Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Teher alatt nő a pálma

2012.01.26. 22:07 | törökmonika | komment

Ma egy fővel gyarapítottuk a munkanélküli diplomások számát. Egyeske lányom ma hivatalosan is környezetgazdálkodási agrármérnök lett. A megfelelő formák között – mint a Harry Potter filmekben, zászlókkal, csinnadrattával, jelmezben felvonult a mittudoménki, nyilván dékán meg dékánhelyettes meg rektor meg aki még ráért. Aztán hosszú, annál bornírtabban barom szónoklatokban foglalták össze röviden – másfél óra – az egyetem történetét, továbbá azt, hogy mindenkinek kutya kötelessége Magyarország érdekében dolgozni. Ezt végül megpecsételték a közösen felmondott imával, az eskü szövegével, miszerint a Magyar Köztársaság érdekében fognak ügyködni.

Szóltam volna én, hogy olyan már nincs, de nem kérdeztek.

A gyerek ragyogott a boldogságtól, ez nekem épp elég.

Igaz, hogy a gyerek nagyrészt attól ragyogott, hogy öt nap múlva felül egy repülőre és végleg itthagyja az országot, mert másutt tudnak neki munkát és megélhetést adni.

Vegyes érzelmekkel jöttünk el.

Kavarognak ám rendesen ilyenkor az ember fejében a gondolatok, mindenütt másutt benne meg az érzelmek.

Mert miért nem tud egy mérnökember ma itthon elhelyezkedni.

Mert mi a tökömért kell neki olyan messzire elmenni, annak az országnak miért éri meg, hogy foglalkoztassa, itt meg miért nem.

De legfőképpen az, hogy eddig, ha baja volt, csak lejött az emeletről vagy felfüttyentett engem.

Három és fél másodperc.

Mostantól majd három és fél óra repülőút, pluszn ügyintézés.

Családunk egyébként rendkívül sokat köszönhet az orbánista oktatáspolitikának. Gyakorlatilag már majdnem mindegyik gyerekem megkóstolta – négyeske még érintetlen, de nincs kétségem affelől, hogy ha bevezetődik az egész napos iskola, azt zokon fogja venni.

Ketteske, a gyönyörűséges raszta forradalmár lányom most érettségi előtt áll – hülyén. Mert amire gyúrt, az mostantól nem létezik. Fogalmunk sincs, hova felvételizzen és egyáltalán: minek. Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni neki kifizetni a költségtérítéses tanulmányait – miért is van az az érzésem, hogy a hobbijukért fizessenek a hülyék? És mivel állami finanszírozásúra rendkívül lecsökkentek az esélyei, most üldögél és általában néz maga elé hülyén. Az iskolában, ahova jár, szintén hullaszag lengi körül a végzős évfolyamot. Még a tanárok - akik amúgy a gyerekközpontú nevelés elszánt hívei - is csak tanácstalanul és kardjukba dőlve tárják szét a kezüket.

Hármaskám, az egyetlen fiú, szintén gyönyörűséges raszta, szintén nincs túl könnyű helyzetben. Ő már eleve hendikeppel kezdett: elsőben megkapta az Orbán-féle daloskönyvet, amin szakadtunk a röhögéstől (a gyerek zeneiskolás volt és kiváló néptáncos, tehát volt fogalma az autentikus magyar népzenéről, szemben az említett kiadvány szerzőivel). Most meg azt kapta ajándékul a második Orbán-kormánytól, hogy az iskola, ahová jár, valószínűleg beleszántódik a sóba. Ő valószínűleg már érettségizni is nehezen fog.

Nem tetszik a rendszer?

Hát, nagyon nem.

Csak egy ilyen kis szűk merítésből, mint mi vagyunk, öt emberből (anyuka+négy gyerek) eddig négyen szívtuk meg, de derekasan szeretett pártunk és kormányunk ámokfutását.

Teher alatt nő a pálma.

Csak pofán ne csapja azokat, akik miatt itt tartunk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr313874580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2012.01.27. 18:10:05

...és tudod Mónika mindannak ellenére, amit ily fájóan szellemesen összefoglaltál, van x százezer ember, aki fáklyával és mindenféle rendű és rangú zászlóval a kezében, túlvilági idvezlésű mosollyal orcáján, képes volt a múlt szombaton mindezek kiagyalója mellett békamenetelni... Hová jutott ez az ország, és legfőképp: mi lesz gyerekeinkkel???

ermi48 2012.01.28. 21:47:44

Magyarország államformája " KÖZTÁRSASÁG" ,aki nem hiszi járjon utána.

zödlajhár 2012.02.03. 08:42:23

Békamenetelni! Yessz! Vajon ezeknek senkijük nincs, aki valaha is szeretne még tanulni? Vagy arra nem gondolnak? Az "ingyenes oktatás" sem került kevésbe a szülőknek. A magyar oktatási rendszer csődje, hogy a hangzatos című diplomákkal csak portás vagy takarító vagy biztonsági őr lesz végül mindenki. (sajátélmény) Tisztelet a kivételnek, aki tud valamit és jól is teszi, ha elmegy oda, ahol szükség van rá. Pont most, mikor K- ormányunk MO-t mezőgazdaságát akarja fejleszteni (arra a szintre, ahol valaha volt) még agrármérnökek sincs állás! Hát ez tényleg botrány.
süti beállítások módosítása