Kérdezem a pasit – elektronikusan, mert nincs itt -, mi a francért nem indul be a láncfűrész.

Elmondta távban, beindult. Ő is, a láncfűrész is.

Amikor nyolcvanadszor esett ki a hosszabbítóból a bigyó, szigszalag híján gombolyítófonallal erősítettem össze. Az is vezeti az áramot.

Törékeny kis tünemény vagyok én, csak a fél kertet kaszaboltam le. Többre most nem futotta.

A többi és a fűnyírás is holnapra marad, előtte össze kell szedni a kutyaszart.

Arrébb raktam egy kertkaput, mert zavart a mozgásban.

Ástam néhány gödröt, elültettem pár gazt. Biztos van nevük, de tahók és nem mutatkoztak be.

Összeszedtem pár átharapott torkú rigófiókát, megadtam nekik a végtisztességet.

Ennél a pontnál mondta a szomszéd, hogy ne hozzon-e egy kis pálinkát.

Rágyújtottunk, elméletben gyereket neveltünk, gyakorlatban már mindketten tudjuk, hogy na az a lehetetlen.

Arrébb húztam egy szekrényt, mert alászorult egy macska. Mondjuk, nem értem: ha alá tudott menni, kifelé hogy nem jött neki össze, annyira gyorsan azért nem nő egy macska szerintem

Lefolyót tisztítottam. Csőgörény híján azzal, amit találtam. Igen, kötőtű, de hosszú volt.

Újrahúztam a számítógépet.

Megkalapáltam az internetkapcsolatot.

Ugyanezzel a lendülettel hülyéskedtem kicsit a villanyórával.

Unom, hogy állandóan kibaszódik a biztosíték az éjszakai áramnál, amiről persze pontosan tudom, hogy nem éjszakai, csak ez a leánykori neve.

Átkötöttem egy-két csatlakozást bizonyos lefolyókon.

Visszaizéltem a bigyót a vécétartályban. Biztos van nevük, de úgysem hallgatnak rá.

Észrevettem, hogy elgörbült a slusszkulcs, kikalapáltam.

Megint leállt a gázszolgáltatás, de már pontosan tudom, hogy egy megfelelő marokkővel hogyan lehet benyomva tartani azt az izét, és akkor úgy.

Lehet, faragok még pár széklábat szekercével, mielőtt nekiállok rendbehozni a sminkemet.

Közben lelket ápolok. Leckét kérdezek ki. Berakok egy mosást – már ha az előzőt kiteregettem (legyek igazságos: a fiam segít az ilyesmiben a legtöbbet).

Mindegyikkel egyesével közlöm, hogy nem, nincs pénzem, nem adok.

Azt a háromszáz forintot hagyd itt nekem holnapra, hogy be tudjak menni Pestre.

Újrameszelésről szó sem lehet ma, legyen elé a poszívózás.

Kicsit sietnem kell.

Kábé öt percen belül meg fog csörrenni a telefonom, az exem fogja közölni, hogy kicsit fáradt, hadd ne hozza haza a vasárnapi gyerekét, menjek inkább én érte, úgysincs más dolgom.

Majd biciklivel, naná.

Igyekszem majd nem nagyon kurvaanyázni vele, mert az nem nagyon nőies.

És a pasim is fel fog bukkanni előbb-utóbb, egy előre meg nem nevezett időpontban, de addigra nekem már bájosan kell mosolyognom.

Előtte kihajítok még nyolc-tíz embert a lakásból.

Csak így nőiesen, ahogy szerintem minden csaj csinálja.

A harmadik pálinkára feltétlenül nemet fogok mondani, hiába sértődik esetleg meg a szomszéd.

Este meccset fogok nézni. Igen, fogok találni, bekértem egy csomó sportcsatornát. És igen, bármikor elmagyarázom - jobban, mint te -, mi az a les és hány méterről dobják a négyméterest. Meg a kékerest.

Hajnali kettőig biztosan nem fogok tudni aludni, mert dolog van - hatkor meg úgyis ébresztő, mert iskolanap, gyerekkel nem baszunk ki, legfeljebb a máséval.

Én tudom, hogy kissé fésületlen a stílusom, de majd akkor Soma mamagésától fogok valamit olvasgatni lazulásul a nőiesség átéléséről és misztériumáról.

Esetleg horoszkópokat és divattanácsokat.

Hajrá, csajok!

Közben azért összeírom majd, melyik bankba és mikor kell mennem rinyálni.

És bevallom: nem. Nem főztem ma. Semmi húsklopfolás, leveske, nokkedliszaggatás. Szakadj le, ég.