Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Manyecska.: Pár napja találtam meg ezt a számot nem gondoltam volna hogy így lesz aktuális. Sok erőt kívánok a... (2018.07.15. 19:47) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

Cahhh...

2010.12.15. 11:19 | törökmonika | 16 komment

Ma csoda történt: találtam egy, azaz egy darab újságírói állást a neten. Pár éve még undorodva zártam volna be az oldalt, hiszen ótvar bulvárról volt szó. A hirdetés szerint előnyt jelent a felsőfokú végzettség (anélkül mégis hogyan?!), az 1-3 éves szakmai tapasztalat (na jó, ezt elfogadom), továbbá a jó íráskészség (anyám, borogass!) - ma viszont irgalmatlan sebességgel e-postáztam a szakmai életrajzomat. Változnak az idők: legalább elektronikus választ kaptam, miszerint állati boldogok, hogy jelentkeztem, majd értesítenek... Cahh, kíváncsi vagyok.

Aztán rövid teaszünet: elképzeltem az eléggé sajátos habitusú magam, amint valóvilágos vagy mittudoménmicsodás celebecskék után kajtatok, lesem őket a sarkon, ostoba kérdésekkel zaklatok mindenkit, majd megírom az ellenkezőjét, mint amit mondanak. Ennél a pontnál megnyugodtam: hiszen ehhez ki sem kell mozdulnom a lakásból!

(Amúgy is nehezen megy, ismét egyre nehezebben. Folyton találok kifogást, méghozzá tökéletesen megalapozottat és logikusat, tulajdonképpen miért is nem megyek most éppen sehová. Pár évvel ezelőtt, amikor beütött a mélydepi, egy nap pontosan kétszer mozdultam ki a házból: egyszer reggel, amikor elvittem a kicsit óvodába, egyszer pedig, amikor visszahoztam. Slussz. Mivel valaha világjáró tényfeltáró újságíró (is) voltam, éreztem én már az elején, hogy ez talán nincs teljesen rendben. Ha gond nélkül képes voltam valaha hazaszólni telefonon anyámnak, hogy bocs, de ma délután elugrom Ukrajnába, mert helyzet van, de persze sietek - akkor most miért gond a telefon felvétele is, nemhogy a sarki boltba való eljutás. Első lépésben persze beíratkoztam az egyik egyetem szaktanfolyamára, mentálhigiénés szakasszisztens-képzőre, gondoltam, egyrészt államvizsgáztam pszichológiából, másrészt volt sportolóként nem adhatom fel könnyen - gondoltam, gondoltam... Gondoltam, ha ezerrel elkezdek minden mással foglalkozni, az biztosan segít. Mármint rajtam. Tulajdonképpen nem volt halva született az ötlet, csak azt nem vettem észre időben, hogy rég késő.  Lecsúsztam az aktív megoldásról. Ráadásul roppant sok segítséget kaptam itthonról - akkor még itt lakott az ex -, állandó beszólások, hogy hová megyek már megint (már megint! Örültem, hogy ki tudok menni az ajtón!), ne vágjak már ilyen világfájdalmas képet, mert így őméltóságának nincs is kedve hazajönni (ha dallal-tánccal vártam volna, se jött volna haza, fontosabb dolga volt, énnekem meg van önérzetem, ha nem is sok - hát daloljon-táncoljon ő, ha rendbe akarja velem hozni a házasságunkat), szóval nem volt elég a mindennapos pánik, amellyel megküzdöttem munkába, suliba menet, de rárakódott a többfrontos harc is. Úgyhogy volt egy pont, amikor szimbolikusan is, fizikailag is leültem a konyha sarkában a földre (két oldalról volt védve a hátam), és kábé egy évig bőgtem és gondolkodtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellett volna dolgozni járnom, gyerekeket elvinni a megfelelő intézményekbe, majd elhozni őket onnan, kaját csinálni, takarítani, főzni, mosni - csak akkor lélekben egy konyha sarkában ültem és onnan nem mozdultam, míg ki nem találtam azt a megoldást, amellyel a hatból legalább mi öten túléljük a helyzetet.

És most újra érzem, hogy jön, jön ez a setét, amikor nem mondhatják, hogy szedjem össze magam, mert nincs mit összeszedni, nem vagyok. De egyelőre még működnek a reflexek, nő a köröm és haj, robotpilótára vagyok kapcsolva. Na tehát.)

Nem lesz probléma ezzel a bulvárral, már ha egyáltalán válaszra méltatnak. És ha nem méltatnak, akkor sem lesz probléma.

Elhatároztam, hogy feladok egy hirdetést (amig még elég jól vagyok). Ha az állatkertben örökbe lehet fogadni bolhás mókusokat?!

Fogadjon örökbe egy családot! Négy gyerek és az anyjuk keresi azt a nagylelkű mecénást, akit boldoggá tenne, ha pár hónapig eltarthana öt embert. Igényeink nem nagyok, annyiba kerülünk, mint bármely más, ekkora populáció. Cserébe NEM kell minket naponta látogatni, simogatni, etetni - az örökbefogadott állatkerti görényhez sem mennek mindennap -, NEM várjuk el az érdekődést, NEM megyünk párás szemekkel hálálkodni minden vasárnap, kimosakodva, ünneplőben, penészes bonbonnal és kókadt virágcsokorral, NEM kell eljönni a kicsi iskolai karácsonyi ünnepségére, NEM kell végigunni egy-egy szalagavatót, diplomaosztót, zeneiskolai koncertet. Ajánlatunk ideális annak a számára, aki a szíve legmélyén jótékonykodna, de irtózik a hangos, nyálas, patetikus megnyilvánulásoktól. Nem vágyunk napi kapcsolatra, még rendszeres telefonhívásokra sem - maradjunk az e-világnál. Számlaszámunk a következő...

Még az is lehet, hogy bejönne. Annyi hülyeség bejött már az életemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr752517198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katharosz 2010.12.15. 11:56:34

Nem szoktam ilyen újságokat olvasgatni, de ha bejön az állás, megveszem !!! Kíváncsi lennék, meddig bírnád...

modrill 2010.12.15. 12:13:52

bírnám, ha legalább hallanék olyanról, hogy valakinek válaszolnak. az már keltené a reményt.

katharosz 2010.12.15. 12:27:10

@modrill: Nekem már válaszoltak anno, hogy most nem, de talán majd... Tényleg reménykedem, már lassan 8 éve ! :)))

törökmonika 2010.12.15. 12:35:00

@katharosz: Gondolom, azóta nem mersz elmozdulni a gép és a telefon mellől, nehogy lecsússz a visszajelzésükről! :D Igen, röhögjünk kínunkban...

modrill 2010.12.15. 21:03:03

@katharosz: 8 éve még akadt egy-két emberszerű lény, akik nem HR-Isten bal lebenyéből szakajtattak le.de már elmúlt.

törökmonika 2010.12.15. 21:18:31

@modrill: ha elkezded mondogatni, hogy bezzeg az én időmben, az biztos jele annak, hogy öregszel :D

modrill 2010.12.16. 06:52:41

@törökmonika: ... és ezzel sajnos vitatkozni sem tudok:(

törökmonika 2010.12.19. 10:22:05

wow! ez volna csak igazán a nekem való! köszönöm!!! hátha bejön...

indriya 2010.12.19. 10:57:47

Izé, nagyon gáz a hirdetés, vagy csak én vagyok ma nagyon érzékeny?

törökmonika 2010.12.19. 11:13:23

indriya, drága, hiszen épp azt mondom, hogy ilyesmire vágyom!!! tényleg!!!!!!!!!!

törökmonika 2010.12.19. 11:14:00

ráadásul ha te lennél a szerkesztőségi asszisztens, kirobbantanánk a világforradalmat is nagy röhögések közepette!

indriya 2010.12.19. 11:18:49

Isten látja lelkem, megyek!

geeeza 2010.12.23. 21:29:21

a világforradalom valami olyasmi, amin röhögni lehet? akkor jönnék én is, ha nem alkalmatlan a személyem.....

Hej nekem egy Heineken 2011.02.15. 00:40:33

Nem vagy messze a valosagtol - nagymamakat mar orokbe fogadnak !