Ezt megosztom veletek. Még akkor történt, amikor biztos voltam benne, hogy mindent túl lehet élni, kondíció kérdése az egész. Mekkorát tévedtem! A Tűsarok csapatával Tatabányán jártunk 2005-ben.

Holnaptól edzőterem
III. Csilletoló verseny

Mégis igazuk lehet azoknak, akik szerint a feministák durván elorozzák a férfiak elől a dicsőséget, továbbá traktorra és hólapátra vágynak. Múlt hétvégén a Tűsarok női brigádja megjelent a tatabányai Bányásznapokon, hogy megvédje tavalyi első helyezését.

Annyi változás azért volt a tavalyihoz képest, hogy a Tűsarok fórumán idén népesebb csapat verődött össze. Nyolcan is úgy gondolták, nem hagyhatnak ki egy csillét – bármi is legyen az.

Élő bányász, serdülő mazsorett

A helyszín és a háromnapos rendezvény hozta, amit az ember jogosan elvár: vurstli, sör, erősen ittas járókelők, anyukák üvöltő gyerekekkel, gagyiland szőrmével és műanyagságokkal, pedofilok kedvéért általános iskolás mazsorett-csapatok, és hát persze zene, zene, zene. Fekete Pákótól lefelé szinte minden. Élő bányászt is láthatott az arrajáró, illetve valakit, aki feltehetőleg bányász-egyenruhában vagy jelmezben volt, de végül is ez szinte mindegy, sütött a nap, daloltak a madarak és a Tűsarok megkezdte a bemelegítést. Némi hagyománytisztelő sör és hekk elpusztítása után világossá vált: egy csapatnak sok, kettőnek kevés a nyolc ember. A csillekommandó tehát lázasan fürkészni kezdte a nagyérdeműt, van-e köztük olyan nő, aki megfelel legalább három-négy elvárásnak: jelesül, hogy legyen irtó nagydarab, legyen izmos, legyen úgynevezett aktív korú, a szeme se álljon jól - és álljon be a csapatba. Kisvártatva kiderült, hogy ez a projekt már kiötlésekor halott volt. Nyolc emberünkből tehát kettő önként vállalta a repetát, „legfeljebb megyek még egy kört a csillével – akármi legyen is az” felkiáltással. Így a Tűsarok bajnok csapata mellett az Anyahajó is regisztrált a versenyben.

Ötszáz kiló öntöttvas

A két csapat a helyszín bejárásakor szembesült a ténnyel: a táv bizony még gyalogosan is megerőltető. Betonparkoló, jobbkanyar, balkanyar, emelkedők, lejtők, mindez burkolati hibákkal – ráadásul a többi csapat is épp helyszínbejárást végzett, voltak, akik futva (!), de mindenképp oly kidolgozott izmokkal, hogy a balsejtelem uralkodó alapfílinggé vált a Tűsarok csillekommandójában.

A kínos helyzet fokozódott, amikor megtörtént a csille körüljárása. A csille egy meglepően nagy, öntöttvas izé, egyszer láttuk valami háborús filmben, meg talán valamelyik Indiana Jones-ban. Azt egyik műremek sem tárgyalta viszont, hogy a csille ötszáz kiló üresen, és mivel üzemszerűen sínen szokott szaladgálni, kerekeit is vasból öntöték. A szerkezet nem kormányozható, a fékről, mint extráról már nem is beszélve.

„Nem kell odanézni, úgy könnyebb meghalni”

- gondolta a Tűsarok csillekommandó egy emberként, ám a jótékony alapérzés semmivé foszlott, amikor az első csapat beért a célba. A roppant nagydarab férfiemberek, akik egyébként élősúlyban valószínűleg verték a csillét is, igen furcsa arckifejezéssel estek át a célvonalon, a hörgőik azonnali műtéti beavatkozást igényeltek és tetszhalált mímelve heveredtek el a betonon.

Majd rendkívül ruganyosan, kigyúrtan pattant a rajthoz a következő csapat. A helyi súlyemelő sportegyesület válogatott leánysága. Mögöttük pedig a szintén helyi Szupernagyik csapata dzsoggolt, hogy aztán pillanatnyi szívfájdalom vagy hörgés nélkül vidáman szaladgáljanak - a legfiatalabb csitri is legalább hatvan éves volt, de nem ájult el, nem jajgatott, nem sopánkodott, míg ellenben a frászt hozta a Tűsarok és az Anyahajó csapatának elszántnak ekkorra már egyáltalán nem nevezhető tagjaira.

A többiről már csak a nézők tudnak beszámolni. A helyi fotós még megtette azt a szívességet, hogy az indulás utáni feledik méternél örökítette meg a csapatokat. Így tisztán látható, ahogy Múzsa még dobálja a haját és kacag, de azért pillanatfelvétel a pillanatfelvétel, mert a dolgok mulandóak. A Tűsarok csapatainak esetében a levegő, az izomerő, az elszántság, kissé később a látás és egyéb, alapvető funkciók is elmúltak. A kómaközeli állapotban megtett rettenetes maratoni táv sokakban fevetette azt az egészségmegőrző alapgondolatot, hogy azt a cigit nem kellett volna indulás előtt még betolni az arcba.

Kissé később, a cél mellett a betonon heverve, izomszakadva és némi oxigénért kapkodva ismét felmerült a kérdés, ki lesz az az öngyilkosjelölt, aki ezt még egyszer az életben megteszi. Azaz pontosan pár perc múlva. Ilyenkor értékelődnek át az igazi nagy létkérdések, derül ki az emberi nagyság: a Tűsarok csapata öt perc múlva teljes létszámban indult a halálba.

A többi tudható: nem csak hogy alaposan túl lett reprezentálva a „fasza csaj vagyok, mert még egy csillével is képes vagyok rohangálni, bibibí” populáció, de marketingszempontból is kiemelkedő az eredmény. A tatabányai napilap címlapon hozta az eseményt. Igaz, a második Tűsarok különítmény csak a hatvanas vájárfeleségeket tudta leelőzni, de így is elcsíptünk egy harmadik és egy ötödik helyezést. Aki kevesli, könnyen kaphat karácsonyra egy csillét, azzal szórakozzon, ne velünk.

Itt lehet röhögni a képeken: http://tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=874