Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Anyák napja

2012.05.07. 02:13 | törökmonika | 5 komment

 Kimentem a dunapartra és bebasztam egy csokor virágot a vízbe. Arra jöttem rá, hogy igenis dühös vagyok és haragszom. Még simán élhetne, még simán örülhetne annak, hogy már a második unokája fog holnap érettségizni, kivasalhatná a blúzát, végülis női szabó volt világéletében, még mondhatna pár jó szót, és egyáltalán csak úgy, még lehetne, mert hiányzik. Az anyám.

 

Akinek nem volna világos, elmesélem. Akkoriban váltam. Azt hiszem, felnőtt éltemben talán először mentem el itthonról felnőttként.

Csak a legkisebb és a legnagyobb voltak itthon, plusz anyám, mint bébicsősz. A négyeske négy éves volt, az egyeske meg tizennyolc. Anyám elmosogatott, mert nem bírta látni sose a nagy káoszt nálunk, elzárta a vizet, megtörölte a kezét és meghalt. A kicsi lány vette észre, ment fel az emeletre a nagyhoz, hogy gáz van. A nagy próbálta újraéleszteni. Aztán telefonáltak nekem, én pedig padlógáz, köszönet O.Katinak.

 

Aztán filmszakadás.

 

Arra még emlékszem, hogy a mentősök feltették nekem a kanapéra, ott feküdt meg órákig – vagy mit tudom én, meddig – beszéltem hozzá. Később rájöttem, hogy felesleges. Nem gondolja meg magát. Eszembe jutott, hoghy ilyenkor lefogják a szemét. Lefogtam.

 

Amikor megjöttek a szállítók, kértem, hadd tehessek alá egy takarót vagy valamit. Próbáltak szólni, hogy annyira mindegy, igazuk is volt. Mondták, vegyem le az ékszereit. Na, mintha olyan sok lett volna. A pici madárkezéről akkor húztam le a gyűrűt, ami valamiért pont feljött az én kezemre, pedig péklapát.

Amióta kivitték az ajtón egy dobozban, teljesen más a világom.

 

Még elhoztuk a kisfiammal a Megyeri temetőből apámat is, urna formájában, beült a hátsó ülésre anyám mellé, épp harminc éve nem látták egymást, aztán beköltöztek a hálószobámba egy kicsit, amíg.

 

Szívem csücske Trixi segítségével bérlődött egy hajócska, kimentünk a Duna közepére, és ott. Saját kezűleg bele. Ennél szebben nem lehet, de nem állítom, hogy mindenkinek jól esett.

 

Ők pedig, apám és anyám, harminc év különbséggel, amire sose gondoltak volna, a világ legszebb helyén és együtt váltak ismét a természet részévé.

 

És nincs nap, hogy ne gondolnék rá.

 

Én, aki mindig azt hittem magamról, hogy apás kislány vagyok.

 

68 éves volt.

 

Ha egy forgatókönyvíró horrort írt volna, akkor se volna még a fasorban sem, milyen volt az a 68 év.

 

Anya...

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr714492555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

preston 2012.05.07. 09:40:31

talán , ha valaki egy kockás takarót tett volna a válladra, egy kicsit nyugtatóbb lett volna a Duna.
(talán eltűnök hirtelen...)

fehéregér 2012.05.07. 12:19:34

A haragot értem...annyira egy bonyolult viszony az anyaság, gyerekként, aztán hirtelen anyaszerepben is. Kafka írta valami naplószerűségében, (nem pontos idézet) hogy siralmasan csekély az önismerete ahhoz képest, amennyi ismerettel rendelkezik mondjuk a nappalija berendezéséről.
Szóval, hogy éljük a gyakorlati életünket, a mindennapokat, egy darabig együtt, aztán mindig eltűnedezik valaki mellőlünk - a szüleink is képesek ilyen árulásra - közben meg a mélyben ott fortyog bennünk valami homályos, kiismerhetetlen, hol szeretet, hol gyűlölet, öröm, harag furcsa vegyülete......és milyen bizarr valóban, hogy noha bennünk van, mégsem kontrollálható... ilyenek jutnak eszembe Mónika, ahogy olvaslak.

törökmonika 2012.05.07. 13:51:52

@fehéregér: annyira utáltam magam, hogy nap mint nap képes voltam veszekedni vele, évekkel a halála után is.

fehéregér 2012.05.08. 06:50:48

Kár ezért önutálkozni, én azt gondolom, hogy ez egy teljesen normális dolog, már amennyire ebben a dimenzióban egyáltalán beszélhetünk normalitásról.... József Attila haragja is felment; "Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidbőljajongva szült, eleven hitedet."
Így megy ez.