Ma sorsfordító bejelentésre kényszerültem itthon. Közöltem a srácokkal, hogy rendeleti költségvetést vezetek be.
Hülyén néztek rám és megkérdezték, az mi az.
Elmagyaráztam.
Vannak ilyen-olyan bevételeim, többek között abból is, amit utánuk kapok, családi pótlék, gyerektartás, adókedvezmény (ezt inkább viccként dobtam be, de úgyse értették, tehát mindegy).
Vannak mindenkinek alkalmi bevételei, ezeket bedobáljuk a közösbe, aztán jöhet a redisztribúció.
Ezek a pénzek azért vannak, hogy én működtessem ezt a családot, mindent figyelembe véve, ideértve a rövidebb (cipővásárlás) és hosszabb távú (tandíj az egyetemen satöbbi) célokat is, plusz a váratlan kiadások, mint hogy elfogy az intimbetét, az aszpirin, vagy a kenyér.
Bár engem nem demokratikus szavazáson választottak a család fejévé, ettől még az vagyok, körülbelül arra vagyok tartva, hogy biztosítsam a zökkenőmentes működést, és az esetleges fejlődést is, ha úgy alakul (leszakad a karnis, akkor tegyünk már fel egy jobbat).
Eddig az úgy volt, hogy jól megbeszéltük, mi élvez prioritást. Nyilván az intimbetét vásárlása nem tűrhet halasztást, míg ellenben a villanyszámla kifizetését akár egy héttel is elhúzhatjuk. Tovább azért nem, mert nagyon elkanászodtak a szolgáltatók mostanában, nem hogy kurvaanyázó leveleket képesek küldeni, de kikapcsolóautót is, ezt tehát nem kockáztathatjuk nagyon.
Tehát megbeszéltük, kinek mire mennyi kell, ezt elosztottuk kettővel és akkor úgy, fogat erősen szívogatva.
Az én dolgom tehát az volt egészen mostanáig, hogy mindig mindent mérlegelve, a legkisebb sérülésssel hozzak meg döntéseket és éljük túl a következő hónapot is lehetőleg.
Az én dolgom az is, hogy a hónap végi vajaskenyér-vacsora mellett komoly, többoldalú egyeztető tárgyalásokat vezessek le azügyben, vajon megéri-e, ha most mégsem veszünk csaptelepet, míg viszont és deellenben befizetjük az akármit.
Ilyenkor mindenkinek vannak szempontjai, a cél a legkevesebb konfliktus és a megegyezés.
Na, ez volt eddig.
De én mától bevezettem a rendeleti költségvetést.
A nagy retkes falábat fogok én bárkivel bármit megbeszélni, én vagyok az anyátok, én döntök.
Ha olyanom van, elveszem, amit apádtól esetleg kapsz zsebpénzt, mert kell nekem.
Ha olyanom van, nem kapsz egy rohadás kanyit sem, nem kell folyton bulizni az egyetemistáknak sem, bezzeg az én időmben még féllábon ugráltunk el a hóban az iskoláig és a palatábláig, miközben szántottunk és vetettünk.
Ha olyanom van, feltételekhez kötöm a zsebpénzt.
Ha másmilyenem van, akkor nem.
Azt csinálok, amit akarok, semmi közötök hozzá, kedves gyerekek.
Mától rendeleti költségvetésünk lesz.
Régóta szeretnék például egy eredeti Picasso-t vagy Miro-t a nappaliba. Megveszem.
Meg a rotációs kapát is, mert az a szívem csücske.
Ja, hogy ezen kiadások miatt nem jut a tandíjadra, édes gyermekem?
Így jártál.
És nem kell aszpirin sem, nagyanyám idejében még simán működött a ráolvasás láz ellen.
Mától új világ van, nektek nincs beleszólásotok.
Mi az, hogy mi az okom?
Elegem lett, az az okom.
Miért kell nekem hosszú órákon keresztül eljátszanom, hogy jó fej vagyok és megbeszélem veletek, hová teszem a pénzeteket?
Nem beszélem meg.
Én vagyok a családfő, az az én pénzem, akkor is, ha nem.
De cserébe megvédelek benneteket, például még nem vagytok hajléktalanok.
És nagyobb fenyegetéstől is megvédelek benneteket, olvastam a Heti Szenny nevű újságban, hogy a múlt hónapban láttak veszett rókát a faluszélen.
Na, megvédelek például a veszett rókától, látod? Bejött már ide egyetlen veszett róka is, hogy elvegye az ágyad? Na látod, ilyen sikeresen látom el a feladatomat.
Tegnap egyébként láttam egy cuki koronát az ékszerésznél, azzal meglepem magam, mert megérdemlem.
