A korosztályombéliek nagyon, de az idősebbek meg még inkább tudják, hogy nem volt olyan szak a felsőoktatásban, ahol előbb vagy utóbb ne kellett volna ebből a tárgyból vizsgázni.
És mindegy, milyen szakosak voltunk, kellett és kész. És én még a szerencsés generációhoz tartoztam, mert elvétve sem találkoztam olyannal, aki komolyan vette volna. Csak mint a memoriterekkel: az agynak jót tesz, ha járatják, mindegy, mit mond fel.
Na persze ennek megfelelő volt a lelkesedés úgy előadói, mint hallgatói oldalról.
Esetemben például a pedagógia-történet című agylohasztás egészen odáig még viszonylag érdekes volt - ismétlem: viszonylag! -, amit pedagógia-történetről szólt, de amikor odaértünk, hogy...
Mérnök ismerőseim hasonlókról számoltak be, csak ők máshoz kötve.
Nem fogom felsorolni az összes szakmát, majd megteszik a kommentelők.
Már javában házasok voltunk a mostanra exemmel, már gőzerővel alapoztuk a kecót, és én ültem a kertben és ordítva olvastam fel az idevágó passzusokat. Egyszer átbillegett a szomszéd, megkérdezte, hogy ez nálunk afféle meggyőződés-e vagy mit ittunk - mikor mondtam, hogy vizsgaidőszakban vagyunk, elröhögte magát és sok sikert kívánt.
Mondjuk, a memoritereket még értem, tök jó egy kvízjátékban vagy egy húzósabb házibulin, ha az ember azzal vág fel, hogy fejből felmondja az Iliász akárhány szakaszát vagy bármilyen verset bárhonnan tud folytatni és nem keveri a Szózatot a Himnusszal, de hogy ennek mi értelme volt, azt ember el nem tudta még nekem magyarázni eddig. Lehet próbálkozni, de tömör mondatokat kérek, legfeljebb hármat.
Hogy azt énnekem miért volt jó tudnom, hogy az MSZMP KB Ikszedik Kongresszusán a Faszomtudjaki elvtárs mit szögezett le, mitől határolódott el és mit tűzött ki - és hogy ez alapjaiban rengette meg?!
Bár hát nincs igazam. Ha nem vizsgáztam volna belőle, a fene se emlékezne rá, hogy Pozsgay elvtárs annak idején milyen fantasztikus célokat tűzött ki a közművelődési munka területén - valószínűleg a rosseb se emlékezne rá, hogy Pozsgay ELVTÁRS egyáltalán létezett.
Nem véletlen, hogy simán le lehet tolni az újabb nemzedék torkán, hogy például Pozsgay ÚR tulajdonképpen világéletében a népnemzeti vonal elkötelezett híve volt, csak nem lehetett észrevenni, mert épp szocialista miniszter volt és minden írásával dögunalomba fullasztotta egyrészt a hallgatókat, másrészt szerencsétlen vizsgázókat, akiknek viszont vágniuk kellett, azon a héten éppen mit böffentett az elvtárs.
Na most mindez még most sem lenne érdekes, úgyis ránk legyintenek a további generációk, hogy nyughass mán, nyanya, tedd vissza a műfogsorod, mert lötyög - csakhogy.
Csakhogy nem volt ám elég istencsapása nekem életem első huszonöt éve, amelyet a fejlődő szocializmusban töltöttem el - a következő huszonöt év elteltével azt kell látnom, hogy az úgynevezett nyomtatott sajtó címlapon harsogja nekem, hogy ikszipszilon úr éppen mit tart mérvadónak, iránymutatónak, mire a valamelyik kongresszuson, gyűlésen, összejövetelen emzéperiksz viszont azzal bűvölte el a hallgatóságát, hogy felállván önkritikát gyakorolt és leszögezte, utalva arra, hogy.
De erre pártunk és kormányunk leszögezte.
Irányt mutatott.
És harcolunk továbbra is a békéért.
Békekölcsönt ugyan még nem szedtek, most a magánnyugdíjat vették el.
Lehet, ha hazatalál valamelyik gyerekem, megkérdem, már kötelező-e náluk az egyetemen a tud.szoc.pol., tud.kap.pol. vagy akárhogyan is hívják most.
Bár félek a válaszuktól.
Mindegy, ők is túl fogják élni.
Lám, Pozsgay elvtárs is túlélte, bár neki sokkal nagyobbat kellett alakítani, nem csak az Iliászt felmondani fejből.
(Szerencsétlen Pozsgayt most kipécéztem, de tessék nyugodtan behelyettesíteni bármelyik faszfej nevével a jelenlegi vezérkarból.)