Szóljon, aki még szeretne profitálni a gyerekeimből, megállapodhatunk, van hat belőlük. Jut is, marad is.
Az elsőt az árokparton találtuk, nyilván ott hagyta valaki.
A másodikat az árvaház vécéjéből csaltuk ki, mindenféle csokit ígérve.
A harmadikat valaki bedobta a kerítésen.
A világon minden negyedik gyerek kínai - így a negyediket értelemszerűen a kínai piacon vettük. Kicsit sárga, kicsit pici, de a miénk.
Az ötödiket és a hatodikat egy jatagánnal metszettük ki jajgató, síró-rívó anyák hasából a Boko Haram kötelékében, a pasi burkinit húzott az ellenség megtévesztésére.
De lebuktunk.
Igaz, elég későn, de utolért minket az igazság keze. Vagy lába.
Még egyszer mondom: szóljon, aki még szeretne profitálni a gyerekeimből, megállapodhatunk, van hat belőlük.
Majd rablunk másikat, darab darab.
Számlát tudunk adni, ha szervkereskedelemről volna szó, de akkor beleszámoljuk majd az egyetmi éveiket, a ruházkodásukat, a lakhatásukat, a sok átvirrasztott éjszakát mellettük, amikor kanyarósak vagy akármilyenesek voltunk (a rabszolgákra vigyáz az ember, ugye), kicsit feláras a zeneiskolai végzettség és a nyelvtudás, de hívjon most, megállapodhatunk.
Egyébként meg mindenkinek a kurva anyját, aki nem képes örülni annak, hogy Adél és Dániel színesíti a világot.