Értem én, értem a logikáját a dolognak. Egy kamasznál nincs idegesítőbb a földön, talán Orbán Viktor az egyetlen kivétel, de ő mi alól nem kivétel.
Büdös a lábuk, nőnek, sokat fogyasztanak százon, ótvarul beszélnek, idióta zenét hallgatnak ezer decibellel, hülyén öltözködnek és olyanokat mondanak szerető szüleiknek, hogy az egy perc alatt három kurzus önfegyelemből a szülő részéről (mármint hogy ne vágja bele a kezében lévő tárgyat). Nem jönnek haza időben, elveszítik mindenüket, szarul tanulnak, csajoznak/pasiznak, továbbá titokban alkoholt és más, számukra illegális szereket fogyasztanak. Órákig állnak a tükör előtt – igen, a fiúk is – és jajveszékelnek, hogy micsoda rettenet a látvány. Nem látogatják családtagjaikat az elfekvőben, a telefont nem veszik fel, minden átmenet nélkül dührohamot kapnak vagy sírógörcsöt (igen, a fiúk is). Bármelyik szerető szülő háromnaponta megtudhatja tőlük, hogy undorítóbb állatot még nem hordott a hátán a föld, mint apucit és anyucit, és ő gyűlöli őket. Világgá mennek. Aztán visszajönnek. Ordináré barátaikat hozzák haza aludni. Kieszik a hűtőt. Be ne menj a szobájukba, mert rosszul leszel vizuálisan, akusztikusan és szagilag is. Elő nem fordul, hogy kimossák maguk után a kádat vagy használják rendeltetésszerűen a vécékefét. Bezzeg a pénztárcádat megtalálják. És ki is nyitják. Ennek ellenére ordítva követelik a zsebpénzt. Akár óránként is. A tanáraikkal tiszteletlenek, leckét nem írnak, hintáznak a széken és mutálva dumálnak óra közben. Közlik, hogy leszarják – bármit is mondjál, mondjanak nekik.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a nemzeti együttműködés rendszere itt is rendet akar tenni. Lehetőleg két hét alatt, mint Pintér a közbiztonsággal.
Adja magát a megoldás, hogy első lépésben ütlegelési jogot kell adni a pedellusoknak. A karcer, a tintaleves és a papírgaluska már előkészítés alatt (Simicska valamelyik cége már dolgozza ki a prodzsektet. Itt hamarosan nemzeti karcer nyílik.)
Rohangálsz, baszdmeg, a szünetben?
Puff.
Körmös, tenyeres, fültépés.
De itt ne álljunk meg.
Kell az iskolarendőrség is.
Mint a falat kenyér.
Tanulja meg az a kis rohadék, mi lesz a sorsa, ha nem törik a gerince időben.
Édes fiam, persze vannak jogok, de beszélgessünk csak el a kötelességekről is! (Közben decensen csattogtatni hozzá a gumibotot a tenyérben a másik oldalról.)
És álljál fel nekem, ha bejövök a terembe.
De itt se álljunk meg, mert vannak renitensebbek. Hogy dögölnének meg.
Ha már az iskolakötelezettségi korhatárt levittük, vigyük lejjebb a büntethetőségit is.
Bebaszlak, hogy rohadnál meg, az előzetesbe, hogy ott rohadsz meg.
Hiszen elmúltál már tizenkét éves.
Lábbilincs, be a rablógyilkosok, pedofil gyilkosok és kétkezi bankrablók közé.
Egyrészt nagyon vigyázz a seggedre, kis geci, le ne hajolj a szappanért.
Egy teljes zárka fog rajtad gyakorlatozni, míg bent vagy. Utána kicsit fájni fog vécére menni.
Ha elég rugalmas az a kis rohadék, elég hamar megtanulja a szakmát odabent. A kiképzés biztosított. Pillangókés, miegyebek. A drog adott. Pia, cigi, erőszak bármilyen neművel.
Majd ha kijön, hehehe, büntetett előélettel majd jól megnézheti magát a munkaerőpiacon.
A szerető szülők, miközben a nemzeti dohányboltban sodorják a szívnivalót, könnyes szemmel mesélik, hogy pedig olyan ártatlan, szőke, kékszemű kisgyerek volt – csak mások vitték rossz útra.
A fényképe kint lesz a falon.
De hallani azért nem akarnak róla, mert mégiscsak börtönviselt. Még szájára vesz minket a falu.
És az imádott, valaha szőke, kékszemű (vagy barna, lehet választani színt) kamaszból elég hamar fog a nemzeti együttműködés rendszere olyat nevelni, aki ütvefúróval megy a szomszédnak, ha hangosan kukorékol a kakasa, bármikor belédvágja a baltát úgy azeri módra – mit veszíthet?!
Csak az életét vettük el tőle a nemzet érdekében.
Persze van, aki szereti a gyerekét, de az már csomagol, amig még engedélyezett.
