Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Nem akarom tudni

2013.07.21. 02:27 | törökmonika | Szólj hozzá!

Tök mindegy, mitől eszembe jutott ibolyaszemű nagyanyám. (Valójában hülye amerikai filmet néztem, ami kivételesen zseniális volt. Amúgy azért nincs nap, hogy ne számolgatnám össze a már nem létező rokonaimat. És nem, kösz, van pszichiáterem.)

Hát, ha valakinek, ibolyaszemű nagyanyámnak kiemelten kurva klassz élete volt.

Belehúzott, na, tudott élni.

Kurvasokgyerekes család, totálnyomor Újpest-külsőn.
Korai házasság, férj el különböző háborúkba.

Közben gyerek kiesik (apám).

Férj csak kilenc évvel később érkezik haza Szibériából, nézi is hülyén, hogy ezek kik (feleség, gyerek). Onnantól már nem is igen beszél.

Nem akarom tudni, mit csinált Szibériában.

Nem akarom tudni, ibolyaszemű nagyanyám hogy csinálta a mindennapjait a gyerekkel, egyedül, akkor.

Nem akarom tudni, mit össze melózott éhbérért három műszakban a gyárban.

Nem akarom tudni, hogyan voltak anyámmal, a belvárosi, elkényeztetett libával a konzervatóriumból, akit ki kellett menteni és oda költözött a szobakonyhába, míg leendő apám katona volt.

Nem akarom tudni – de tényleg kurvára nem -, milyen érzés lehetett ibolyaszemű nagyanyámnak, hogy meghal a 37 éves fia. Rá fél évre a férje is, a bánatba. Hogy elkezdik levágni a lábait, tehát már csak el sem tud szaladni a sorsa elől.

Ja, pici probléma volt, hogy a budi a kertben volt, az orgonabokor mögött. Láb nélkül viszonylag macerás volt a dolog. Nem akarom tudni.

Nem akarom tudni, anyám mit gondolt, amikor a hőn utált anyósához kibaszottul korrekten minden másnap bement a kórházba, ahová végül be kellett költöztetni, és intézte a dolgait.

Nem akarom tudni, nagyanyám mit gondolt mindeközben, hogy a hőn gyűlölt menye az egyetlen, aki.

Nem akarom tudni, mit gondolt nagyanyám, hogy tényleg pont szemben volt a középiskola, ahova jártam, de nem voltam képes bemenni hozzá, mert féltem.

Nem akarom tudni, mit gondolt nagyanyám, amikor elkezdtem neki behordani az új és még újabb gyerekeimet.

Nem akarom tudni, mire gondolt, amikor már tényleg nagyon kérte, hogy szorítsuk a fejére a párnát, vagy segítsünk összeszedni a gyógyszereket.

Anyám minden második nap megjelent a kurva precízen kivasalt hálóinggel és ágyneművel a kórházban.

Később ő is meghalt, de nem ezért.

(Egyébként szerintem szerették egymást, csak ilyen furcsán csinálták.)

Néha nem adja nagyon könnyen a Teremtő a dolgokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr25416901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása