Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Kismigráncs

2017.03.22. 07:16 | törökmonika | komment

menekult_gyerekek.jpg

 

 

Mi is úgy gondoltuk, sokakkal együtt, hogy átmenetileg (de akármeddig is akár) szívesen befogadunk családjuktól elszakadt, menekült gyereket, gyerekeket.

Ahol négy elfér, ott elfér öt vagy hat is.

Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy a cél, hogy mihamarabb újra a családjával lehessen.

Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy akkor majd nagyon fogunk sírni, amikor elválunk – meg a boldogságtól is, hogy érte jött az anyukája, apukája, és összeölelkeznek végre.

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy nem beszéljük egymás nyelvét. Mondjuk, ahol most vannak, ott sem beszélik egymás nyelvét a felügyelőkkel, de az más, biztosan.

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy rengeteg traumán ment keresztül a kisgyerek, és meglepő reakciókat mutathat. Nyilván soha nem múlik el nyomtalanul, hogy keresztülszeltek ennyi országot, szabadban aludtak, menekülniük kellett, szétbombázták a házukat, hogy eg igen ellenséges ország fegyenctáborában köthessenek ki – és még a szülők is eltűntek.

Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy semmi másra nincs most szüksége, hogy végre egy kicsit biztonságban érezhesse magát az a kisgyerek, bekuckózhasson, magához szoríthasson egy macit és ezen a hülye nyelven, ami a magyar, valaki duruzsoljon neki, míg el nem alszik.

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy nem adunk neki akármit enni, mert tiszteletben tartjuk a szokásait és az esetleges hitét.

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy semmit nem fog érteni a körülvevő világból egy darabig.

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy dührohamai, sírógörcsei, esetleg agresszív reakciói is lehetnek ijedtében.

És nagyon örülnénk neki, amikor először visszamosolyogna ránk, akár hetekkel később is. Amikor együtt néznénk hülye rajzfilmeket. Amikor megfoghatnánk a kezét, és együtt mennénk el a boltba. Amikor először fogadná el a jóéjtpuszit. Amikor először nem sírna fel félelmében éjszaka. Amikor mondana valamit, és nem értenénk, és akkor először nekirugaszkodna, és mondaná az én nyelvemen is – mi is megpróbálnánk az ő nyelvén, hogy kicsit otthonosabb legyen neki.

És amikor majd elmegy, mert remélhetőleg előkerülnek élve a szülei, rokonai, tudnánk, hogy a világ szebb lett és mosolygósabb.

De nem lehet, mindezt nem lehet, mert a magyar törvények roppant szigorúak.

Mi, akik nagyon szívesen és felelősséggel vigyáznánk menekült kisgyerekekre, míg nem rendeződik a helyzetük, a magyar törvények szerint nem vagyunk alkalmasak erre a feladatra.

A magyar törvények nem szeretik a kismigráncsokat.

Igaz, minket se.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr4612360779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.03.23. 14:28:34

Annak idején, még a kilencvenes évek elején, a mi falunkba is jött pár külföldi gyerek, pár hétre. Emlékszem a szomszéd mennyit hőbörgött, hogy néddmán jönnek a rohatt ukránok, és egyesek még babusgatják őket.

Pedig azok a gyerekek ukrajnai magyar gyerekek voltak.
A szomszéd meg akkor is nagy keresztény volt. Akkor még emdéfes, most meg fideszes.

röf 2017.03.23. 15:22:00

Majd ha minden magyarországi gyerek sorsa és jövője rendben van.
Nem, még sem az illegális határátlépők következnek, akkor előbb még jönnek a külföldre szakított magyar gyerekek.
A hajléktalanok, a kisnyugdíjasok.
(Hiszen azt mantrázzátok, hogy hatmillió szegény van ebben az országban...)
Szóval várjál még ezzel a siratóval...
süti beállítások módosítása