Már megint bedőltem egy hülye reklámnak, pedig már nem vagyok mai csirke.
Csak annyira mondták, hogy ez milyen könnyű, kacagtató, nyári és olasz film, hogy elvonszoltam a pasit, lásson világot.
Na most az, hogy négyen voltunk a nagyvetítőben az Urániában, már jelent valamit. Az összes többi szék el nem foglalójának csak gratulálni tudok a döntéséhez.
De legyünk igazságosak: baromi kényelmes az Uránia. És szép is.
A hátsó sorban vertünk tanyát, keleti kényelem, kedvemre feltehettem a lábam, már csak a bagó, az hiányzott, úgyse zavartam volna vele senkit. Persze hozhattak volna egy fröccsöt is. Na mindegy.
Ja hogy közben ment a film.
Amelyről szuperlatívuszokban áradoznak a reklámokban.
Ugye, elvből nem nézek már régen amerikai filmeket, mert egyszerűen unom a sablon-forgatókönyveket, meg hogy az a truváj, ki ugrik nagyobbat, vagy mekkorát robban egy kocsi. (Már a legkisebb gyerekem is háttal áll a tévének, ha valami amerikai faszság megy, annyira lehet tudni, mi lesz.)
Európai film. Az azért más.
Gondoltam eddig.
Jelentem: itt is tudnak überfost csinálni.
Az „Úgy hívlak: amore” egyetlen erénye, hogy tényleg marha jóképű a főszereplő csávó.
Hogy mégis mi késztette a készítőket a film forgatására?!
Rejtély.
Mert mondanivalója, hát az egy darab nem volt. Se mögöttes, se elsődleges.
Valószínűleg valaki a stábból így akarta feldolgozni, hogy volt egy ilyen kalandja – vagy szerette volna, ha lett volna.
Adott a roppant idős pasi, a 37 éves reklámszakember, aki kicsit elüt egy tizenhét éves, nagyszájú gimnazista lányt, ebből kifolyólag azonnal egymásba szeretnek, de jaj, a korkülönbség, meg az életmódbeli.
De eskü, hogy már csak én hozok ki belőle ennyi mondanivalót, mert nem volt benne, csak futólag.
Kicsit dugnak, kicsit veszekednek, kicsit szakítanak, aztán persze mindent elsöpör az, hogy a pasik bírják, ha húsz évvel fiatalabb a csajuk, e célból akár világítótoronyba is költöznek.
Hát, ennyi volt, kezicsókolom.
Még próbáltak mellékszálakat beleszőni a készítők, például az osztálytársat is elüti valaki, abból is szerelem lesz, de ez nagyjából annyit borzolt a kedélyen, mint láncfűrészen a tavaszi fuvallat.
Ha valakivel nagyon ki akarnak tolni, feltétlenül vegyenek neki mozijegyet erre a filmre.
|
Úgy hívlak: Amore (Scusa ma ti chiamo amore) |
|
||||
|
színes, feliratos, olasz romantikus vígjáték, 106 perc, 2008 |
|||||
|
Alex, a 37 éves reklámszakember magánélete éppen rossz irányba halad, amikor egy reggel véletlenül elgázol egy fiatal motoros lányt. Szerencsére a lány, Niki (aki csak 17 esztendős) nem sérül meg, viszont Alex elviszi őt kocsiján a gimnáziumba... És innentől kezdve minden megváltozik. A lány életkedve, vidámsága és szépsége teljesen elvarázsolja Alex-et, és ekkor már semmi nem állhat szerelmük útjába. Még a 20 év korkülönbség sem. |
|||||
