Tizenegy éves lehettem. Elővettem egy alig használt kockás füzetet és leültem a nagyiéknál a padra. Szoba-konyhában laktak Újpest-külsőn, pont a Pamutgyár mellett, ritkán sütött be oda a nap, talán ha egy nap három percig, ahogy kell, ahogy tudjuk is az Egy szerelem három éjszakája óta.

A pad egyébként multifunkci volt, ott volt benne a gyújtós is, a Népszabadság is.

Nagyanyám gyorsdbeszédű, nagyon káromkodós, nagyon indulatos csaj volt. Megterhelve takarítási mániával (nem örököltem).

Tehát míg ő háromszor felmosott abban a kültelki szaros szobakonyhában, kérdeztem.

Nem olyan csaj volt, aki ne válaszolt volna.

Mert az egy dolog, hogy férjhezment Újpest legnagyobb darab pasijához, mert az úgy van rendben, a legszebb lány a legnagyobb pasihoz, ahogy kell.

Hát, lakni nemigen volt hol, prolikról beszélünk.

Szobakonyha, max. harminc négyzetméter. Boldogok voltak.

Ha nagypapa szóba állt volna velem, akkor most elmesélhetném, náluk hogy volt, de ő nem mesélt, mert kicsit zokon vette, hogy az auschwitzi megszökése után elvitték az oroszok is Szibériába.

Tehát ő nem volt különösebben közlékeny. Ült a gangon és a maga csavarta cigiket szívta szótlanul, míg nagyanyám üvöltött vele életük végéig.

Nagyanyám marokszámra szedte a szedukszent.

Én, mondjuk, nem bírtam volna ki, amit ő.

Marokszám szedett szedukszenekkel sem.

Elvitték a nagyapámat a házasságukat követően nem sokkal, először katonának, aztán kiderült, hogy zsidó, tehát munkaszolgálatra, később Auschwitzba, onnan meg Szibériába, ahogy már jeleztem.

Nagyanyám meg, az ibolyaszemű ott maradt a gyerekkel, aki az apám volt.

Kilenc éves volt az apám, amikor hazajött a nagypapa.

Imádták egymást.

Hát, kicsit más kérdés, hogy Szibériában nagypapa, aki nem tudhatta, valaha haza fog-e keveredni, családot alapított.

Jött a parancs, vitték, jött a parancs, jött vissza. A parancs az parancs.

Ott néhány gyerek, itt egy gyerek.

Nem akarok belegondolni.

Nem, nem, nem.

Sálálá. Ha dudorászunk katatón módon, akkor nem halljuk.

Amikor apám meghalt 37 évesen, abba azonnal belehalt a nagyapám.

Mert ami sok, az sok.

Ez még neki is sok volt.

Nagyanyám, az ibolyaszemű, nagyobbat szívott.

De hát már elmeséltem milliószor: először a fia, aztán a férje, végül a végtagjai, amiket levágtak.

A múltkor becsöngettem a házba, ahol nagyapámék éltek. Egyszerűen csak látni akartam az orgonabokrot, ami mögött a budi volt.

Nincs már ott.

Miért is lenne.

De a kockás füzet még megvan.

https://www.youtube.com/watch?v=mK-G5bHQ8Ew