Dicsőséges akárhány nap.

Csukjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy néhány – lehetőleg minél több – gyerek eljön Pestre és megnézi a Margitszigetet. Kétszer is körbejárja a víztornyot. Akár a Várig elnéz, kezével árnyékolva a szemét.

Aztán hazamegy, otthon pedig nem a több éve munkanélküli szülei várják szürke arccal, hanem ugyanők, csak kivételesen boldogan.

Van kaja is.

A kutyának is jut, mert nem dobtuk ki, csak azért, mert megnőtt.

Még tart a vakáció, lehet, hogy a roppant egzotikus és távoli Balatonig is eljut a kölyök. Ahol eddig még sose járt.

Felveszi a kis szar fürdőruháját, de senki nem röhögi ki, mert mindenkinek kábé ugyanolyan, aztán belerohan a vízbe. Pacsál, nevet.

Kap enni naponta akár ötször is.

Nem lesz probléma a tankönyv, mert ki lehet fizetni, esetleg nem is kell érte.

A szomszédban a bácsi, akié nagyjából az egész megye, hirtelen gondol egyet és felosztja a birtokát, mindenkinek jut belőle, hogy legyen, csak azért, mert szar nézni már, kinek mije nincs.

Nem, nem kibaszott procc esküvőt rendez, hanem ad enni a szegényeknek és ad munkát is.

A gyárakban nem sápadt csórók rettegnek attól, hogy mikor rúgja ki őket a menedzsment.

Nem egyetlen pár cipőt kell beosztani a sok gyereknek.

Nem rúg beléjük a kakastollas, mert miért tenné, nem csináltak semmit.

Nem zárják el ötven fokban a vizet, nem kétnaponta jönnek valamit befenyegetni, nem a moziba megy a mama, takarítani, Csoszogi bácsinak sincs dörmögnivalója.

Nem halnak meg tébécében meg mindenféle, állítólag rég elfelejtett betegségekben az emberek.

Nem büntetik és alázzák a fosba azokat, akik kukázni kényszerülnek.

Nem dobnak ki a kórházból, mert lejárt a tébéd.

Ha megdöglesz, nem lesz probléma, hogy legalább a végső tisztességet megadják neked, nem papírdobozban.

Nem lesz kérdés, milyen származású vagy, mert kit érdekel.

Csak egy pár napot kérek.

133 kezdésnek jó lesz.