhattam magam a jövőmről, példának okáért beléphettem a végre zöld utat kapott magánnyugdíj-pénztárakba, mert egy országban nem lehet ám csak úgy, központi utasításra, parancsszóra.

Aztán boldog voltam, mert megtudhattam, ezek csak a zsíromat és véremet akarják, vissza az egész, igen, boldog voltam, mert megértettem, hogy egy országban nem lehet ám csak úgy, akárhogy, összevissza, átgondolatlanul.

Boldog voltam, hogy kinyílt a piac és akár vállalkozhattam is, céget, gyárat, akármit alapíthattam, vakargathattam a fejemet, hogyan kell kettőskönyvelni és megtanultam azt is.

Boldog voltam aztán, amikor megtudtam, hogy a jövő az előre tervezésben van, mégiscsak az állam látja át az egész nemzet érdekeit, nehogy már össze-vissza mindenki, amerre a feje áll.

Boldog voltam, amikor végre megszabadultam a tervutasításos rendszertől. Boldog voltam, amikor végre segítettek a vállalkozói döntéseim meghozatalában direktívákkal. A nemzet érdekében, természetesen.

Boldog voltam, amikor kis kényszerrel államosították a földjeimet. Boldog voltam aztán, amikor kis kényszerrel visszavettem a földjeimet vagy a kárpótlási jegyeimet. Most azért vagyok boldog, hogy végre nem nadrágszíjparcellákra van szétszabdalva az ország, hanem értő, gondos kezekben összpontosul a nemzeti földvagyon.

Boldog voltam, amikor végre lehetett kaszinózni, addig csak filmekben láttam ilyet. Aztán boldog voltam, amikor bezárták a romlás helyszíneit, micsoda rablás folyhatott ott, a gondolatától is rosszul vagyok. Most boldog vagyok, mert lehet kaszinózni, hiszen a modern technológiának hála és a nemzet érdekében.

Boldog voltam, amikor végre nem egyetlen szakmai szakszervezetből lehetett – és kellett – választanom. Most boldog vagyok, hogy nem forgácsolják szét a dolgozók érdekeinek védelmét, aláírom a nyilatkozatot és akkor garantáltam szakmai dolgozó vagyok.

Boldog voltam, amikor végre választhattam orvost, iskolát. Most boldog vagyok, hogy nem kell a súlyos gondjaim között még ezzel is vacakolnom.

Persze boldog vagyok a népfront újjászületésétől is.

Boldog voltam, amikor kiléptünk a Varsói Szerződésből és a KGST-ből. Boldog voltam, amikor beléptünk a NATO-ba és az EU-ba. Boldog leszek, amikor hamarosan megszabadulok tőlük. Kicsit talán lehetne lassabban is ezeket a változásokat, nem olvasok én már olyan gyorsan, de valószínűleg csak én öregszem már az új idők rohanó lüktetéséhez képest.

Összességében tehát boldog vagyok.

Most már csak ezt a legyünk-e gyarmat kérdést kéne elmagyaráznia nekem valakinek lassan, tagoltan, hogy megértsem.

Mert én készséggel boldog voltam, amikor megszabadultam a nagy orosz medve erőszakos, elnyomó gazdasági túlsúlyától. És most is bármikor önfeledten leszek boldog, csak tudjam meg, miért jó az nekem, hogy egy gazdaságilag a világ vezető államai közé tartozó államszövetséggel kötök konstruktív szerződéseket.

Legyünk gyarmat vagy sem?

Felvonulási tábláimat mindenesetre a kezem ügyében tartom.

Mihelyt megnézem/meghallgatom/elolvasom a végre egy értő kézben koncentrálódó tömegtájékoztatásból, ma miért is vonulok ki, a megfelelő transzparenst fogom elővenni.

Követeljük!

Nem leszünk!