Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

A mi autónk

2012.04.16. 11:22 | törökmonika | komment

A mi autónk abban különbözik az összes többitől, hogy nem teljesen Forma-1, és csak egészen ritkán hirdetik óriásplakátokon. Ismerve a világversenyek és a reklámkampányok pszichológiáját – nem is nagyon fogják. Ám ha mégis, akkor leginkább így: az ön autója olyan olcsó, hogy még egy hajléktalan pedagógus is megveheti. Részletre! Csak most!

 

A mi autók rendkívül ritkán vadonatúj. Ha csupán tízéves, már jó vásárt csináltunk. Az autópiacon nem azt nézegetjük, hogy rohad-e a kasztni, mert persze, hogy rohad, hanem azt: le lehet-e festeni még használhatóra a lyukat. S ha sokat fogyaszt, legalább egye a szőkítettet vagy a vasbenzint, az még futja a házibüdzséből.

 

A mi autónk is tele van extrákkal. Van szélvédője például. Ez rendkívül praktikus találmánya a modern kori technológiának. Ha van, nem fú a nyáresti szél a szemünkbe. Jobb - tegyük hozzá: drágább – típusokon a szélvédőhöz olykor ablaktörlőt is mellékelnek a gyártók, ám ezzel már nagyon kell vigyázni. Számtalanszor megesik, hogy a vészvillogó bekapcsolásakor vad legyezésbe kezdenek a lapátok, s olyankor aztán nem sokat látni abból, vajon hány ember került ki győztesen az ütközetből.

 

A mi autónk műszerfala kellemes, könnyen kezelhető és roppant áttekinthető: jó, ha két gomb működik rajta. Nem zavar össze a sokféleség, ami – vezetéstechnikailag – igazán nem elhanyagolható szempont. Gondoljunk bele, hány balesetet okozott az elmúlt év során, ha a vezető fél kezével az igen távolra rögzített mobilján kereste ügyeletes brókercége telefonszámát, másik fél kezével a fedélzeti komputerből próbálta kinyerni a pontos időt és az aktuális vízállásjelentést, míg a többi végtag megosztva dolgozott azon, hogy mind a klíma, mint az elektronikusan vezérelt ablakemelők tökéletes szinkronban mozogjanak egymással. A mi autónk ennél lényegesen egyszerűbb. És, mint tudjuk, az egyszerű megoldások szereznek igazi örömet.

 

A legújabb csodatípusok tulajdonosai elképzelni sem tudják, mekkora öröm, ha harmadjára lehet csak megtalálni a rükvercet. Mit tudnak arról a földöntúli mámorról, amikor minden testi erőnk és ügyességünk kell ahhoz, hogy be tudjuk csukni a csomagtartót. És mi képesek vagyunk rá! Szemben a természet erőivel! Az elkorcsosult nemzedék gondosan leütögeti az utca porát lábbelijéről, mielőtt a csodába ülne, nekünk ezt nem kell megtennünk. Egyrészt, mert minek, másrészt mert még leszakadna a küszöb, aztán mehetnénk Csepel-külsőre, mert a korabeli feljegyzések szerint élt ott egy kézműves, még a századelőn, aki épp az ilyen küszöbök kikalapácsolására specializálódott.

 

A mi autónk gumijai variábilisak, szemben a méregdrága típusokkal. Utóbbiaknak darabonként egy közalkalmazotti fizetés az ára, és évszakonként kell váltogatni – nekünk egyszerűbb a dolgunk. Ha lekopnak az elsők, kicseréljük a hátsókkal, aztán hadd szóljon. Mire mind tükörradiál lesz, úgyis továbbpasszoljuk a roncsot.

 

A mi autónk nem a státuszszimbólumunk – na, jól is néznénk ki -, hanem a barátunk. S egy baráttal már csak másképp viselkedik az ember, mint a komornyikjával. Havas, jeges utakon kész káröröm látni a sok árokfélre vetett méregdrágát, miközben a miénk szépen, tapintatosan, hússzal, ahogy kell – többel nem is tudna – felhörög az emelkedőn. 

 

A mi autónk menettulajdonságai rendkívül megbízhatóak, sok dolog nincs is rajta, ami elromolhatna. S ha végképp elszáll velünk a kivagyiság, hátraszólhatunk a gyerekeknek, készítsenek már, legyenek kedvesek, néhány airbaget. S akkor felfújják a náluk lévő összes staniclit – nem mintha ez bármit is számítana frontális ütközéskor.

 

Ha – teszem azt – a mi autónk telibe kap szemből egy oldamerevítős, fényre sötétedőset – amire kevés az esély, ők ugyanis ritkán járnak arrafelé, amerre mi, de ha mégis -, kacagva törölhetjük magunkról a vért. Igaz ugyan, hogy ebben az esetben a miénk miszlikben hever majd az árokszélen, az ellenfélnek pedig csupán megreped a foncsora a bal kettes nappali fényszóróján, és összeborzolódik a mitfárer választéka – vigasztaljon bennünket a tudat, hogy anyagilag még mindig mi jöttünk ki jól az ügyletből. Ilyenkor fütyörészve, a sluszkulcs maradványait ujjunkon pörgetve sétáljunk el a helyszínről, az első telefonfülkéig, s hívjunk mentőt, tűzoltót, biztosítóst és pszichiátert az ellennek.

 

A roncsból másnap építsünk hobbiautót. Így teljes a körforgalom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr714453139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása