Dicsőséges akárhány nap.
Csukjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy néhány – lehetőleg minél több – gyerek eljön Pestre és megnézi a Margitszigetet. Kétszer is körbejárja a víztornyot. Akár a Várig elnéz, kezével árnyékolva a szemét.
Aztán hazamegy, otthon pedig nem a több éve munkanélküli szülei várják szürke arccal, hanem ugyanők, csak kivételesen boldogan.
Van kaja is.
A kutyának is jut, mert nem dobtuk ki, csak azért, mert megnőtt.
Még tart a vakáció, lehet, hogy a roppant egzotikus és távoli Balatonig is eljut a kölyök. Ahol eddig még sose járt.
Felveszi a kis szar fürdőruháját, de senki nem röhögi ki, mert mindenkinek kábé ugyanolyan, aztán belerohan a vízbe. Pacsál, nevet.
Kap enni naponta akár ötször is.
Nem lesz probléma a tankönyv, mert ki lehet fizetni, esetleg nem is kell érte.
A szomszédban a bácsi, akié nagyjából az egész megye, hirtelen gondol egyet és felosztja a birtokát, mindenkinek jut belőle, hogy legyen, csak azért, mert szar nézni már, kinek mije nincs.
Nem, nem kibaszott procc esküvőt rendez, hanem ad enni a szegényeknek és ad munkát is.
A gyárakban nem sápadt csórók rettegnek attól, hogy mikor rúgja ki őket a menedzsment.
Nem egyetlen pár cipőt kell beosztani a sok gyereknek.
Nem rúg beléjük a kakastollas, mert miért tenné, nem csináltak semmit.
Nem zárják el ötven fokban a vizet, nem kétnaponta jönnek valamit befenyegetni, nem a moziba megy a mama, takarítani, Csoszogi bácsinak sincs dörmögnivalója.
Nem halnak meg tébécében meg mindenféle, állítólag rég elfelejtett betegségekben az emberek.
Nem büntetik és alázzák a fosba azokat, akik kukázni kényszerülnek.
Nem dobnak ki a kórházból, mert lejárt a tébéd.
Ha megdöglesz, nem lesz probléma, hogy legalább a végső tisztességet megadják neked, nem papírdobozban.
Nem lesz kérdés, milyen származású vagy, mert kit érdekel.
Csak egy pár napot kérek.
133 kezdésnek jó lesz.