Egyszerűen botrányos, hogy egy-egy átüvöltött éjszaka után úgy tesznek a dedek, mint ha mi sem történt volna, csak éppen növesztették a szempilláikat, és hát lássam be, az nem fájdalommentes folyamat.
Belátom. Én már mindent belátok, meg az ellenkezőjét is, csak legyen öt perc szünet.
Persze nincs.
Jó, oké, láttunk már gyereket.
Prímán kutyáznak (négykézlábon hintáznak), a kisfiú előre, a kislány hátra, nem fogok én ebbe beleszólni, érettségizni nyilván nem így fognak menni.
Igen nagy örömüket lelik a szívatásomban. Gondosan megvárják, míg már majdnem elérek a küszöbig, és akkor. Na akkor górják el a cumijukat.
Mivel nem kezdő anyuka vagyok, nagyjából ismerem a trükköket. Néha mondom is nekik, hogy próbálkozzanak már valami komolyabbal, mert így röhöghetnékem van.
Valójában kissé rettegek, mert ha ezek itt nekem elindulnak, onnantól tényleg nincs megállás még harminc évig. Márpedig elindulnak (és rossz is lenne, ha nem így lenne).
Aptyok csoda nagy arc, a minap kifakadtam, hogy most fogok elájulni a fáradtságtól - fél órán belül hazaért és dünnyögött nekik, amitől persze teljesen feldobódtak és még hangosabban ordítottak. De hat hónapja először tudtam öt összefüggő órán át aludni. (Aptyok persze ettől olyan rettenetesen elfáradt, hogy mindjárt megnézem, él-e még, mert baromi régóta hortyog.)
Bevallom, hibáztam, mert nem szereztem be időben etetőszékeket, így most szívok rendesen a kanalazással. Bár a fotel két sarka, és az egy neked, egy meg neked módszer átmenetileg még működik. De azért szeretnék már átállni a kisfiam, kislányom, nyisd ki a hűtőt és szolgáld ki magad prodzsektre. A pakolj is el magad után prodzsekt nyilván később kezdődik.
Találkoztunk a kedvenc óvónéninkkel. Nem mondom meg, hány éve volt, de már az első gyerekemnek is ő volt az óvónénije. Egymás nyakába ugrottunk, mondtam, hogy most vinnék nemsokára még kettőt az alomból. Mondta, hogy nem hiszi, hogy hozzá viszem, mert elment nyugdíjba. Mondtam, hogy már én is. Ezen hosszan röhögtünk.
Most a nyarat tervezgetjük. Mondtam a nagyoknak, hogy én már annyira szeretnék a tengernél lenni, mire ők mondták, hogy hajrá, anya, addig is miénk a kecó. Ettől elbizonytalanodtam és gyanút fogtam.
A kutyát meg a macskát nem tudom magammal vinni, ez folyamatos lelkiismeretfurdalás lesz.
Mindegy, olyan nincs, hogy ne oldanék meg valamit.
És hogy bevigyem a mélyütést minden kedves olvasómnak (akik pont idáig kedveltek), hamarosan beülünk az autóba és elhúzunk délre, lógatjuk a lábunkat (a különböző méretűeket), és együtt hallgatjuk a tenger morajlását.
Csak tartanánk már ott, mert momentán itt elfagytak egészen a kicsiny tulipánok.