Rendesen kivitte a biztosítékot Szepesi Nikolett könyve mindenkinél. Ó, álszent olvasók, szülők, sporik és mindenki.

Akkor most én nagyon durva leszek - úgyis ehhez van szoktatva a törzsközönség.

Ugye, az talán valamennyire ismert, hogy élsportoló voltam (ennek köszönhetően nem lehet agyonvágni baltával sem, pedig már nem vagyok sportoló). Van némi ismeretem a világról és a kulisszatitkokról.

És most mégis mit tetszenek gondolni, mi folyik az edzőtáborokban? Mi folyik a masszázsokon? Mit tetszenek gondolni, mit csinál a szertáros bácsi? Mit csinál a fiatal segédedző? Mi történik, amikor közös a zuhanyzó a serdülő leánycsapat és a felnőtt férficsapat öltözőjében?!

Drága szülők! Hát mit tetszenek gondolni úgy mégis?

Odaadjuk a gyereket, vetkőzzön, öltözzön, a testéből éljen - és egyetlen állat nem lesz a környéken?! Akár nő, akár férfi?!

De, van.

Egy legalább.

De azért inkább több is.

Mit tetszenek gondolni, mi történik a gyerekkel, amikor például elengedjük két hétre edzőtáborba?

Vagy bele se gondolunk, mert jobb az úgy mindenkinek?!

A gyerek meg gyerek. Nagyjából önmagát érzi felelősnek és inkább hallgat, francnak a feszkó, túlvagyunk rajta.

Ja, hogy Nikolett csak 13 évvel később volt képes beszélni róla?!

Van, aki soha.

A sok agyament álszenttől kérdezem: vajon mi történik, amikor például a lazító masszázson a harmincadik serdülő lányt, vagy fiatal nőt tapizza végig az illetékes?

Nem kérek választ, tudják pontosan.

Csak nem akarják tudni.

A szülők sem akarják tudni.

Az edző sem akarja tudni.

A csapattársak sem akarják tudni.

A sportvezetés pláne nem akarja tudni, hiszen dübörög a csapat az NBI-ben. Add le a felszerelést és menjél haza, többet ne lássalak. Nem érdekel, hogy a sport volt addig az életed.

A gyerek meg ott áll és hülyén néz. És nincs, akinek elmondja. Úgyse hisz neki senki.

Ha szerencséje van, mármint a gyereknek, pár évtized után talán oldódik a görcs.

Talán képes lesz felnőttként relaxáló masszázsra menni, mert mindenki mondja, hogy az jó - csak neki, neki ott a gyomrában a rettegés. Hozzám ne érjen valaki. Lehetőleg félméter távolság mindenkitől.

És talán már vissza sem tudja mondani, mint Nikolett.

Csak mondom, hogy picit befolyásolja a következő - nem sok, pusztán negyven-ötven év - idők normális szexualitását, párkapcsolatát.

De erről nem beszélünk, tehát nincs.

Minden tiszteletem Nikoletté. Ő el merte mondani. Sokan nem. Én sem.

És akkor még szót sem ejtettünk a sportoló fiúkról. Mert egy lány legfeljebb kurva, meg úgyis túléli. De hogy nevezik a kissrácot, akit az öltözőben...