Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Hahó, srácok!

2013.01.24. 21:28 | törökmonika | komment

Sorra hullanak el a barátaim. Bárkit felhívok vagy írok neki, azt válaszolja, felkelni sincs kedve, hagyjam már őt békében megdögleni.

Okés, tényleg én is kezdtem a sort 2004-ben, de nem tudtam, hogy ekkora trendet csinálok.

Kibaszottul kurva tehetséges volt kollegáim válaszolják, hogy a napjukat leginkább már csak alvással töltik, mert addig se éhesek.

Írni évek óta nem nagyon van kedvük. Meg hát kinek, minek is.

Sokmindenben igazuk van.

Ugyanakkor meg nem.

Hahó, srácok!

Hát nem olyannak ismertük meg egymást szerkesztőségek és romkocsmák mélyén, hogy ilyen könnyen feladnánk.

Ugyan már.

Kit nem aláztak be a sárga földbe itt bokáig. Téged is, engem is. Mindenkinek szarrá ment a magánélete, elveszítette a munkáját, csicskának nézik. Na és.

Belekarmolt a kor rendesen az arcunkba.

Na és. Akkor mi van. Mit féltünk olyan nagyon magunkon.

Nem kérdés, kinek, minek írunk. Az utókornak. A gyerekeinknek. Az unokáinknak.

Vagy szimplán mert kijön.

És az is oké, hogy egymás mellett öregedtünk meg. Én se ismerlek már meg, te se ismersz már meg. De a régi tűz. Rockandroll! Továbbá újságírás.

Srácok, srácok...

Emlékeztek, amikor... Meg amikor...

Feltámadunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr785042023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.Freeman 2013.01.24. 21:57:32

Ki milyet szakít, olyat szagol. Ki mondta hogy ezeket a pártokat kell magunk fölé emelnünk?

rezsoatya (törölt) 2013.01.25. 00:01:05

Csak az támad fel, aki meghalt. És mi még élünk..., nagyon is!

És nem vagyunk egyformák! Volt olyan osztálytársam, aki viselkedésében már harminc-valahány évesen is öreguras volt, minket meg majd úgy kell a végén agyonütni, nem igaz?
S milyen bosszantó az "ellenségeinknek", hogy minden gond és "belekarmolás" ellenére jól érezzük magunkat...

Például, mert szeretni tudunk...

Katalin Kovácsné Földesi 2013.01.25. 08:44:25

Addig nem halunk meg, amíg van bennünk életösztön. És igen, feltámadunk, mert nem hagyjuk magunkat. Mert ami most van depressziósság tesz, ha tetszik ha nem ki kell mondani, és ez rosszabb, mint a halál. Cél kell és ezt a célt el kell érni. Bármi áron. Hogy élni lehessen. Itt. Most. És a jövőben.

rezsoatya (törölt) 2013.01.25. 09:44:30

@Katalin Kovácsné Földesi: igen, ott van a lenyeg, hogy nem hagyjuk magunkat! Se el, mert az nem megoldas, hogy mint a cikkben emlitettek egesz napjukat alvassal toltik. Se csendben maradni, hiszen odafont a primitiveknek pont az lenne jo, ha mindenki befogna a szajat es ugy vegetalna, ahogy nekik jol esik. Ezert tisztelem a tunteto diakokat es azokat, akik tesznek valamit... pl. cikket irnak... annyi ut van...
süti beállítások módosítása