Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Barátomnak

2011.02.15. 01:04 | törökmonika | 6 komment

Ezért maradok én mindig csak középszar újságíró vagy íróféleség, mert belehalni gyáva vagyok, megélni meg nagyszájú. Na, pont ez, ami édeskevés. Tisztában vagyok a középszerűségemmel és ez nagyon szar. Pontosabban: középszar.
(Soha nem lennék egy Oriana Fallacci, és soha nem lennék valami nők lapjás tudjukki. Egyiknek kevés, a másiknak sok vagyok. Holnap tehát valószínűleg paprikáskrumplit főzök. De ma még bőgök Lőrincért.)

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=394170#null

Meghalt Szendrei Lőrinc. Az utolsó olyan firkászok egyike, aki nem kommunikáció szakon végzett, hanem tényleg végzett valami rendeset. Akit, ha megkérdeztél valamiről, vagy előadást tartott azonnal, tényekkel alátámasztva - vagy utánanézett alaposan, és akkor egy héttel később volt részed az előadásban.

Ezek a mai senkiházi, nyikhaj kis izék, ezek a felfújt hólyagok, akiknek a televíziózás is annyi, hogy jobb lábbal előrelépünk, ha hülyeséget beszélünk, aztán hátra... Na, nekik fogalmuk se lesz soha, mi az újságírás. Lőrinc tudta.

Egy rendkívül kellemesnek ígérkező kamionos út után ott álltunk Lőrinccel - na jó, volt ott még jó pár újságíró is - Ungvár közepén, miután már a határon órákon keresztül várattak minket, hogy lekapcsolhassák a Vöröskereszt küldeményéből a nekik tetszőt, aztán ilyen-olyan álságos okokkal feltartóztattak minket, de végre odajutottunk, szóval ott álltunk Ungváron, mert még a vöröskeresztes főnök sem tudta, hogy most mi a retkes szart csináljunk, ha lelopták a fél segélyszállítmányt és nem fogad bennünket az ottani helyhatóság, A téren odarohant egy néni, hogy majd behúz egy szekrényt az ajtaja elé, de az isten szerelmére, kint ne maradjunk éjszakára.... Na, akkor Lőrinc végigsimította a pógári, valszeg szabatott felöltőjét - mert miben is induljon az árvíz sújtotta Kárpátaljára egy vöröskeresztes segélyszállítmánnyal, ha nem rendes ruhában -, és azt mondta, na, anyukám, ne szarjál be, míg engem látsz, most rágyújtunk és szerzünk valamit inni.
Kicsit később, a Hotel Ungvárban, ahol elénk pakolták a kitört ablakú luxushotelben az összes fellelhető kaját, piát, mert mégiscsak mi voltunk ott a művelt nyugat, Lőrincnek ellopták az összes cókmókját. maradt tehát az úri felöltője és a lakkcipője – de néhány szelíd kurvaanyád után vígan ropta az aranyfogú gumicsizmásokkal.
Hajnalban, amikor ötkor ki kellett mászni az ágyból, eltolni a szekrényeket az ajtó elől (nehogy valami bajunk legyen, ezt tanácsolták a gyizsurnaják), elvittek bennünket a helikopter-reptérre és kettesével felpakolták az újságírókat egy-egy segélyszállító gépre. Nem volt ajtaja... mínusz negyven fok volt, maximum... minket Lőrinccel valahol a faszban, a huculoknál tettek ki, majd a helikopter sofőrje mosolyogva búcsút intett és elrepült. ott álltunk a tökig érő hóban, egy raklap segélycsomaggal, két vöröskeresztessel, Lőrinc és én.
Akkor jött egy teherautó, rajta néhány fegyveres, rosszarcú fickó, szétzavartak mindenkit, a segély nagyrészét lenyúlták, és eltávoztak. Mi meg ott álltunk a huculok földjén, ő felöltőben, én meg teljesen beszarva (a két vöröskeresztes azt lajstromozta, mennyi a hiány. Akkorra már nagyon sok volt...)
Lőrinc akkor a helybéliekhez fordult., akik pont úgy néztek ki, a hóbuckák közül előmászva, mint egy elbaszott mel gibsonos katasztrófafilmben, folyékony orosz nyelven próbálta elmondani, hogy fázunk és hogy most mi lesz, nem tudják-e véletlenül.
Nem tudták. Oroszul se.
Aztán segítettünk szétosztani a maradék csekély segélyt, majd Lőrinc már mindenféle nyelven próbálkozott, végül elrikkantotta magát, hogy vodku. Onnantól nem fáztunk  Illetve ő egy kicsit didergett kesztyű nélkül a mínusz negyven fokban, de nem volt hajlandó felvenni a tarcsi zoknimat a kezére, szerintem azért, mert nem ment a felöltője színéhez.
Végül jött arra egy menetrendszerinti helikopter, a vöröskeresztesek lefizették őket, hogy vigyenek már minket innen valami emberi helyre el. És akkor felszálltunk. Kábé tizenöten, mert jött néhány helybéli vadász vagy medveölő vagy favágó. A helikopter minden állomáson és megállóhelyen leszállt, ilyenkor cserélődtek a hol foghíjas, hol aranyfogú marconák, mindenesetre mindenkinél volt balta - a helikopternek meg nem volt oldala, szóval én akkor már teljesen kész voltam, de Lőrinc elővarázsolt a felöltője belső zsebéből egy laposüveget, azt mondta, ezt toljam be, mert ez 12 éves ír viszki, és tényleg az volt.
A tervezett félnapos látogatás négy napra sikerült, már-már eltűnt szállítmány voltunk, mikor végre befutottunk.
Lőrinc megkérdezte, hogy nincs-e valakinek vasalója, mert kissé összegyűrődött az inge a négy nap alatt.
Legutóbb valahonnan Dél-Amerikából írt, hogy milyen jó volna, ha utána tudnék menni.
Elfogadhattam volna a felajánlott repjegyet.
De sose voltam olyan bátor, mint ő.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr782662025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hej nekem egy Heineken 2011.02.15. 05:39:51

Ezt nem igazan ertem,marminthogy miert nem fogadtad el a jegyet.Az eddigi irasaidbol azt kovetkeztettem ki ,hogy kepes volnal a Himalajara felmaszni ket masikkal a honod alatt akik szerencsetlenkednek holmi kotelekkel meg oxigenpalackokkal ! Te nem vagy tisztaban sajat kepessegeiddel vagy mi van ?

aviik 2011.02.15. 16:38:43

hát, éppenséggel nekem is sok minden eszembe jut rólad, de az, hogy nem vagy elég bátor, még véletlenül se :)

aviik 2011.02.15. 16:40:43

a középszar meg pláne nem. fura, hogy az emberek néha mennyire nem veszik észre vagy becsülik alá a saját képességeiket :)

Dressmann 2011.02.16. 09:35:19

Sosem voltál, és nem is leszel középszar, és gyáva sem.

katharosz 2011.02.17. 23:22:52

Jó az írás, mint mindig (bár ne lett volna rá "szükség" !), de nem lehetnék a korrektorod, vagy mi a csodád ? Ingyért vállalom. :*

haller 2011.02.23. 16:19:22

ezér van az, h te még mindig élsz. és ez se a legrosszabb, ami történhet. (nem tudtam, h Sz.L. meghalt, és nagyon fölháborítónak tartom.)