Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Ír, olvas, menstruál - csajok a médiában

2011.08.18. 23:53 | törökmonika | 10 komment

“Az olvasót nem lehet eléggé alábecsülni”
(ismeretlen, huszadik századi hírlapíró)

Nő a sajtóban, némi leegyszerűsítéssel, általában kétféleképp jelenik meg, nyilván attól függően, melyik végén áll, és akkor most még csak nem is érintjük a nőt, aki sajtóterméket vesz a kezébe lapozgatási vagy ablakpucolási céllal – bár egyszer tényleg jó volna összesíteni és összevetni azokat a kutatási eredményeket, amelyeket a sajtógazdák időről időre elvégeztetnek saját olvasótáboruk összetételét és szokásait illetően.

Tehát nő, bévül a sajtón, két végéről: akiről írják, és aki írja. Egy, a szakdolgozatát író fiatal lány például azon töprengett, vajon hogyan lehetne “behozni” a nyomtatott sajtóba az úgynevezett női témákat.

Kérdeztem tőle, mi volna az az úgynevezett női téma. Gondoltam közben galádul, most adunk egyet a sztereotípiáknak, és kórusban fogjuk majd gyalázni a szárnyastampon-mélymosópor-sampongél-pelenkavízkő-zacskófőzés-fogyókúracsokoládé territóriumot.

Azt mondta a lány, hogy erőszak, diszkrimináció, prostitúció, munkanélküliség, bérezési és egyéb társadalmi hátrányok. Mondtam erre, hogy nem kéne ezeket tán így speciálisan női ügyeknek nevezni, és tán használhatóbb volna az emberi jogi kifejezés. Vállat vont, rám hagyta, hogy haladhassunk.

Haladtunk hát. Kérdezte, mit tudnék módszerként elképzelni, hogy akkor ezek a kétségkívül nőket érintő emberi jogi problémák nagyobb nyilvánosságot kaphassanak a sajtóban. Válaszoltam, hogy egyfelől Dunát lehet rekeszteni az úgynevezett női lapokkal, másfelől ezek az úgynevezett női lapok mást sem tesznek – túl azon, hogy ők maguk generálják és tartják fenn masszívan a fentebb körülírott és elég gyalázatos képet a nőről –, mint megrázó vagy éppen nyálas formában rugóznak hétről hétre valami helyeske rózsaszín élettörténeten, amelyben például özv. Kovács Imréné – az összestől elnézést kérek – a távoli, ám igen kedves kis falucska nyugdíjas fejőnője – bólogató eperfákkal a háttérben – könnyek között vall tanulságos sorsáról, amely természetesen ki volt kövezve megpróbáltatásokkal, ám az emberi tartás a vérvizataron is átsegítette, hogy aztán a gémeskút mellett unokáknak kötögetve a békés öregségnek adhassa át magát, ne tessenek hányni.

Gondoltam, a lány majd most mindjárt azt mondja, hogy pontosan az ilyen történetekért fogy egy-egy női hetilapból több, mint politikai napilapból összesen sem, és akkor majd frappánsan válaszolhatom: épp ezért olyannyira felháborító, hogy egyébként magasan kvalifikált és érzékeny nőilap-készítők egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg figyelmen kívül hagyni a kulturális misszió ordító felelősségét, de ez a párbeszéd-részlet nem jöhetett létre, mert a lány – érthető, ám mégis intellektuális szempontokból – csak a politikai napilapokra gondolt. Pedig hát...

Kösz, srácok!
- elfogultan az úgynevezett női lapokról -

Igenis: női lapok, és kellene végre beszélni róluk. Nem lehet elhessegetni a témát azzal, hogy mi, rendkívül intellektuális betűfalók, ilyeneket sose vennénk a kezünkbe. Dehogynem. Különböző, a köz száján, mint népi mondás keringő felmérési eredmények bizonyítják, hogy női lapot legalább annyi férfi olvas, mint nő - legfeljebb ha annyi különbséggel, hogy férfiember nem, még a kínpadon se vallaná be, hogy a fürdőszobában, egy-egy hosszabbra sikeredő tartózkodás során veszi a kezébe, hogy ezáltal az ott tartózkodása még hosszabbra sikeredjék. Meg lehet egyébként nézni a gazdasági napilapok híradásaiban - negyedévente kötelességszerűen beszámolnak erről -, miként alakulnak az eladási mutatók (csak hogy ismét egy szép, archaikus kifejezést használjak).

Mit ne mondjak, döbbenetesen. Miközben némelyik, egyébként igen jó nevű napilap a napi húsz-huszonötezret is alulról szagolja, a női lapok minden gond nélkül, mintegy kacagva viszik a százhúsz-százötvenezret, hogy csak a kevésbé olvasottakat említsük, pedig vannak - hajajj - ennél olvasottabbak is. És sok! És akár hiszik, akár nem: még a pletyka- és műsorújságok sem nagyon vetélkedhetnek velük (szoros kivéteként se említsük az ingyenes lapokat).

Jó, tudom persze, napilapot hetilappal összevetni orbitális baromság. De tapintatból nem kívántam a politikai, közéleti, kulturális és egyéb hetilapok eladási mutatóit idecitálni. De ha már hetilapot hetilappal: azt azért jó tudni, hogy hetilapból egyetlen eladott példányt legalább négy olvasóval lehet megszorozni, plusz fogorvos, fodrász, kozmetikus és egyéb várótermek.

Számtanpélda: egy ideálisan szabadgondolkodó, vásárlóerővel is rendelkező, legalább középfokú végzettségű, legalább középvezető vagy szabadfoglalkozású olvasó például minden áldott héten megveszi a HVG-t, a 168 Órát, a Magyar Narancsot, az ÉS-t, és, pluszként, hogy meglegyen a minden heti csemege, mondjuk a Magyar Fórumot vagy a Heteket is. Ez tuti. Erzsi néni mondta, kisvárosunk megbecsült újságosa. Na most, ha minden, a szempontunkból ideális olvasó megveszi, mert futja rá, minden héten a fent említett összeset - “liberális alapkört kérek desszerttel, Erzsike” -, továbbadja családtagjainak, felmenőinek, továbbá kisnyugdíjas, volt egyetemi tanár és egyéb filosz barátainak a lapokat - na most összesen sem fog annyi darab kijönni, mint amennyi élő egyenesben elfogy a női lapokból. És akkor, végső csapásként: utóbbiakat még nyugodt szívvel meg lehet szorozni néggyel (plusz, hosszabb távon, fodrász, fogorvos, egyéb várótermek), annak gazdaságilag is szigorúan visszaigazolt tudatában, hogy ha valaki női lapot vásárol, akkor nem egyet vesz, hanem legalább - legalább!!! - kettőt, de ha lehet, mégis inkább hármat. Mert mit lehessen azt tudni.

Különben is: mi az, hogy női lap? Lapigazgatónő? Főszerkesztőnő? Újságírónő? Fotós csaj? Szerkesztőnő? Belevaló tördelő lányok? Rendkívül valószínű, hogy mindegyikük kikérné magának, ha szexus szerint osztályoznák. Nagy általánosságban ugyanis bátran elmondható, hogy – akárcsak a bányalovak – nemre való tekintet nélkül képes mindegyik húzni, hogy ezt a durva szerkesztői módszert is idekeverjem, bele ebbe az egy mondatba.

Akkor mit jelenthet az, hogy női lap? Női olvasókat? Női témákat? Hát nyilván. És nyilván fordított sorrendben. Merthogy a téma majd jól odavonzza a női olvasókat.

Na de mit tekinthetünk női témának?

Most egy kicsit ne mondjunk semmit, végeztem egy kósza összehasonlítást a hetente megjelenő, úgynevezett női lapok között. Olyanokat olvastam – esküszöm! elejétől! – végig, mint Hölgyvilág, Kiskegyed, Meglepetés, Nők Lapja, Tina, Őnagysága és Gyöngy. Egyébként, bevallom, olvastam még a Cosmo-t , a Bravo-t, a Családi Lapot és a Joy-t is, de mivel ezek havilapok, az élvezeten kívül sok dolgom nem volt velük. Akkor még nem tudtam, hogy a lényeg felett suhantam át.

De nem csupán olvastam, jegyzeteltem is. Hogy mi a közös, mi lehet az a speciálisan női dolog, amit számtalan pasi, egy jól sikerült házasság és négy, többé-kevésbé jól sikerült gyerek után nem tudok megfejteni a női létről. Ami hiányzik nekem hétről hétre, amit tudni akarok, ráadásul sehonnan máshonnan nem tudhatom meg, csakis a női lapokból, ezért veszem azokat – mit veszem? zabálom! –, ráadásul kettesével-hármasával.

Az elmélyült kutatómunka során az derült ki, hogy az a titokzatos valaki, aki életet lehel a női lapokba, hogyan képzeli el ideális női olvasóját.

Nem túl felemelő a kép, amit rólunk gondol. Igaz, nem különbözik jelentősen attól a képtől, amit egy földönkívüli állíthatna össze magának az emberiség női feléről azok alapján, amivel reklámként a célközönséget a cégek elárasztják - gondolatmenet: nyilván azért kell nyomni a reklámot, mert ez a támadható pont, ez érdekli, ilyen, így él egy nő a Föld nevű bolygón: azaz állandóan menstruál, hajat és fogat mos, izzad, mos, mosogat, instant-főz, a gyereke fenekét szárazon, a saját bőrét nedvesen tartja, plusz nullahuszonnégyben festi a haját, miközben büdös a szája, de állandóan ügyel a fogyókúrájára, így aztán csokit harap harmincnyolc foggal, mely csokival bármikor bármit el is lehet érni nála, úgy politikailag, mint szexuálisan, plusz hajlakk.

Kösz, srácok.

Trójai fanő

A lány, akivel beszélgettem, nem erre gondolt. Inkább arra, vajon mi volna a jobb megoldás: több újságírónőt foglalkoztatni, hogy azok afféle trójai falóként majd belülről vegyék be a sajtó kétségkívül létező ellenállását – avagy akciózni, azaz minél több konferenciát, előadást, workshopot, továbbképzést tartani, tematikus kiadványokkal bombázni a közvéleményt. Mondtam neki erre, hogy jól megnézném én magamnak azt az ügyeletes napiszerkesztőt, aki egy nőügyi konferencia hírére maga alá vizel az izgalomtól és azonmód áttördelteti ezért a címlapot, másfelől megnézném én azt az újságírót is, aki erre ugrik esze nélkül, mindent eldobva.

A nő, ha újságíró. El lehetne ott is kezdeni, hogy egy nő általában akkor megy újságírónak, ha már hatodikban is rendes külalakkal és szépen fogalmazott, továbbá helyesírásból sem volt csillagos ötösnél rosszabb jegye, de ez így hülyeség.

Akkor talán a másik feléről. Kik igazán sikeres és jó újságírónők ma? Vannak. Nem is kevesen. És kétségkívül kevesebben, mint férfiak. Viszont aki jó, az nagyon jó. Azaz: hihetetlenül művelt, sziporkázóan okos, frappánsan magabiztos és káprázatosan ír. Gonosz föltevésem, hogy a hasonló szinten elismert férfinál nagyságrendekkel jobb. És ugyanilyen gonosz föltevésem, hogy pont annyival kénytelen jobb lenni, amennyi pluszmunkát bele kell feccölni bármelyik nőnek bármilyen melóba, ha azonos megítélés alá – és hát persze: bérbesorolásba – óhajt esni az azonos kategóriás férfival. Strapás is, kilátástalan is.

Egy mezei napilapos újságíró napi rutinja a következőképp néz ki. Hajnali tíz-tizenegy felé – ez később értelmet nyer azok szemében is, akik a három műszakjuk miatt most fintorognak – bekóvályog a szerkesztőségbe. Rovatvezetője kiosztja a feladatát, rohanjon el valami sajtájra, onnan egy másikra, aztán hívjon fel nyolc-tíz embert háttérinformációkért, jöjjön vissza a szerkesztőségbe, folytassa az infógyűjtést onnan, de máris kezdje írni az anyagot, max. két flekk, csak a tényeket, még ha nem is érdekel, még ha nem is értesz hozzá, lapzárta van, fiúk, lapzárta, és bele kell húznia, mert a rutinhoz az is hozzátartozik, hogy este talán még vissza kell rohanni valamelyik tökéletesen érdektelen, butaarcú politikus sajtótájékoztatójára tízre, hogy aztán éjfél felé beeshessen valami kulturális izére vagy végre egy (persze: több) sör mellé – lazítani, mert azt muszáj, és agyi fáradtságot nem lehet úgy kezelni, mint az izomlázat –, persze csak akkor, ha történetesen nem ügyeletes, azaz nem neki kell üldögélnie a tördelők mellett és a többi kollega cikkeit olvasni, felfogni, szortírozni, méretre szabdalni, továbbá a telefonokat kezelni. Mindeközben gyakorlatilag az autójában, szövegszerkesztővel és telefonnal él.

Meg tudja ezt tenni egy férfi? Kiválóan. Fizikailag is, agyilag is alkalmas rá, családi életét pedig képes úgy intézni, hogy beleférjen szinte minden, hiszen mégiscsak ő a pénzkereső.

Meg tudja ezt tenni egy nő? Kiválóan. Fizikailag is, agyilag is alkalmas rá. Feltéve persze, ha nincs családja. Könyörgöm, valaki egyszer számolja már össze, hány napilapos sztár újságírónőnek van működő családja, melyik az az újságírógyerek, amelyik elviseli, hogy anyuról ma sem lehet tudni, mikor jön haza, melyik az az újságíróférj, amelyik úgy osztja be a szexuális életét, hogy az alkalmazkodjék a napi politika bakugrásaihoz, és melyik az az újságíróanyuka, aki ne elégelné meg a kicsi lánya ámokfutásait.

Mert egy nő, dolgozzék bármilyen beosztásban, bármennyi pénzért is, tudjon és érjen rá főzni, hímezni és esténként mesélni a gyerekének, mert ha nem teszi, akkor nem is rendes nő. Nem is nő.

Nem véletlen, hogy ilyen napilapos segédmunkakörben leginkább harminc alatti, főiskolát, egyetemet még nem végzett, független emberek – nők, férfiak – dolgoznak, ameddig dolgoznak. De ugye azért tudjuk, hogy nagyon sokan vannak? Ugye tudjuk, hogy ők csinálják nekünk a híreket? Ugye tudjuk, hogy őket olvassuk, miközben még a nevüket sem ismerjük?

Iskolapadból reflektorfénybe

Valaha ez egy szakma volt, és hát az sírja vissza a Kádár-korszakot, akinek két anyja volt, de kétségtelen, hogy hajdanában-danában újságíró abból lett, akinek volt valami rendes szakmája, felsőfokú végzettsége, plusz tudott írni piszkosul – de hát az újságíró egykoron nem is a középiskola padjából esett ki nekünk megírni címlapra a tutifrankót. Nem az volt, hogy egyik héten még a matek érettségi meg a csajok miatt ragasztotta tele a szobája falát plakátokkal, a rákövetkező héten meg újságíró lett.

Valaha ez egy szakma volt, tán épp ebből kiindulva nincs is ma Magyarországon olyan, magára valamit is adó felsőoktatási intézmény, ahol ne volna média- vagy kommunikáció szak. Zömmel persze fizetősek. Mi több: rendes gimnázium sincs ma már meg enélkül. Így évente több száz – ha nem több ezer – “végzett” újságíró kerül ki a kvázi-képzésből. Munka – jó, ha tizedennyi. Az marad talpon, aki hajt. Huszonnégy órából negyvennyolcat. Amig bírja. Csakhogy: ha egy negyven éves pasinak nincs gyereke, az tök rendben van, nyilván megfontolt típus – egy negyven éves nő gyerek nélkül viszont legalábbis gyanús. Az nem is nő.

Mielőtt jól megsértődik mindenki, ugorjunk egyet. Politikai napilap rovatvezetője már nem lehet mindenki, aki beesik az utcáról, sőt. Nem csak ismernie kell az adott szakterületet, hanem jobban ismernie. Egy nőnek ideális terep. Érdekes módon gyakran előfordul, hogy olyan rovatokat vezetnek nők, amelyek a hülye közgondolkodásunkban egyáltalán nem nőiesek, gazdaság, külpolitika, ilyenek – miközben azt gondolnánk, hogy a kultúra vagy a krónika rovatokban nagyobb a gyakoriságuk, pedig.

Csak sajnos egy rovatvezetőnek sem fenékig tejfel a sajtó, így aztán ha a nő úgy dönt, hogy karrier ÉS család, inkább olyan rovatok vezetését vállalja, amelyek heti megjelenésűek, azaz az anyalapban keccsölés helyett inkább a mellékletek szerkesztését. Ezzel tulajdonképpen már bele is futottunk a hetilapok világába, és milyen érdekes: a hajdani tehetséges, művelt, talpraesett és írástudó napilapos újságírónők rendre kikötnek ezekben a magazinokban, ha nem akarják szörnyű magányos, kiégett és – ne hazudjunk: – masszív alkoholistaként végezni (egyszer, figyusz ide, egyszer úgyis megírom majd azt a regényt, itt van a fejemben, itt, na igyunk még egyet).

(Viszont – sajnos – olyan még sosem fordult elő, hogy autós magazint szerkesztett volna nő. Én ezt, személy szerint, rendkívül fájlalom. Miért hiszik a férfiak, hogy mi nem értünk – jobban – az autókhoz?)

Mínusz magánélet

Főszerkesztőnek lenni egy jó politikai napilapnál – ez minden újságíró álma. De fél kézen meg lehet számlálni, hány nő van köztük – tulajdonképpen még az ujjakat sem fontos hozzá használni. Ennek biztosan sok oka van, én például azt gondolom, hogy kevés nő kap örömest gyomorfekélyt a lapigazgató meg a laptulajdonos folyamatos olvasottsági mutatóitól, plusz a politikai felelősség és persze a nyomás, plusz valahogy el kell navigálni a szerkesztőséget is, plusz reprezentáció, plusz bíróságokra rohangálás. Mínusz magánélet. A jó vezető határozott, céltudatos, ugyanakkor megértő, érzékeny is egy bizonyos határig, képes rapid és jó döntéseket hozni, van véleménye és ezt képes akár megváltoztatni is, továbbá van neki támogatottsága, felülről is, van respektje, fellépése, vitaképessége, és baromi nagy ütésállósága.

Egy nőnek emellé még el kell fogadtatnia azt is a kollegáival, hogy ha ingerült, az nem a mensruációs ciklusától van, ha elégedetlen, akkor igenis a lappal, és nem a saját szexuális életével az (pláne, ha), továbbá szembe kell néznie azzal, hogy külsejét mindezek ellenére úgy fogják megítélni minden helyzetben, mint bármely adminisztrátorét, csak egy kicsit elutasítóbban.

Hetilap is van egy rakás, az ember hajlamos úgy szétpakolni őket fejben, hogy vannak a női lapok, aztán a közéleti-politikaiak meg az izék.

(Az izéket nagyon bírom. Ha valaki annyira szeret valamit, hogy képes hétről hétre utánamenni, utánaolvasni, írni, beszélgetni, szerkeszteni – hát az minden megbecsülést megérdemel, dolgozzék bár pedagógiai, kohászati, környezetvédelmi vagy kutyakozmetikai szaklapnál is. Elhivatottnak lenni pedig szintén nem specializálódik a szexusra.)

Minden tiszteletem a közéleti-politikai hetilapoké, nem kevésre vállalkoznak. Hírversenyben, ugyebár, nem vesznek részt, de jól meg kell hátterezniük az egész heti bel- és külpolitikát, a legkülönfélébb műfajokban.

Egy nőnek, ha tud írni, van tapasztalata és vannak kapcsolatai, továbbá nem hülye, abszolút van keresnivalója a politikai hetilapoknál – bár nagyon magasra nem szokták vinni. Pedig ha azt a hívószót választjuk, hogy gazdasági tényfeltárás, nemigen ugrik be más neve, mint nőé. Nők, akik séróból lökik különböző gazdasági disznóságok összes tényadatát, át is látják, meg is tudják írni, el is tudnak menni ezért a bíróságra, el tudnak ezért menni valami tévécsatorna beszélgetősébe vitatkozni, hogy ott jól lenézzék és lekezeljék őket – nők, akik mégsem kapják meg a nekik járó jól megérdemeltet.

Egyik hetilapunkban nemrég igen találó volt a meghatározás, hogy minden szerkesztőségben van egy ronda, alacsony, ordibálós ember, na attól lehet megtanulni a szakmát. Ezt csupán azzal lehet kiegészíteni, hogy újságíró az, aki 1. újságba 2. pénzért 3. cikket 4. ír. S hogy mi a nők szerepe mégis a médiában? Szívni, szívni, szívni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr733163900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chris Kiki 2011.08.19. 09:13:30

Kedves Mónika,

Nem ebben állapodtunk meg!

Én azért jöttem ide, hogy egy zaftos családi tragédia aktív szemlélője legyek. Tudod, elhagyott anyuka négy gyermekkel, nulla kerékkel + mosogatógéppel a nyakában, munkalehetőség nélkül. Erre most olvashatok egy terjedelmes cikket unalmas női lapok eladási statisztikáiról.
Nem ebben állapodtunk meg.
Tessék nekem valóságsót nyújtani üveg uborkával, liter tejjel.
Ezmiez? Hol van a magyar rögvalóság? Semmi éhezés, pitizős munkakeresés, közös esti tévézések és kupleráj. Megértő de nem értő barátnők, távozni készülő nagylány. Tessékszíveslenni élettörténetet írni! Nem ilyen maszlagot (bocsánat).

Kiki

törökmonika 2011.08.19. 11:18:30

@Chris Kiki: :D! lesz itten még csöpögés, nyugalom!

guga 2011.08.19. 11:44:12

Ezjóvótez, benne volt a nőiesség minden dühe :D
Ez legalább meg lett csinálva, látszik rajta, hogy keréktől büfögőig ismered a publicisztika minden igáját.

Gratu!

panka 2011.08.19. 22:12:27

köszönöm, köszönöm

gasparcs 2011.08.19. 23:49:48

Élvezettel olvastam ezt (is). Kis kiegészítés. Írod:

"Viszont – sajnos – olyan még sosem fordult elő, hogy autós magazint szerkesztett volna nő. Én ezt, személy szerint, rendkívül fájlalom. Miért hiszik a férfiak, hogy mi nem értünk – jobban – az autókhoz?"

Valami gyanú kezdett el motoszkálni bennem. Előkaptam az Autósélet tavaly decemberi számát (ez akadt hirtelen a kezembe), és íme: Lapigazgató: Kiss Józsefné. Főszerkesztő: Gyulai Kinga.

törökmonika 2011.08.20. 00:47:19

@gasparcs:1. :D! 2. a hócipő főszerkesztőjének is tudod a nevét?! :)

aviik 2011.08.20. 08:51:11

Egyes részeknél tökéletesen magamra ismertem, megtaláltam a "saját halmazomat". Több ismerősöm is be tudtam illeszteni a magáéba, sajnos ők elsősorban az alkoholista résznél jutottak az eszembe... Na, meg azt is leírtad, hogy miért is szálltam ki ebből az egészből :)
(Amúgy naná, hogy az én fejemben is van egy regény, bár nekem legalább a fele már ki is jött a gépemre. Évek kérdése és kint lesz a másik fele is. De nekem tényleg! :))) Addig is csapra verek még pár tejeskávét, ami talán nem az lenne ami, ha maradok ott, ahol voltam...)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.08.21. 05:15:23

De jó, hogy alkohol nélkül tudtam megírni három regényt, és megírnám a negyediket is, ha lenne kedvem hozzá. Inkább blogokat szerkesztek. Jóval egyszerűbb mint összerakni egy regényt. Az ihlettel nincs gondom, a monotonitás a baj. Cirka 50000 szó (ennyiből áll az egyik regényem szövegteste) monitorra vetése nagyon nagy türelmet kíván az ember lányától. Én meg mostanában tiszta idegbeteg vagyok a létbizonytalanság miatt. Az alkohol pedig nem segítene, csak ártana. Pedig illene már odaszegeznem magamat a gép elé, és megírni egy elbeszélést. Elvégre fantasy író vagyok.

Női lapok témájához nincs mit hozzászólnom, mivel az internet leszoktatott az újságolvasásról. Nagyon régen volt a kezemben bármilyen heti vagy havi lap.

zsuzsenkám 2011.08.25. 10:05:54

Nagyon örültem a cikknek. Rengeteg jó gondolatot tartalmaz, kendözetlenül kimondva a dolgokat láthatjuk, mi a helyzet.

a nöi lapok újra termelik a nök alárendelt helyzetét, butításunkon keresztül.

Nehéz ellenállni a társadalmi elvárásnak, hogy buta legyek. Annyira örülnek a férfiak, ha buta vagy, mert akkor ök a Nagyok, a Hozzáértök. Ès a nök is örülnek, ha buta vagyok, mert akkor eleget teszünk az elvárásnak, olyanok vagyunk, amilyennek Ök akarnak minket - - - buták, pártfogásra szorulók.

Egyszer majd felnövünk, és akkor találkozunk. Partnerek leszünk, különbözöségükben egyenjogúak, egyen-értéküek. Akkor leszünk majd Társak.

modrill 2011.09.01. 16:29:45

ez így ölég korrekt. hozzátenni csak annyit szeretnék, hogy napilapos szerkesztőként csak pizsamában láttam a gyerekem:reggel és este.