Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Anyátokkal szórakozzatok!

2012.04.28. 11:58 | törökmonika | Szólj hozzá!

Na most én nem állítom, hogy különösebben precíz ember lennék. Sőt. Gyakorlatilag a nagy magyar átlag bőven a fejem fölött van. De mióta egyedül vagyok a négy gyerekkel, és ez nem tegnap, de nem is tegnapelőtt kezdődött, hát bizony kénytelen vagyok némi figyelmet fordítani a rút anyagiakra, számlák satöbbi - vagy legalábbis intenzíven gondolni a materiális világra.

 

A héten kaptam a gázszolgáltatómtól egy igen dörgedelmes levelet, hogy nyolc napon belül fizessek be mínusz 64 ezret, mert különben (itt egy hosszabb fenyegetőzés következik). Csekket is mellékeltek a mínusz összeg befizetéséhez. A postaköltségnek most nem néznék utána, ő problémájuk (bár rajtunk verik le).

 

Azon gondolkodom egyre a levél kibontása óta, technikailag hogyan tudom én ezt korrektül kivitelezni, hogy mínusz pénzt fizessek be.

 

Elmegyek, mondjuk, a postára – mert a banki szolgáltatóm most éppen a hasát vakargatja, így épp nem működik az internetes utalás -, hosszan sorbanállok, nyilván háttal, stílszerűen. Odalépek majd a kisasszonyhoz, aki csöppet sem fog hülyének nézni ám a mínusz hatvannégy ezres befizetési csekkemmel. Mondja is majd, hogy drága asszonyom, én ismerem magát látásból jó pár éve, de eddig még nem tetszett ennyire bolondnak lenni.

 

Mire én majd mondom neki, hogy csak fegyelmezett, szabálykövető állampolgár vagyok, nem kockáztatom a gyerekeim jövőjét, igenis, tessék tőlem átvenni a mínuszos csekket. Felsóhajt majd akkor nyilván, nagy az isten állatkertje és alacsony a kerítés, gondolja, de csak magában, megpróbálja leadminisztrálni a dolgot, közben udvariasan figyelmeztet, hogy a sárga csekk után külön kell fizetnem.

 

Egyszer élünk, vetem majd oda neki, esetleg egyszer se.

 

Még azon is gondolkodtam, hogy ha nem teljesítem a befizetési kötelezettségemet, akkor a szolgáltatóm felbéreli a kikapcsoló céget, akik majd ellentmondást nem tűrően rámtörnek, ahogy szokták, és erőnek erejével feslzerelnek még egy gázórát, például. Én majd kifüttyentem a gyerekeket, ahogy szoktam, leülünk a lépcsőre sírni kicsit, hogy ezt nem tehetik velünk, egyedülálló, munkanélküli anyuka kölykökkel satöbbi, ahogy kell. Vagy megesik a szívük rajtunk vagy nem. Nem szokott.

 

Miközben ezen gondolkodtam, tévedésből kibontottam egy másik levelet is – istenem, hogy képeslapot soha nem kap már az ember, például üvözlet a kies Hortobágyról, vagy valami, de nem, csak ezek a rohadék utolsó utáni felszólítások – az áramszolgáltatómtól, hogy irgumburgum. E helyt egy horribilis összeg is szerepelt. Kerül, amibe kerül – még nincs május elseje -, felhívtam őket, hogy na ne máááá, nem létezik. De, de, mondta erre a kedvesnek egyáltalán nem nevezhető hang. A nyilvántartásuk szerint engem már rég ki kellett volna kapcsolniuk.

 

Mondom neki, hogy az én nyilvántartásom szerint meg nem.

Mondja, hogy ő a szolgáltató és ő számláz.

Mondom neki, hogy csókolom, én meg a kedves ügyfél vagyok, akivel kéretik nem szórakozni.

 

Hogy hát akkor mutassam be az igazolásokat. Kinyomtatva, levélben. Mé, kérdem erre én, elég kevéssé kedélyesen már addigra, miért nem jó az utalásokról a elektronikus számlakivonat. Hát mert azt én meg tudom buherálni. Mert a fénymásolatot nem, nyilván, mondom neki erre én.

 

Leszek kedves nem ilyen hangnemben beszélni vele, mondja diadalittasan erre ő.

Azt csinálok, amit akarok, válaszolom neki, mi tagadás, kissé emeltebb hangon.

 

Mondja, hogy a beszélgetésünkről hangfelvétel készül. Az kiváló, ordítom bele neki, én is felvettem ezt a csevelyt. Hogy énnekem ahhoz nincs jogom. Mé, neki van?!

 

Emígyen diskuráltunk kedélyesen.

 

Vérszemet kapva kibontottam még egy levelet, ekkor már kifejezett önpusztító szándékkal – normális esetben hozzájuk nem nyúlok, jó helyen vannak azok ott, ahová rakom, bontatlanul, addig sem idegesítenek, magas a vérnyomásom, spórolnék az államnak az egészségügyön.

 

Több százezres tartozás szemétszállításból kifolyólag. Egy rutinié biztonságával támadom le telefonban a magát ártatlannak kiadó ügyintézőt, hogy mi a kisfaszom, ha száz éve egyetlen kanyit sem fizettem volna, akkor sem lehetne ennyi a számla, ráadásul akkor már nyilván rámküldték volna a végrehajtókat. De hogy a kimutatásuk szerint. Csavarják össze és dugják fel maguknak a kimutatásaikat meg a számítógépes rendszerüket, ajánlom udvariasan, itt vannak a számlakivonatok, hogy mint a katonatiszt, minden hónapban, fegyelmezetten elmegy az utalás. De ő azt nem látja. Erre ajánlok neki egy szemorvost, referenciákkal – megsértődik.

 

A következő dörgedelmes levél – a lejtőn nincs megállás – már súlyadóról szól, az ügyintéző kifejezetten un engem, mert ezt minden évben kétszer legalább eljátsszuk, én mondom neki, hogy basszák meg, évek óta nincs meg ez az autóm, mire ő rutinosan és unottan mondja, hogy jó, utánanéz, de így is, úgy is behajtják adó formájában.

 

És én miért nem hajthatom be rajtuk, de minden, akár lovaglókorbáccsal is, amikor „elfelejtik” kiküldeni a családi pótlékot, „kissé” késnek az ügyintézéssel, a túlfizetésemet is rajtam akarják leverni.

 

Kérdezi az ügyintéző – amúgy nagyon jó fej -, hogy mindig ilyen közvtlen és hangos-e a stílusom telefonon.

 

Akkor már röhögünk, mert hát tényleg nem ő tehet róla, hogy épp ő a sokadik az aznapi ügyintézésem során, és a legendás türelmem – alulról közelít az értéke a nullához – ilyenkorra már foszladozni látszik.

 

És, ismétlem, telenyomva antidepresszánsokkal, nyugtatókkal én legalább valamit el tudtam intézni. Ráadásul történetesen volt egység a telefonon, tehát nem kellett az idegeimet különféle ügyfélszolgálatokon órákat várva atomjaikra szétcincálnom. És mi van azokkal, akik netán kissé rosszkedvűbbek?! Akiknek tényleg infarktushoz vezethet egy-egy ilyen kis kanyar a történetben?

 

Mert ez szinte minden második hónapban így megyen.

 

Gondolom, a káféle szolgáltatók időről időre előveszik az ügyféllistát és végigböngészik, ki maradt véletlenül ki az aktuális szívatásból. Mert azt sürgősen pótolni kell.

 

Ha ők szájba... szóval szórakoznak velem, én is lehetek kevéssé jólfésült és szofisztikált.

 

Anyátokkal szórakozzatok.

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr284477846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.