(Nem, nem kérek hóvirágot.)
Olyan munkát végzek, mint a férfiak. Úgy tartom el a gyerekeimet, mint a férfiak. Úgy csavarozok, úgy szerelek villanyt, úgy üvöltözöm hivatalokban és úgy ások a kertben, mint a férfiak. Kiválóan ütvefúrok, betonozok, sittet hordok, havat lapátolok, vezetek és leckét írok és kikérdezek és számonkérek, mint a férfiak. A vitastílusomban aztán végképp semmi nőies nem fellehető. A vállamon lehet sírni, de ha üvölteni akarsz velem, itt vagyok, lássuk, ki a hangosabb.
Ha át akarsz verni, résen vagyok, ha a jogaimat sérted, kiszaladsz félelmedben a világból, világos és egyértelmű a világképem, nem félek az árnyékomtól, fogtam már betörőt, cseréltem már kereket és próbáltak kilakoltatni is.
Van, hogy koszos a körmöm, mert épp szereltem valamit – és van, hogy mégis rákenek valami színes szart. A szempillámon a cementpor, a könny és a festék felváltva láthatók. Vagy épp egyszerre.
A lábam valaha szép volt, most inkább visszeres és néha már vizesedik is, franc a keringésbe.
Az alakom valaha figyelemreméltó volt, ma már inkább ne figyeljétek.
Öltözködésem decens. Már amikor.
Amikor gyereket vártunk, pont úgy izgultam, mint a férfiak, na jó, megszülni nekem kellett.
Ha beteg volt a gyerek, pont annyit ültem az ágyuk mellett, mint a férfiak. Teát csináltam, borogatást. Hordtam a gyógyszereket.
A szalagavatón épp akkor sírtam el magam, mint a férfiak.
Amikor öregedni kezdtem, szarkalábak lettek a szemem alatt, ritkulni kezdett a hajam és már nem bírtam fél kézzel flexelni én sem.
Ma már kicsit megterhelő sövényt nyírni.
Néha boldog vagyok, néha szomorú, pont, mint a férfiak.
Szerencsés vagyok, hogy olyan életet élek, amelyben nem érzem hátrányát annak, hogy nő vagyok.
Szerencsés vagyok, hogy nem vernek, nem aláznak, nem kerülök hátrányba, nem kell egyszerűen csak vacakul éreznem magam – úgy érzem, a nagyon-nagyon kevés szerencsés nő egyike vagyok.
Köszönöm nektek, velem élő férfiak. Minden tiszteletem a tiétek – így nőnap előtt.  

https://www.youtube.com/watch?v=QAwRyXOhULw