Ahogy mondani szokás, a teljesség igénye nélkül, ami eszembe jut így harminc fokban:

Olyan országban élek, hogy ha véletlenül van gyerekem ÉS munkahelyem is, nem találok bölcsödei helyet neki.
Olyan országban élek, ahol a gyerekemnek kötelező óvodába járnia 4 éves korától, különben megbüntetnek - hely viszont nincs.
Olyan országban élek, ahol a gyerekemnek kötelező négyig bentmaradnia az iskolában - viszont minden, értsd: minden pluszfoglalkozást megszüntettek, sok helyen vécépapír, tábla, kréta, takarítás és pöttyös labda sincs, de hamarosan képesítés nélküli pedagógusok veszik át a túlfizetett pedagógusoktól a munkát.
Olyan országban élek, ahol a gyerekem nemigen mehet gimnáziumba, mert a gimnázium fölösleges, menjen szakmunkásnak.
Olyan országban élek, ahol bármikor elvehetik a horribilis mértékű családi pótlékot, ha a gyerekem lóg a suliból.
Olyan országban élek, ahol a gyerekem természetesen felvételizhet egyetemre - csak éppen megszüntetnek teljes szakokat, átszervezik a felsőoktatást, és nagyjából csak fizetős helyekre tudhatna bejutni.
Olyan országban élek, ahol a gyerekem, ha végül mégis elvégzi az egyetemet, egészen biztosan nem talál munkát. Mert vécépucolónak túlképzett, más végzettségűre meg köszönik, de nem tartanak igényt.
Ekkor természetesen bármikor elmehet közmunkásnak - közmunkásnak lenni tök jó, rengeteg pozíció van. Ott is, ahonnan kirugdosták már a képzett, tapasztalattal rendelkező embereket. Közigazgatás satöbbi.
Olyan országban élek, ahol ne kapj el még egy könnyű náthát se, mert nincs orvos, nincs nővér, nincs időpont, van viszont hosszú várólista és közveszélyes kórház.
Olyan országban élek, ahol már az alkotmány sem garantálja, hogy gondoskodik az elesettjeiről, időseiről.
Olyan országban élek, ahol undorodva elfordulnak tőled, ha valamiben is más vagy.
Olyan országban élek, ahol kínjában már tényleg mindenki utál mindenkit.
Olyan országban élek, ahol egészen biztosan egy rohadás kanyit nem fogok nyugdíjként kapni.
Olyan országban élek, ahol a legjobban úgy jársz, ha csendesen, szolidan otthon halsz meg, és a rokonság a hozott lapáttal eltemet.

Ezzel együtt kikérem magamnak, amikor a neofiták buzgalmával fölényesen azt mondják nekem, hagyjam itt ezt az országot.
Nem.
Én szeretem ezt az országot.
Itt akarok élni.
Csak nem így.