Nem vagyok különösebben romantikus alkat, a Hamupipőkén is csak akkor sírom el magam, amikor látom a Disney Chanelen, soha többször.
Na de na.
Beültünk az autóba négyeske gyerekecskével és elmentünk az iskolába.
De már csak visszafelé jutott eszembe, hogy ma tettük ezt utoljára.
Kijelenthetem, hogy a kölyöknek megvolt a nyolc általános.
Fura érzés, hiszen nemrég született ez a kis kék hercegnő (nyakán volt a köldökzsinór születésekor, innen ez a neve - a többi más galádságok miatt lett).
Rémes, hogy milyen sebességgel képesek ezek a srácok öregedni, és ezáltal hírbe hozni minket is.
Majd megpróbálom kivételesen normálisan kivasalni a blúzát a ballagásra. Már érzem, hogy bőgni fogok, pedig tényleg nem oszt, nem szoroz egy ilyen hülyeség, mint egy ballagás, Próbálok virágot is lőni neki, mert jelentős hangsúllyal közölte, hogy a sárga virágot szereti és reméli, hogy nem ő lesz az egyetlen ballagó, akinek a hülye anyja elfelejti a gazt. Még az is lehet, hogy megcsinálom neki a kedvenc kajáit estére, bár szerintem pont úgy megtenné a vajas kenyér is.
És holnap már nem megyünk iskolába.
És szeptembertől meg nagy, komoly gimnazista lesz ebből a kis csipszarból.
Már amennyiben nagy és komoly egy gimnazista.
És így tovább.
Aztán meg majd hozza nekem az unokákat, úgyhogy tényleg ideje volna megtanulnom sütiket csinálni és szobahőmérsékleten kötni.
Úgy érzem, megnézem én azt a Hamupipőkét, hogy valamivel elfedjem, milyen érzelgős vén izé vagyok.
