Akartam volna mindenféle szívszaggatót írni nőnapra.

Egyszerű asszonyokat, lázadó nőket, bicikliző nagyikat.

Nőkről akartam írni, akik, miután letudták a nyolc gyereket, még elmentek kicsit ásni, hogy a feketék eljuthassanak Kanadába, a szabadságba.

Említettem volna, hogy nem véletlenül nő találta fel a mosogatógépet (egyébként magyar).

Mondtam volna, hogy a szerkesztőségi focicsapatba azért vettek be egyáltalán, mert nem volt több ember, pedig nálam párducabb kapus még a földön nem volt (a kollegák közül egyik se volt élsportoló, de hát ezt egy nőből nem nézik ki, hogy kiválóan vetődik és nem kíméli magát, mert minek).

Akartam volna arról írni, hogy lehet persze minket a pitvarban tartani, de nélkülünk nem tudtok szaporodni – persze, kellemesen, amúgy művésziessssen ellenpontoztam volna, hogy de mi se a pasik nélkül.

Elmondtam volna jó szívszaggatóan, mennyi könny és mosoly van abban, hogy nők vagyunk.

Hogy ott ülünk a gyerek mellett éjjelente, hogy meghallgatjuk a szerelmünk aktuális világfájdalmait.

Akartam volna arról is írni, hogy mindeközben napi nyolc-tíz órát dolgozunk, utána otthon főzünk-mosunk-takarítunk-satöbbi - meg ami még közhely belefér.

Nektek kukitok van, nekünk meg puncink – ez utóbbit ünnepeljük nőnapkor.

És összeröhögünk a leánygyermekeinkkel, ha egymástól kérünk intimbetétet. A fiaink nekünk mesélik el az első magömlésüket.

Ha a kutya vagy a macska szül, úgyis ott leszünk mellette.

Nőnek lenni jó.

Legalábbis fogjuk fel ezt így, mert változtatni úgysem tudunk rajta.

A csajos bandámmal rendszeresen kocsmázunk és focimeccseket nézünk.

Káromkodunk, politizálunk.

Ha a bármelyik gyerek hazajön lógó orral, akkor nem a hegyi beszédet tartjuk meg neki, hanem próbáljuk megérteni.

Az idióta, tüncibünci műkörmös barátnőben is az embert látjuk, akárcsak a kigyúrt, félkopasz csávóban.

Írtam volna, hogy milyen esztelenül, ostobán próbálunk a pasiknak megfelelni, mert biztos csak úgy fog szeretni, ha szép vagyok, fiatal és karcsú, de legalábbis nem szakadt a farmer rajtam.

Felemlegettem volna, hogy általában egyedül maradunk, ismerve a mortalitási mutatókat. A végén levendula- és pisiszagú öregasszonyok leszünk, egyedül, és örülünk, ha havonta egyszer valaki ránknyitja majd az ajtót.

De ezeket most mind arrébb raktam. Majd jövőre megkapjátok.

Nőnek lenni igenis jó.