Mi a frászt csinálnak a férfiak karácsony előtt? Mit? Mert ajándékot nem vesznek nekünk, az sima ügy, holott olyan apróságokat, semmi csekélységeket kértünk volna, mint egy-két ujjbegynyi brill, meg ilyenek, aztán mégis mindig edényfogó kesztyű lesz belőle, mire a fa alá ér. Tehát nem ajándékért vannak. Viszont nem is takarítanak. (Mondjuk, ez nem is olyan nagy baj. Párom, ha mégis elszánja magát, azonnal vad alibizésbe kezd, és igen kifinomult trükkjei vannak. Első lépésben megesik a szíve rajtam, leereszkedően vállon vereget, hagyd csak, anyukám, ehhez férfi kell, mondja és kegyetlenül magabiztos. Telnek-múlnak a tized másodpercek, előbóklászik, hogy hol a porszívó meg a felmosó. Kisvártatva hisztériázni kezd, hogy miért ennyire elhanyagolt a ház. Később megsértődik, hogy mindig mindent neki kell csinálnia, ezt megtoldja azzal, hogy kétbalkezes, szerencsétlen izé vagyok, aki még azt sem tudja, hogy először porolni kell, méghozzá föntről lefelé, és most ezért muszáj neki az egész könyvespolcot lepakolnia. És elkezdi! Minden erőteljes tiltakozás ellenére is! A közepéig ér, hallatlanul felháborodik, miért nincs itthon szuperizé pucolószett, pedig megmondta vagy ezerszer, kabátot ragad és elviharzik - persze elviszi az autót is, pedig kéne, de mindegy -, hogy majd csak órák múlva kerüljön elő egy biciklilánccal, amit egyszerűen nem tudott otthagyni, mert jó lesz még valamire, szuperizét persze nem kapott, én meg ott állok a háborús állapotok kellős közepén, és nem omlok össze, hogy csak másfél órám van az egészet helyrehozni, holott ha nem segít, már rég túllennénk az egészen, ennyit erről.)
Még csak nem is főznek. Igaz, még csak az kéne. (Fentebb forrón emlegetett párom egyszerűen ki van tiltva a konyhából, ami persze nem akadályozza meg őt abban, hogy betolakodjon, szimatoljon, nem ég-e oda, szakértsen, jó tanácsokkal lásson el és hümmögve belezabáljon, de fenékig, miközben azt hajtogatja, hogy minek ez a nagy felhajtás, amikor a gyerekek úgyis csak turkálni fogják meg otthagyni.)
Ezt mind nem csinálják, míg ellenben nem vásárolnak, élelmiszert elvből, szóróajándékot a felmenőknek meg azért, mert bár gondosan összeírták, ábécésorba rendezve a neveket, hogy kinek mégis mit, a lista átgondolt és teljes, továbbá mindig otthon marad. Nem mosogatnak, legfeljebb ha az ember nagyon rikácsol, vesznek egy mosogatógépet.
Ezzel szemben viszont. Mert valamit azért muszáj. Karácsony táján tehát a férfiember - évtizedes megfigyeléseim alapján - a következőket szokta csinálni. Előveszi a napi- és hetilapokat, dátum szerint sorba rendezi. Többnapos kutatóexpedíciót szervez egy elveszett(nek hitt) játék-távirányító felkutatására. Nagyság szerint rendezi az év során széthagyott szögeket, csavarokat. Lázas padlóburkolási tevékenységbe fog, pont ott, ahol dolgoznék. Visszaviszi az üvegeket, persze előbb szín, forma és valahai tartalom szerint rendezi a szoba közepén. Idomítani kezdi a nevelhetetlen kutyát. Átveszi a gyerekkel a hármas szorzótáblát. Megsértődik, hogy nem lehet lépni a lakásban, és elmegy levegőzni. Hazatértekor sikoltozni kezd, hogy a száradó ruhák igazán nem megfelelő miliőt képeznek a vendégfogadásra. Szóvá teszi, hogy legalább karácsonykor ne bő, szakadt farmerban másszak négykézláb a padlón. Nagyon szépen megkér, hogy oltsam már le a villanyt, mert aludna, amúgy sem éjfél után kell a gyerekek ajándékát becsomagolni, mert rendes ember az ilyesmin rég túlvan.
Karácsonykor a férfi üdén, mosolygósan fogadja a betoppanó tágabb családot, intézkedik, gyertyát gyújt, csillagot szór, ajándékot oszt, eszik, iszik, kritizálja a menüt, szellemeseket mond, kikíséri a vendégeket, majd leereszkedően megpaskolja a fejem, hogy na ugye, nem kellett volna annyit idegeskednem. És ezt is túléli.
Miben különbözik ez a karácsony a többitől?
