Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

A macesz receptje

2015.01.27. 11:05 | törökmonika | komment

Nem tudom, mit érzett Berta (akkor még nem néni) 1945. január 27-én, amikor kinyitották a láger kapuját.

Tényleg nem tudom, belegondolni sem merek, mert akkor bele kellene gondolnom mindenbe, azt pedig nem merem.

Berta 10 testvéréből ketten maradtak életben – az Olga (akkor még nem néni) és ő.

Olga Budapesten, csillagos házban a kislányával, Berta Auschwitzban.

Olga egy darabig várta, aztán már nem várhatta vissza a férjét, kislánya apját onnan.

A további éveket – sokat, nagyon sokat! - megkeseredve, szótlanul, keményen élte. Nagyon keményen.

Berta sorsa másképp alakult.

A kaput megnyitó katonák között volt ilyen is meg olyan is, de Berta összenézett az egyik legénnyel és innen indul a másik szál a történetben.

A jemeni zsidó hajóskapitány, aki az a katonalegény volt, Bertával először Jemenbe ment haza, később Izraelbe költöztek.

Olga és Berta, ha keveset is, de leveleztek.

Az a szokás ugyanis a zsidó családokban, hogy mindenki tudja minden unokaöcs lába méretét vagy unokahúg zongoraleckéjét.

Ez ilyen kulturális alap, mint a macesz receptje, aki érti, érti – aki nem, annak fölösleges volna elmagyarázni, úgysincs rá annyi idő.

Berta sok gyereket szült, akik sok gyereket szültek és így tovább.

Olga mindenkinek a nevét és születésnapját tudta.

Bertának egyszerűbb dolga volt Olgával, ott nem volt akkora a család.

De azért ott is akadt pár unoka, dédunoka pláne.

Berta néni ezeket pontosan számontartotta.

És eljött a nap, amikor az én legnagyobb lányom leszállt a repülőről Tel-Avivban és ott helyben összeakadt a szeme egy fiatal srácéval.

Egy életre.

És a jemeni hajóskapitány, az Olga és a Berta sorsa akkor egyszer s mindenkorra körbeért, összeforrt az enyémmel is.

A fiú Berta nem tudom hanyadik leszármazottja.

A lányom pedig Olgáé.

És soha, soha nem fogom tudni megköszönni eléggé a Teremtőnek, a sorsnak és a hadseregnek, hogy 1945. január 27-én Auschwitzot felszabadították.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr207114439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mozigépész 2015.01.28. 12:39:43

Január 27 (az utolsó mondatban - gondolom véletlenül - február 27 szerepel). :)

wwan · http://wwanblogja.blogspot.com/ 2015.01.28. 15:58:39

Próbál javítani a Mindenható, igyekszik, amennyi csak tőle telik...

butatojas 2015.04.06. 15:09:28

A szépnél szebb, lelke van.

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2015.05.10. 06:05:28

Ez nagyon szép, lélekhez szóló történet volt Monika, köszönöm!
süti beállítások módosítása