verf
Leéltem ötvenkét évet úgy, hogy nagyjából tudni véltem, milyen a családom.
Van nekem is már rég, elég népes, az is mind hülye.
Tudtam, milyen mélynyomorból jöttek és ott is maradtak az apai nagyszüleim.
Tudom, milyen borzalmas volt az életük. Akit érdekel, keresse meg a Szerelem című bejegyzést. Na, abban mesélem el, hogyan lett hadifogoly apai nagyapám, és hogyan húzott le sok évet Szibériában.
Anyai ágról is tudtam, hogy különösebben könnyű nem lehetett az életük, hiszen voltak a gettóban is, anyámat viszont - akkor volt kábé három éves - Svájcba menekítették, "tüdőpanaszok" miatt.
De nem ezt akarom most újra és újra elmesélni.
Hanem hogy kértem egy családkutatást, mert anyám, apám és a nagyszüleim rég halottak, senkitől nem lehet megkérdezni semmit - életükben viszont elég sokat hümmögtek és soha semmit nem meséltek.
Nálam meg itt van ez a sok fénykép, és fogalmam sincs, ki kicsoda rajtuk.
Ki nevetgél csíkos úszódresszben, kackiás bajusszal a Duna partján.
Ki az a kislány ott a gangon.
Ki mosolyog ott a ligetben azzal a bazi nagy rózsacsokorral a kezében.
Mindhez hasonlítok.
És már nincs kitől megkérdeznem.
Tehát megkértem egy ezzel foglalkozó céget, kutassa ki nekem a familiát.
És akkor kikutatták.
Hogy nem volt nekem elég az, amit tudok..
Akiről soha nem beszéltünk, mert még anyám is csak 3 éves volt...
Mivel ő sem nagyon ismerte, én meg egyáltalán nem, soha beszédtéma nem volt...
Nagy Béla munkaszolgálatost 1943-ban kivégezték.
Én ezt nem tudtam.
Nagypapa, bocsáss meg nekem, ha tudsz.
