Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

(Időt kérek!)

2012.03.25. 22:33 | törökmonika | Szólj hozzá!

(Teljesen meglepett, mennyien kérdezték, miért nem írok. Most csak röviden: hát azért, mert ha az ember lányának rózsaszín köd van az agya helyén és tombolnak a feromonjai - úgyannyira, hogy egy rendkívül szerelmesemest az exének küld el véletlenül, amitől az illető valószínűleg még mindig fetreng a röhögéstől, vissza is írta, hogy még emlékszik, amikor vele voltam ilyen tréfás kedvű -, akkor viszonylag macerás az élet valóban súlyos és komoly kérdéseire koncentrálni.

Nem mintha bánnám, sőt. Csak a blogomat sajnálom, mert egyszerűen ízléstelennek találnám hosszan ecsetelni - nem mintha nem tenném meg, nyugi, ahogy Jolsvai András mesterem és barátom fogalmazott volt egy szocio-riportnak indult cikkem olvastán, amikor negyvenedszer kanyarodtam el Jeszenyin és a szépirodalom irányában, hogy majd csak ráfordul a kedves szerző egyszer, legyünk megértők és türelmesek -, milyen hatalmasakat lehet röhögni így a tizenévek végefelé is, amikor az ember egyszerűen elveszít egy parkoló autót Bécs közepén, aztán keresi, közben kénytelen befalni egy tál süteményt, vagy hosszan, csukott szemmel, kissé horkolva milyen jó gondolkodni a vörös pandák kihalási rátájáról az állatkert közepén üldögélve, vagy milyen jó nézni, amikor az ember gyerekét a medencében úgy tanítják a mellúszás helyes kivitelezésére, hogy egy gigantikus jegesmedve üldözi, hogy aztán átmenjenek nagy- illetve kisbálnába (köpködés, fröcskölés).

És régóta ismeretlen, ám annál jobb érzés, amikor hajnalok hajnalán rádörmög az emberre valaki, hogy maradunk-e még egy napot vagy hajlandó vagyok-e végre felkelni, hogy aztán lehúzzon reggelire olyan gigantikus mennyiséget, amennyi nagyjából egy év alatt sem fogy el nálunk.

És régen elfeledett, de annál jobb érzés látni valakinek a szeme sarkában a huncut mosolyt.

Most őszintén: érdekel-e az valakit egyáltalán, hogy tombolnak így nyugdíj felé a hormonok?! Én sem szívesen olvasnám.

Úgyhogy időt kérek!)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr114339334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.