Kimentem a dunapartra és bebasztam egy csokor virágot a vízbe. Arra jöttem rá, hogy igenis dühös vagyok és haragszom. Még simán élhetne, még simán örülhetne annak, hogy már a második unokája fog holnap érettségizni, kivasalhatná a blúzát, végülis női szabó volt világéletében, még mondhatna pár jó szót, és egyáltalán csak úgy, még lehetne, mert hiányzik. Az anyám.

Akinek nem volna világos, elmesélem. Akkoriban váltam. Azt hiszem, felnőtt éltemben talán először mentem el itthonról felnőttként.

Csak a legkisebb és a legnagyobb voltak itthon, plusz anyám, mint bébicsősz. A négyeske négy éves volt, az egyeske meg tizennyolc. Anyám elmosogatott, mert nem bírta látni sose a nagy káoszt nálunk, elzárta a vizet, megtörölte a kezét és meghalt. A kicsi lány vette észre, ment fel az emeletre a nagyhoz, hogy gáz van. A nagy próbálta újraéleszteni. Aztán telefonáltak nekem, én pedig padlógáz, köszönet O.Katinak.

Aztán filmszakadás.

Arra még emlékszem, hogy a mentősök feltették nekem a kanapéra, ott feküdt meg órákig – vagy mit tudom én, meddig – beszéltem hozzá. Később rájöttem, hogy felesleges. Nem gondolja meg magát. Eszembe jutott, hoghy ilyenkor lefogják a szemét. Lefogtam.

Amikor megjöttek a szállítók, kértem, hadd tehessek alá egy takarót vagy valamit. Próbáltak szólni, hogy annyira mindegy, igazuk is volt. Mondták, vegyem le az ékszereit. Na, mintha olyan sok lett volna. A pici madárkezéről akkor húztam le a gyűrűt, ami valamiért pont feljött az én kezemre, pedig péklapát.

Amióta kivitték az ajtón egy dobozban, teljesen más a világom.

Még elhoztuk a kisfiammal a Megyeri temetőből apámat is, urna formájában, beült a hátsó ülésre anyám mellé, épp harminc éve nem látták egymást, aztán beköltöztek a hálószobámba egy kicsit, amíg.

Szívem csücske Trixi segítségével bérlődött egy hajócska, kimentünk a Duna közepére, és ott. Saját kezűleg bele. Ennél szebben nem lehet, de nem állítom, hogy mindenkinek jól esett.

Ők pedig, apám és anyám, harminc év különbséggel, amire sose gondoltak volna, a világ legszebb helyén és együtt váltak ismét a természet részévé.

És nincs nap, hogy ne gondolnék rá.

Én, aki mindig azt hittem magamról, hogy apás kislány vagyok.

68 éves volt.

Ha egy forgatókönyvíró horrort írt volna, akkor se volna még a fasorban sem, milyen volt az a 68 év.

Anya...