Ha egy ember szeret egy másikat, de olyan nagyon, igaziból, akkor nincs az az üstökös-becsapódás, ami azt megakadályozhatná.
Sőt.
Rétvári Bencének elég ványadt lehet a magánélete a szavai alapján, de mivel a magánélete, nem fogok hosszan csámcsogni rajta.
Ha egy ember szeret egy másikat, akkor nem azzal fog egyik sem foglalkozni, hogy különböző emberek bohóckodjanak neki, ideértve a rabbitól a katolikus papig mindenkit.
A család az úgy lesz, kedves Rétvári Bence, hogy két ember szereti egymást és együtt akarják a fogsorukat a pohárban áztatni, ha eljön az ideje.
Hogy akkor is elmosolyodnak egymás láttán örömükben, amikor már rég nyugdíjasok.
Amikor kirohannak egymás elé a mankóval is.
Amikor nem unják meg az ezredszer ismételt történeteket, hanem belefeledkeznek a másik szemébe.
Amikor nem undorodnak a másiktól, ha az történetesen leprás lesz vagy dagadt vagy bármi.
Amikor úgy szeretnének meghalni, hogy a másik kezét foghatják.
A család, kedves Rétvári Bence, az attól lesz, hogy emberek elkötelezik egymás mellett magukat. Egymásnak. Ha úgy alakul, lesz közös gyerekük. Ha nem, akkor nem lesz.
Együtt sírunk, együtt nevetünk.
Álmunkból felverve is első gondolatunk a másik.
Ha elalszik a tévé előtt, betakarjuk.
Ha elesem, tudom, hogy nem szemrehányást tesz, hanem felsegít.
A család az, ahol ő az, aki – és én is az vagyok.
Kedves Rétvári Bence, egyszer talán ki kéne próbálnia, elég jó dolog.
Ja, és még egy dolog, kedves Rétvári Bence. Ha két ember szereti egymást, akkor azt kérdezik egymástól, amikor nap végén találkoznak, hogyan telt. Reggel pedig azt, hogyan aludt a másik.
Nem azt, hogy milyen pecsét van valami papíron, ami igazolja, hogy ők szerethetik egymást.
Én nem tudom, kedves Rétvári Bence, kihez járt gyónni.
De nem kellett volna.
A Bibliában sem áll más, mint amit mondtam dadogva, akadozva.
Ádámot és Évát a magyar törvénykezés és a rétváribencék törvénytelennek minősítenék.
Az egész emberiség zabigyerek