Kinyitottam a postaládát, a szokásos utolsó felszólítások és irgumburgumok mellett "természetesen" legalább egy kilónyi reklámanyag volt még begyömöszölve.
Ilyenkor az ember nagy sóhajtással (és lehetőleg: kesztyűben, mert még mocskos is lesz a szar nyomdafestéktől) egyesével átbogarássza a szajrét még a kertben, nehogy valami fontos levél közöttük maradjon - aztán pont azzal a lendülettel dobja is ki egyenesen a kukába a paksamétát.
Kurvaanyáztam erőteljesen (igen, lovagkeresztre hajtok), nem túlságosan válogatva a szavaimat, hamar túljutottam az esőerdőkön - épp ott tartottam, hogy mi a radai rossebnek nyomtatják és terjesztik egyáltalán ezeket, ha nagyjából minden postaládára ki van írva, hogy oda semmiképp ne dobjanak be ilyesmit.
Mert ki olvas reklámanyagot?
És akkor rájöttem, hogy sokan :(
Akiknek tényleg életbevágó, hogy 100 forinttal olcsóbban tudnak mamuszhoz jutni (jó lesz az hideg téli estéken), vagy 8 forinttal olcsóbb krumplihoz, az se baj, ha a város túlvégére is kell utazni érte :(
Hogy nem mindegy, olcsóbb-e a csirkefarhát az izében, mint a bigyóban :(
Olyan idős ismerősöm is van, akinek se tévéje, se rádiója, újságra nem futja, a könyveit rég eladta már - de éhe van a szónak, hát ezt olvassa :(
És ez - bármekkora közhely is - elképesztően és elképzelhetetlenül szomorú dolog :(