Oké, három és fél éve nincs munkám (amíg ezek kormányon vannak, nem is lesz).

Ha nincs munkám, nincs pénzem. Okés (nem okés, de ez van).

Kiestem minden ellátó rendszerből.

Azt mindig tudtam, hogy nyugdíjam az életben nem lesz, honnan lenne. Ezzel kellő időben szembesültem, sok éve. Marha sok évet sose jósoltam magamnak, kár belém feccölni.

A magánnyugdíjamat lenyúlták (azt kivételesen nem Orbánék, hanem az exem, beelőzte őket).

Ha elég ideig munkanélküli az ember, kiesik mindenből. Ideértve a tébét is. Javítja a statisztikákat, hiszen már nem munkanélküli. Hanem nincs és kész.

A minap rosszul lettem, szimpla hőguta.

A srácok hívták a mentőket.

Azok jöttek is.

Gyerekeim-korú srácok.

Korrektek voltak, viszonylag.

Én, mondjuk, annál már idősebb vagyok, biztos nem beszéltem volna velem így, ahogy a mentőorvos csajszi velem. Mert miért tenném. De hát én már megtanultam alázatosnak lenni. De hát még fiatal. Van mit tanulnia.

Haló poraimból nagy tisztelettel néztem a kettes sorszámú lányomra, aki elkezdett ordítani a nagyjából vele egykorú csajjal, hogyan beszél velem, ha itt haldoklom.

Nem akkora történet, csak a szokásos magyar ugar, bevittek sürgősségire, ahol két és fél órán keresztül semmi nem történt velem, két ember meghalt, jobbról és balról, az infúziót, amit bekötöttek, csak bekapcsolni felejtették el, egy idő után felálltam és hazajöttem, ezt itthon is tudom csinálni, legalább kényelmesebben.

Hanem hogy.

Azon gondolkodtam el, hogy én kirívóan kurva jó helyzetben vagyok, mert bármikor felhívom a pasimat, az megdönti a rendszert, továbbá bármit elintéz és elvisz a Holdra lakni, ha akarom.

És a többi pár millió ember?

Azokkal mi van?

Ha velem így beszél egy lányom-korú mentőorvos, holott szemlátomást nem vagyok hülye nyomoronc, akkor a többiekkel hogyan?

A néni, aki a kórház folyosóján egy, azaz egy szál pelenkában volt közszemlére téve, miközben szellemekkel beszélgetett már, mielőtt meghalt, az miért nem érdemelt valami emberi bánásmódot?

A fél családom orvos.

Tudom, hogy kegyetlen meló.

Én meg nem vagyok orvos.

Úgyhogy vittam vizet a néninek. Most miért ne igyon, ha már úgyis meghal.

Amikor aláírattak velem minden papírt, hogy saját felelősség meg izé, mondták, hogy majd szépen kiszámlázzák nekem az ellátást, hiszen nincs tébém. És miért nincs, kérdezte az adminisztrátor csaj, eléggé jelentősen összehúzva a szemöldökét. Nem kurvaanyáztam, nem voltam jól, amúgy arcon basztam volna egy lapáttal. Majd megtudod, ha ilyen helyzetbe jutsz, hülye picsa. Egyszer legyél munkanélküli, majd megtudod. És nem, nem csak az a munkanélküli, akinek nem sikerült elvégeznie a nyolc osztályt, vagy max. a nővérkeképzőig tudta magát felküzdeni, széles a spektrum. És mindannyian emberből vagyunk.

Nem kötözködtem, hogy ugyan milyen ellátást, konkrétan kurvára ott dögölhettem volna meg, a folyosóhasználatért meg hadd ne fizessek már, de mindegy. Nem vagyok én ekkora harcos, hogy mindenkit arconbasszak.

Picit keveslem a szolidaritást itt a népekből.

Nagyjából mindannyian ugyanolyan kibaszottul szar helyzetben vagyunk.

Akkor viszont nekem ne ugasson a biztonsági őr. Ne ugasson a nővérke. sem

Én se ugatok velük – igaz, már öregebb és tapasztaltabb vagyok.

Igaz, én az az ember vagyok, aki már nincs is, semmiféle nyilvántartás szerint.