Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Régi szép idők :)

2011.01.07. 03:15 | törökmonika | 8 komment


Ezt megosztom veletek. Még akkor történt, amikor biztos voltam benne, hogy mindent túl lehet élni, kondíció kérdése az egész. Mekkorát tévedtem! A Tűsarok csapatával Tatabányán jártunk 2005-ben.

Holnaptól edzőterem
III. Csilletoló verseny

Mégis igazuk lehet azoknak, akik szerint a feministák durván elorozzák a férfiak elől a dicsőséget, továbbá traktorra és hólapátra vágynak. Múlt hétvégén a Tűsarok női brigádja megjelent a tatabányai Bányásznapokon, hogy megvédje tavalyi első helyezését.

Annyi változás azért volt a tavalyihoz képest, hogy a Tűsarok fórumán idén népesebb csapat verődött össze. Nyolcan is úgy gondolták, nem hagyhatnak ki egy csillét – bármi is legyen az.

Élő bányász, serdülő mazsorett

A helyszín és a háromnapos rendezvény hozta, amit az ember jogosan elvár: vurstli, sör, erősen ittas járókelők, anyukák üvöltő gyerekekkel, gagyiland szőrmével és műanyagságokkal, pedofilok kedvéért általános iskolás mazsorett-csapatok, és hát persze zene, zene, zene. Fekete Pákótól lefelé szinte minden. Élő bányászt is láthatott az arrajáró, illetve valakit, aki feltehetőleg bányász-egyenruhában vagy jelmezben volt, de végül is ez szinte mindegy, sütött a nap, daloltak a madarak és a Tűsarok megkezdte a bemelegítést. Némi hagyománytisztelő sör és hekk elpusztítása után világossá vált: egy csapatnak sok, kettőnek kevés a nyolc ember. A csillekommandó tehát lázasan fürkészni kezdte a nagyérdeműt, van-e köztük olyan nő, aki megfelel legalább három-négy elvárásnak: jelesül, hogy legyen irtó nagydarab, legyen izmos, legyen úgynevezett aktív korú, a szeme se álljon jól - és álljon be a csapatba. Kisvártatva kiderült, hogy ez a projekt már kiötlésekor halott volt. Nyolc emberünkből tehát kettő önként vállalta a repetát, „legfeljebb megyek még egy kört a csillével – akármi legyen is az” felkiáltással. Így a Tűsarok bajnok csapata mellett az Anyahajó is regisztrált a versenyben.

Ötszáz kiló öntöttvas

A két csapat a helyszín bejárásakor szembesült a ténnyel: a táv bizony még gyalogosan is megerőltető. Betonparkoló, jobbkanyar, balkanyar, emelkedők, lejtők, mindez burkolati hibákkal – ráadásul a többi csapat is épp helyszínbejárást végzett, voltak, akik futva (!), de mindenképp oly kidolgozott izmokkal, hogy a balsejtelem uralkodó alapfílinggé vált a Tűsarok csillekommandójában.

A kínos helyzet fokozódott, amikor megtörtént a csille körüljárása. A csille egy meglepően nagy, öntöttvas izé, egyszer láttuk valami háborús filmben, meg talán valamelyik Indiana Jones-ban. Azt egyik műremek sem tárgyalta viszont, hogy a csille ötszáz kiló üresen, és mivel üzemszerűen sínen szokott szaladgálni, kerekeit is vasból öntöték. A szerkezet nem kormányozható, a fékről, mint extráról már nem is beszélve.

„Nem kell odanézni, úgy könnyebb meghalni”

- gondolta a Tűsarok csillekommandó egy emberként, ám a jótékony alapérzés semmivé foszlott, amikor az első csapat beért a célba. A roppant nagydarab férfiemberek, akik egyébként élősúlyban valószínűleg verték a csillét is, igen furcsa arckifejezéssel estek át a célvonalon, a hörgőik azonnali műtéti beavatkozást igényeltek és tetszhalált mímelve heveredtek el a betonon.

Majd rendkívül ruganyosan, kigyúrtan pattant a rajthoz a következő csapat. A helyi súlyemelő sportegyesület válogatott leánysága. Mögöttük pedig a szintén helyi Szupernagyik csapata dzsoggolt, hogy aztán pillanatnyi szívfájdalom vagy hörgés nélkül vidáman szaladgáljanak - a legfiatalabb csitri is legalább hatvan éves volt, de nem ájult el, nem jajgatott, nem sopánkodott, míg ellenben a frászt hozta a Tűsarok és az Anyahajó csapatának elszántnak ekkorra már egyáltalán nem nevezhető tagjaira.

A többiről már csak a nézők tudnak beszámolni. A helyi fotós még megtette azt a szívességet, hogy az indulás utáni feledik méternél örökítette meg a csapatokat. Így tisztán látható, ahogy Múzsa még dobálja a haját és kacag, de azért pillanatfelvétel a pillanatfelvétel, mert a dolgok mulandóak. A Tűsarok csapatainak esetében a levegő, az izomerő, az elszántság, kissé később a látás és egyéb, alapvető funkciók is elmúltak. A kómaközeli állapotban megtett rettenetes maratoni táv sokakban fevetette azt az egészségmegőrző alapgondolatot, hogy azt a cigit nem kellett volna indulás előtt még betolni az arcba.

Kissé később, a cél mellett a betonon heverve, izomszakadva és némi oxigénért kapkodva ismét felmerült a kérdés, ki lesz az az öngyilkosjelölt, aki ezt még egyszer az életben megteszi. Azaz pontosan pár perc múlva. Ilyenkor értékelődnek át az igazi nagy létkérdések, derül ki az emberi nagyság: a Tűsarok csapata öt perc múlva teljes létszámban indult a halálba.

A többi tudható: nem csak hogy alaposan túl lett reprezentálva a „fasza csaj vagyok, mert még egy csillével is képes vagyok rohangálni, bibibí” populáció, de marketingszempontból is kiemelkedő az eredmény. A tatabányai napilap címlapon hozta az eseményt. Igaz, a második Tűsarok különítmény csak a hatvanas vájárfeleségeket tudta leelőzni, de így is elcsíptünk egy harmadik és egy ötödik helyezést. Aki kevesli, könnyen kaphat karácsonyra egy csillét, azzal szórakozzon, ne velünk.

Itt lehet röhögni a képeken: http://tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=874

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr162566600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

törökmonika 2011.01.07. 03:25:07

elsősorban modrillnek! :)

modrill 2011.01.07. 13:17:39

de jó volt ezt újra átélni:) mi mindenre rá tudtál venni... nagy-nagy köszönet érte!!!

törökmonika 2011.01.07. 13:21:19

@modrill: mondjuk, én akkor tettem le arról, hogy a testemből éljek meg a továbbiakban :D

modrill 2011.01.07. 13:38:28

kurv@ nehéz volt az a csille. még nekem, a bányászlánynak is:) bár nem gondoltam volna, hogy ez lesz a nagy visszatérés a szülővárosomba, de ebből a távolságból megállapítható, hogy ez így volt pont jó.

modrill 2011.01.07. 13:39:30

és hát nemcsak efféle dolgokat, de hat évnyi munkát is neked köszönhetek. bár mehettünk volna anno másik laphoz is...:-p

törökmonika 2011.01.07. 13:47:53

@modrill: hosszú még az élet és rövid az alsónadrág :) fogunk mi még együtt dolgozni!

törökmonika 2011.01.07. 13:49:52

@modrill: legyünk precízek, ha már a sajtótörvény is kötelez rá: az a csille - akármi is legyen az - kibaszott nehéz volt! nektek meg azért volt még nehezebb velem együtt tologatni, mert feletávtól már engem is vonszolnotok kellett! :D
istenem, régi szép évek, amikor még nem voltam teljesen befele...
no, de fel mind a hét fejjel! :)

rezsoatya (törölt) 2012.12.27. 21:18:48

:-(
Sajna nekem nem hozza be az oldalt. Messze vagyok, ugy latszik, terben es idoben...
... pedig nem is rohoges celjabol kerestem volna fel... igaz, autonom no sem vagyok...