Nyaranta stoppoltál az "Osztyapenkónál", hogy minél gyorsabban leérj a Balaton-parti KISZ-táborok egyikébe, ahol egy ország szerezte meg első szexuális tapasztalatait, és ahol esténként a tábortűz mellett énekelhetted a nulla jelentőséggel bíró ajkubánót.

Minden évben építőtáborba mentetek kukoricát címerezni, vagy almát enni.

Randevúztál az újpesti "falnál", ahol legendásnak nevezett partizánok lógtak ki a malterből, de sose nézted meg őket alaposabban.
Bámultál a busz ablakából, ahogy elzötyögött a forgalom a Felvonulási téren, és észre sem vetted a hatalmasat lépő alakot, semmi nem jutott róla eszedbe, hacsak nem a papír húszas, amivel anyádnak tartoztál.
Május elsejéken, míg vártad, hogy "egységeddel" elindulj a menettel, benéztél Lenin nagykabátja alá, onnan mentél az állatkertbe.
Tetszett apád "Kiváló Dolgozó" jelvényén a vörös csillag színe és az, ahogy a fényt törte. Sose vetted észre, hogy a Lánchíd előtt a virágok ugyanezt a formát adják ki, hiszen már akkor sem tudtál repülni.
Szavaltál az iskolai ünnepségeken, és csak épp annyira volt ciki a "vörös csillag, ragyogj és trónolj", mint most a gyerekednek az aktuális kurzusvers.
El tudtad mondani, álmodból felverve is, hogyan volt az a Téli Palotánál, meg hova lőtt az Auróra - ne szégyelld magad. A gyereked is tud hasonlókat.
Érteni ugyan te sem értetted. Főleg azt nem, hogy mi közöd hozzá.
De nem támadt benned kétség, még akkor sem, amikor tényleg ott álltál a Téli Palota előtti gigantikus téren, és rájöttél, hogy nincs az a kigyúrt hosszútávfutó, aki ezt egy levegőre üvöltött hurrá!-val, fegyverrel a kézben végigfutotta volna valaha is.
Nem voltál munkás-paraszt érdemrendes leszármazott, de ez nem is érdekelt.
Ha osztálykirándultatok a Gellért-hegyre, beálltál az óriási kőkatonák lábhoz, és onnan integettél a fényképezőgép lencséjébe. Az a fénykép is már rég megsárgult, mint a hajdani KISZ-igazolványod.
Neked, akinek a nagy októberi novemberi éppúgy nem jelentett mást, mint egy zászlófelvonás vagy egy ünnepélyes nyakkendőkötés, neked már nem lehet hazudni. Neked ez a múltad volt, szagolható, tapintható, értelmetlen, akárcsak az egész huszadik század.
Nem vehetik el tőled. Olyan, amilyen - de a tiéd. Nincs mit ünnepelni rajta, de soha ne felejtsd el.