Ül, úgy tesz, mintha ott se lenne. Megvárja, míg kinyitom a konyhaajtót, huss, berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Odafordulok a hűtőhöz.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Mosogatni kezdek, így kénytelen vagyok levenni a szemem róla.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Magamra csukom az ajtót, fenébe a focimeccsel, a gyerekekkel, atomháborúval, bármivel.
De egy pillanatra muszáj kimennem. Résnyire kinyitom a konyhaajtót.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Visszacsukom az ajtót. Kisvártatva kopognak a bejárati ajtón. Kimegyek.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
És ez minden nap így megyen.
Reggel, mikor kimászom a rejtekemből, már ott ül, úgy tesz, mintha ott se lenne. Megvárja, míg kinyitom a konyhaajtót...
Görényke. Jegyezzük meg ezt a nevet: Görényke.