Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • törökmonika: @talalom: megtettem. (2016.08.30. 12:21) Éhe a szónak
  • Szalay Miklós: Egy összefoglaló írás az ideológiákról, az ideológiagyártás eszközeiről, a propagandáról, arról, h... (2016.08.29. 10:36) Apám hitte
  • smittfranci: A kurva édesanyádnak irjál ilyeneket,meg a drága Konok Petike is. Ezért gyűlölnek benneteket az eg... (2016.08.13. 07:02) Honfoglalás
  • Irbisz: Azt hittem ez parodia, de sajnos nem. Hat ez szanalmas, igazi orbanisztan. Ezen a tablazaton bizto... (2016.08.10. 09:46) Családmodell és étkezési normák a NER-ben
  • filiszteus: Ne aggódjon Mónika! Biztos lehet benne, hogy senki nem fogja magyarnak nézni. (2016.08.09. 17:21) Pitiáner szempont

Éhe a szónak

2016.08.25. 17:26 | törökmonika | 3 komment

 

szelszil_2010_10_3.jpg

 

Kinyitottam a postaládát, a szokásos utolsó felszólítások és irgumburgumok mellett "természetesen" legalább egy kilónyi reklámanyag volt még begyömöszölve.
Ilyenkor az ember nagy sóhajtással (és lehetőleg: kesztyűben, mert még mocskos is lesz a szar nyomdafestéktől) egyesével átbogarássza a szajrét még a kertben, nehogy valami fontos levél közöttük maradjon - aztán pont azzal a lendülettel dobja is ki egyenesen a kukába a paksamétát.
Kurvaanyáztam erőteljesen (igen, lovagkeresztre hajtok), nem túlságosan válogatva a szavaimat, hamar túljutottam az esőerdőkön - épp ott tartottam, hogy mi a radai rossebnek nyomtatják és terjesztik egyáltalán ezeket, ha nagyjából minden postaládára ki van írva, hogy oda semmiképp ne dobjanak be ilyesmit.
Mert ki olvas reklámanyagot?
És akkor rájöttem, hogy sokan :(
Akiknek tényleg életbevágó, hogy 100 forinttal olcsóbban tudnak mamuszhoz jutni (jó lesz az hideg téli estéken), vagy 8 forinttal olcsóbb krumplihoz, az se baj, ha a város túlvégére is kell utazni érte :(
Hogy nem mindegy, olcsóbb-e a csirkefarhát az izében, mint a bigyóban :(
Olyan idős ismerősöm is van, akinek se tévéje, se rádiója, újságra nem futja, a könyveit rég eladta már - de éhe van a szónak, hát ezt olvassa :(
És ez - bármekkora közhely is - elképesztően és elképzelhetetlenül szomorú dolog :(

 

Családmodell és étkezési normák a NER-ben

2016.08.05. 12:39 | törökmonika | 18 komment

 

burnbeer.jpg

 

A Magyar Kormánytisztviselői kar információs portálja megvilágosította az elmét.
Életszerű táblázatban, a rögvalóból ellesett pillanatokon keresztül foglalta össze Monspart Sarolta világbajnok tájfutó és Fekete Krisztina dietetikus, körülbelül mennyi a kalóriaigénye egy hatfős családnak.

A hat fő két nagyszülőből, két szülőből és két gyerekből áll, tehát a másik két nagyszülő már rég a temetőben, senkinek nincs szeretője és a kedves, aktív korú szülők nem vállaltak több gyereket, pedig fogyik a magyar, mint tudjuk – mondjuk, érdekes lenne tudni, hogy mennyi idősek a meglévő gyerekek, mert enyhén szólva is abszurd volna, ha a kisfiú például eleve 55 kilósan jön a világra, és ezt a súlyát élete végéig tartja.

A kiváló Láng Balázs színművész (magyarhangja: Tyrion nagyúr) így hitetlenkedett a táblázat láttán:
„A családban betöltött szerep (a nem családban élőknél is!) kilóra megy:
90 kg = nagymama
80 kg = nagypapa
(Mer' valahogy nagyanyó nem ügyel annyira a zsírégetésre, ezért nagyapó és apuci közöttire hizlalja magát.)
100 kg = apuci
60 kg = anyuci 
Mer' anyucira még a szülés után se kerül egy deka felesleg, nehogymá' apucinak elmenjen a kedve az újabb kis honpolgárok gyártásától! Noch dazu a szexuális élet állandó erőnléti edzésnek felel meg ilyen súlyú apucival, ha tisztességes és társadalmilag elfogadott misszionárius pózban "súlyzózik" vele anyuci.)
A gyermekek 40 kilogrammig nőneműek, majd 55 kilósan hímnemre váltanak, míg anyucik nem lesznek, egészen pontosan 5 kiló elteltével. Aztán persze jön a gyors öregedés: előbb nagyapókká érnek, majd (nyilván a korral erősödnek a feminin vonásaik) nagyanyóként folytatják, amíg fel nem hizlalják magukat apuci méretűre, hogy végre családot alapíthassanak.”

Ha végigfutjuk a táblázatot és bízunk a készítők szakértelmében, a következőre juthatunk körülbelül.
A NER ideális anyukája napja a következőkből áll: 2,5 órán át főz, 2,5 órán át mosogat egy családi ünnepi ebéd után,1 órán át korcsolyázik közepes tempóban, 50 percen át gimnasztikai gyakorlatokat végez, 1,5 órán át asztaliteniszezik, 50 percen át sífut 9 km/ h sebességgel,1 órán át kerékpározik 21 km/h sebességgel és 1,5 órán át lovagol.
Ez az igencsak sportos anyuka a nap végén megfáradva leülhet és odakiálthat a pincérnek, hogy főúr! A következőket kérem: 2 db gyümölcsjoghurt + 2 db abonett 1 db kefir gyümölcsös müzlivel 2 db gyümölcsturmix + 4 korpás keksz 1 adag csirkemáj roston főtt burgonyával, káposztasalátával 1 adag párolt tonhal foghagymás párolt zöldséggel + 2 dl gyümölcslé 1 adag pulykasült paradicsomos káposztával + 1 szelet barna kenyér 1 adag almás-zöldséges pulykaragú párolt barnarizzsel 10 dkg virsli saláta + 1 szelet barna kenyér.

Anyuka azért a pincérnek kiáltja ezt oda, mert másképp nem is volna érthető, hogy oldotta meg a rengeteg minden elkészítését két és fél óra alatt... Reméljük, az ételek sorrendjére azért majd ügyel és nem csapja el nagyon a hasát.

Mit csinál eközben apuci? Természetesen a 100 kilós apuci 2 órán át TV-t néz, 1 óra 45 percen át kártyázik a barátokkal, 2 órán át számítógépes munkát végez, 1 órán át javítja az autóját, 1 órán át fát ültet, 45 percig füvet nyír, 3 óra 20 percen át autót vezet, majd 50 percen át futballozik. Cserébe ő is betolhat egy rövid menüt: 1 db tükörtojás + 1 db zsemle 2 dl kefir + 5 dkg kenyér + 15 g margarin 5 dkg körözött + 1 szelet barna kenyér retekkel 1 szelet kenyér margarinnal + 5 dkg sonka-szalámi  + 15 dkg paprika 1 adag gombapörkölt durum tésztával és salátával 1 adag tökfőzelék baromfi virslivel + 1 szelet barna kenyér 1 adag sertéssült lencsefőzelékkel végül desszertnek 1 adag halászlé, túrós tésztával. A végén jólesően megcsapkodja a hasát és megállapítja, hogy na, azt a 15 g margarint, azt nem kellett volna...

Apuci és anyuci fejében tán megfordul, hogy mégiscsak áldozni kell a házastársi kötelezettségek oltárán (nincs is jobb egy kiadós ebéd utáni kufircolásnál), de nem lehet, mert a szomszéd szobában nagymama épp keringőzik 1,2 dkg gyümölcsös pite reményében, míg nagypapa viszont tapétáz, hogy hozzájuthasson végre egy adag székelygulyáshoz csirkéből + 1 szelet barna kenyérhez végre.

Persze a gyerekek se restek, nem elég, hogy órákig sétálgatnak a nagyszülőkkel, zongoráznak, vasalnak, plázáznak, teniszeznek, vívnak, kézilabdáznak, majd még épp odaérnek a táncórára (nyilván örökölték nagymamájuk rongyláb janiságát), esetleg szánkóznak, vonaton ülnek vagy éppenséggel egy építkezésen segítenek, ahová biciklivel érkeznek.

A Nermzeti Együttműködés Rendszerének ideális családjához most már csupán egyetlen kérdésünk van: senki nem dolgozik?! Akkor miből telik arra a rohadt sok barna kenyérre? Margarinnal ráadásul?!


http://mkk.org.hu/node/82

Energiaegyensúly-táblázatok családoknak



Kcal

Nagymama 90kg

Nagypapa 80 kg

 

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

200

1 órán át porszívózik

 

1 db korpás zsemle + 1,5 dl 1,5%-os tej

45 percen át avart söpröget

1 db korpás kifli + 1 db túrókrém

250

 2 órán át keresztrejtvényt fejt

2 közepes fürt szőlő (40 dkg) + 3-4 szem dió (2 dkg)

 2 órán át mesét olvas az unokájának

 

1 db zsemle, 4 dkg sovány sajt paprikával

300

1 órán át port törölget

 

5 szem konyakos meggy

 30 percen át úszik

 

1 db kifli margarinnal + 2 szem szilva

350

45 percen át keringőzik

1,2 dkg gyümölcsös pite

 1,5 órán át tapétázik

1 adag székelygulyás csirkéből + 1 szelet barna kenyér

400

1,5 órán át sétál és kirakatot néz

6,5 dkg mogyoró

1,5 órán át segít a házi munkában

1 adag sült csirkemell rizi-bizivel, uborkával

450

1 óra 15 percen át veteményez

2 szelet kalács + 2 pohár sovány kefir

1 óra 15 percen át autót mos

1 adag csirkepörkölt zöldborsó főzelékkel

500

 2 órán át sétál az unokájával

22 dkg tejszínes fagylalt

3 órán át horgászik

1 adag spenót tükörtojással, főtt burgonyával

600

2 órán át almát szed

10 dk g -1 tábla - csoki

80 percen át túrázik

1 adag töltött káposzta + 1 szelet barna kenyér

Kcal

Édesanya 60 kg

Édesapa 100 kg

 

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

200

 2,5 órán át főz

2 db gyümölcsjoghurt + 2 db abonett

2 órán át TV-t néz

1 db tükörtojás + 1 db zsemle

250

2,5 órán át mosogat egy családi ünnepi ebéd után

1 db kefir gyümölcsös müzlivel

1 óra 45 percen át kártyázik a barátokkal

2 dl kefir +                  5 dkg kenyér +          15 g margarin

300

 1 árán át korcsolyázik közepes tempóban

2 db gyümölcsturmix + 4 korpás keksz

2 órán át számítógépes munkát végez

5 dkg körözött + 1 szelet barna kenyér retekkel

350

 50 percen át gimnasztikai gyakorlatokat végez

1 adag csirkemáj roston főtt burgonyával, káposztasalátával

1 órán át javítja az autóját

1 szelet kenyér margarinnal + 5 dkg sonka-szalámi  + 15 dkg paprika

400

 1,5 órán át asztali- teniszezik

1 adag párolt tonhal foghagymás párolt zöldséggel + 2 dl gyümölcslé

1 órán át fát ültet

1 adag gombapörkölt durum tésztával és salátával

450

50 percen át sífut 9 km/ h sebességgel

1 adag pulykasült paradicsomos káposztával + 1 szelet barna kenyér

45 percig füvet nyír

1 adag tökfőzelék baromfi virslivel       + 1 szelet barna kenyér

500

 1 órán át kerékpározik 21 km/h sebességgel

1 adag almás-zöldséges pulykaragú párolt barnarizzsel

3 óra 20 percen át autót vezet

1 adag sertéssült lencsefőzelékkel

600

1,5 órán át lovagol

10 dkg virsli saláta + 1 szelet barna kenyér

50 percen át futballozik

1 adag halászlé, túrós tésztával

Kcal

Leánygyermek 40 kg

Fiúgyermek 55 kg

 

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

Fizikai aktivitás

Elfogyasztott étel

200

3 óra 35 percen át vasal

1 db túró Rudi + 2 dl gyümölcs-lé

2,5 órán át utazik a vonaton

1 vékony szelet kalács + 1 kefir

250

2 óra 50 percen át zongorázik

1 db túros batyu teával

0,5 órán át fut 9 hm/h sebességgel

1 db hamburger

300

5 órán át tanul

10 dkg aszalt gyümölcs

3 óra 50 percen át DVD néz

2 dl banánturmix + 0,5 db kifli

350

3 órán át

vásárol

plázában

1 adag natúr csirkemáj burgonyával, salátával

 

4 óra 10 percen át számító-gépen játszik

1 db kakaós csiga             + 1 db joghurt

400

2 órán át teniszezik

7 dkg túróval töltött paprika, + 1 db magvas zsemle

1 órán át barkácsol

2 dl tejes kávé, + 1 db szemle, + 5 dkg felvágott, + 10 dkg uborka

450

1 óra 15 percen át vív

1 adag lecsó krinolinnal + 1 szelet barna kenyér

1,5 órán át kerékpározik 15 km/h sebességgel

1 nagy adag sültburgonya

500

1 óra 10 percen át kézilabdázik

1 pár virsli mustárral + 1 szelet rozskenyér + 1 db alma

1 óra 45 percen át segít az építkezésnél

1 db Big Mac szendvics

600

2 óra 15 percen át táncedzésen vesz részt

1 adag palócleves + 2 db almás palacsinta

1,5 órán át szánkózik

1 adag frankfurti leves + tejberizs

 

Az összeállítást egy hattagú család részére, adott testsúllyal

Monspart Sarolta világbajnok tájfutó és Fekete Krisztina dietetikus készítette

egy korábbi OEFI kiadvány számára.

 

 

 

Honfoglalás

2016.07.31. 02:19 | törökmonika | 351 komment

honfoglalas2.jpg

 

Jött ide egy népcsoport valahonnan a fenetudjahonnából.

Megérkeztek, lecuccoltak, jól átbaszták a már itt élőket (fehér ló, Szvatopluk), aztán kajánul vigyorogva még picit próbálták végigrabolni a már-már civilizált városokat, csak aztán levágták a fülüket és hazazavarták őket.

Nem sokkal később megjöttek a rokonok és végigdúlták a vidéket, ameddig hegyekbe nem ütköztek. Ezen nagyon fel voltak háborodva az épp csak lecuccolók, de még így is meglepte őket, hogy másodszor is visszajöttek a rokonok és így kő kövön nem maradt.

Behívtak akkor csomó rokon népet letelepedni, mert kínos volt az emberhiány (kunok, besenyők, jászok). Amikor ez a kínosság nagyon ott volt, akkor saját maguk mészárolták le őket.

Tényleg csak háromszor kellett pislantani, máris jöttek a további rokonok és Mohácsnál konkrétan megszüntették az addig sem létező valamit.

Amúgy elég sok ideig nem kezdtek vele semmit, még sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Gárdonyi szívszorítóan megírja az Egri Csillagokat, ami igen szép regény, csak a történelemhez van elég kevés köze, de imádjuk.

Hahó, csak szólok, hogy a büdös Habsburgok küldték haza a gaz muszlimokat.

Akik addigra felépítették a közigazgatást, az úthálózatot, a vízvezetékeket, hozták a krumplit, a paprikát, paradicsomot, tulipánt, fürdőket, meg mindent, ami még eszünkbe juthat a Brian életéből.

Nem kellett marha sok időnek eltelnie, és ez a hős nép nagyon felháborodott a nemtudommin és kirobbant a forradalom, azt jól leverték, naná, ki a fenének hiányzik, aztán igen szép szar műdalok születtek Rózsa Sándorról és a szegény magyar betyárokról.

És még nem vagyunk a végén.

Mert még ezen is annyira rettenetesen felháborodott ez a nép, amelyik bevallottan átbaszással szerezte a jó kis fődecskét, hogy gyorsan megint nagyon öntudatos lett és ismét szabadságharcba kezdett, amelynek kapcsán gyorsan ellopták a koronát, jól meghalt egy csomó ember és semmi eredménye nem lett.

Jó, hát jött egy faszi, mindenki utálta, addig-addig dumált, míg csak lett ez a szar monarchia, lett Budapest, felépült az egész ország.

A nép, amelyik jól átbaszta az ittélőket azzal a fehér lóval, innentől matricázza az autón, hogy Nagymagyarország, meg három tenger (sose volt).

Innentől nagyjából mindenkinek világos persze a sztori, sikerült kirobbantanunk az első világháborút (ja, kérem, ha három tenger mosta, akkor ő is a miénk), a másodikban is igen faszán szerepeltünk, gratulálok is mindenkinek.

Persze, időnként jöttek ismét a rokonok, akiket időnként szeretünk, időnként nem, és most köszönünk mindent neked, Orbán Viktor, tényleg nagy államférfi vagy, ekkora kis szarkupacból, mint ez a Magyarország, tényleg megint sikerült a lehető legszarabbat kihozni.

Kérem a történész kollegák megértését a némiképp laikus összefoglalómért.

Hát, tényleg, egy sikertörténet.  Csak nem nagyon.

 

 

 

· 1 trackback

Néhány keresetlen szó az emberemről

2016.07.26. 00:58 | törökmonika | 11 komment

Szögezzük le, én baromira bírom a csávót.
De azért még engem is meg tud lepni néha, pedig nem cserepados voltam soha életemben.
Egészen elképesztő dolgokat tud művelni.
Fogja magát, és amikor nem vagyok otthon, kirohangál hozzánk a tanyára és főz a gyerekeimnek...
Bármelyiket bárhonnan hazahozza, illetve elszállítja bárhova.
Ha mozgalmi dolog van, akkor természetes, hogy jön, mint kipróbált 17-es veterán.
Aztán persze nyomkodja a tévét és hülyébbnél hülyébb filmekre kapcsol.
Lebassza bármelyik lányom bármelyik barátnőjét, miért nem mosogat el maga után - én sose merném. Az eredmény persze ugyanaz, na de az idea!
Elégedetlenkedik és zsörtölődik a fiammal, aztán hosszasan beszélget vele a napelemes technológia felszerelési nehézségeiről.
Bármikor bármelyik hülyegyerekem gondját megoldja.
Folyamatosan beszél, de azért odadugja a kezükbe a zsebpént, amit nem utasítanak vissza.
Ha bármelyik hülyegyerekem kiejti a száján, hogy szereti a tejszínhabot, másnap tele lesz a hűtő vele.
Négyeském haverjai az ő tortája miatt is jönnek szülinapozni.
Összevesztem minap négyeskével, mert... szóval benne van a korban, persze, hogy összevész az ember egy 14 éves nőpalántával.
Hát nem odapattant és melléállt?
A fenébe.
Lassan vele fogják megbeszélni a párkapcsolati problémáűikat. Illetve nem is lassan...
Én már nem látok elég jól, éjszaka nem szívesen vezetek. Simán kitépi a kezemből a kormányt és bárhová, bármeddig letolja a verdát. Oké, nyolcvannal, fékezgetve, a leállósávban - de azért nem volt olyan rossz hajnalban Velencében lenni.
Ha belém ennyi vitalitás szorult volna, nem itt tartanék.
Talán a pacal, az lehet a nyitja a dolognak.
Mert azt szereti.
Jó, oké, elfelejti, hogy születésnapjára direkt csak neki csináltam meglepetéspartit és pacalt - viszont ő mosogatott el.
Az is oké, hogy szarul mosogat.
Az első és egyetlen ember, aki kiveszi a kezemből a mosogatószivacsot vagy a mosogatógépet, hogy ne izéljek már.
Még soha senkinek nem jutott eszébe anyámon kívül.
Az egyetlen, akinek ha hajnali háromkor  azt mondom, hogy basszamegakurvaúristen, megint beázik a tető, akkor szó nélkül jön és kitalálunk valamit és nagy röhögve meg is csináljuk.
És nem mondja, hogy én vagyok a hibás.
Mellette nem kell kis ótvar amőbának éreznem magam.
Azt hiszem, ez az ember mintha szeretne engem.
És én sem érzem teljesen érzéketlennek magam :)

https://www.youtube.com/watch?v=TqXgnTJAya4





1911. július 7.

2016.07.07. 21:58 | törökmonika | Szólj hozzá!

1911. július 7-én már teljesen nyilvánvaló volt, hogy valami nagy-nagy háború készül Európában, ám ezzel Hajdúböszörményben nem foglalkozott az anya, aki aznap szülte meg Ilona lányát, Holczer Ilonát.

Az uradalmi jószágtiszt lánya hamar Pestre került, de nem sokat tudni róla - azt azért igen, hogy 1940-ben megszülte a lányát, Ilonát, Nagy Ilonát. Arról is csak pletykák vannak, miért volt olyan sietős onnan eljönnie. Mindenesetre Pesten kitanulta a cipész-szakmát és elhelyezkedett, később férjez is ment.

Amikor a kislány később kérdezősködni kezdett, a nagypapa, az unitárius lelkész, akinek még kilencven éves kora fölött is dús volt a haja és minden foga a helyén volt, azt mondta, Ilonkám, én csak annyit tudok, hogy anyukádék esküvőjén már te is ott voltál.

Holczer Ilona férje Nagy Béla volt, akiről biztosan lehetne sokkal többet is tudni, ha valaki nagyobb energiákat ölne bele, nagyon szerelmes lehetett,volt ott valami előző házasság is, mi másért alakult volna így az életük. Abba már a sors rontott bele, hogy Nagy Bélát - akiről kéne sokkal többet tudni - nem csupán a zsidótörvények gyötörték, de a cukorbaj is. Meghalt igen fiatalon, már 37 évesen. Vagy az egyikbe, vagy a másikba, ki tudja ezt utólag eldönteni már.

Nem sokat tudok Holczer Ilonáról. A Dob utcában élt, a Király utcában volt kis suszterműhelye, iparosbálokba járt, élte a világát, nevelte a lányát, ahogy lehetett akkor.

Amennyire tudom - sose mesélt róla, ez korosztályos sajátosság - bekerült persze a gettóba, de előtte még elküldte a lányát, a kis Ilonkát, a Pötyit Svájcba, baja ne essék. Nem is esett, csak magyarul felejtett el teljesen, mire hazatérhetett épségben, egészségesen. Addigra Holczer Ilona férjez ment újra, mert kellett a biztonság.

Ezt persze már megírtam egyszer, csak idézgetem magam. Így szól.

Őrizgetek egy levelezőlapot. Rajta a szöveg előregyártott. A dátum 1939.Élt Budapesten egy cipészmester, akinek kicsiny boltja volt. Ez ismerős, nagyanyámék is ilyet vittek, amíg ki nem öregedtek belőle, a Király (majd Majakovszkij, később ismét Király) utcában.

Dohos, félhomályos helyiség volt, húszas évekbeli tálalóval. Sosem értettem, miért van az ott, de nagy néha, amikor valami neves, békebeli kuncsaft érkezett, nagyanyám kinyitotta az enyv gőzétől ragacsos üvegajtót, és picinyke poharakat vett elő. Rózsaszín tálcára tette őket, mindig hármat, teletöltötte saját készítésű snapsszal, amelyre felettébb büszke volt. Ünnepélyesen vitte nagyanyám, a vidéki kislányból terézvárosi úrilánnyá, majd cipészfeleséggé  avanzsált  apró, gömbölyű asszony, vitte hátra, ahová csak a kiváltságosok  léphettek be.
A műhely kaptafákkal, faszegekkel, ragasztótól mocskos edényekkel volt tele, de hamar került a vendégnek forgós szék. A felsőrész-szabó asztal alól húzták elő - ott lakott az, mióta a cipészfeleség egyetlen lánya úgy döntött, mégsem lesz zongoraművész. Erre ült a neves vendég, félhomályban, a művészszékre, s hörpintgette, szájában  forgatva,  az aromát, míg cipőjére - békebeli bőrtalppal - új sarok került. A levelezőlap gazdájánál, Klein cipészmesteréknél sem lehetett másként; talán snapsz helyett ürmöst kínáltak. És keveset beszélgettek ott a műhelyben: mennie kellett a munkának, haladnia. Arra ott volt a kocsma, ahová munka után az iparosemberek beestek, semmi komenistapárt, de kőkemény szocdemezés, éjfélig.

Aztán kapupénz és harisnyában osonás a csúszósra kopott bérházlépcsőn.Klein úr persze nem mindenkit vezetett be a műhely mélyére. Volt, akinek odakint kellett megvárnia  a cipőt, féllábon, az  ajtófélfának  támaszkodva. És volt, akit Klein úr kiértesített. A kuncsaftok reggel belenéztek a postaládájukba, nicsak, megjött a suszter levele, ugorjál már be, te asszony, délután.És az asszony ment, villamosra nem szállt, kevés a pénz. Ment végig a körúton meg a Király utcán, és látta, égnek már a lámpák, s a fiúk a téren rúgják a focit - nem igazi bőrt, de jó az -, hátracsapva a sildes sapkát, míg anya haza nem jön a moziból, ahová  takarítani jár. És az utcán itt-ott már látni plakátokat horogkereszttel, a sarkon a rikkancs valamit ordít, de rettenetesen,  Lengyelországról és a Harmadik Birodalomról, meg a tőzsdéről.

De az asszony nem ér rá a politikára, megy a cipőért Klein úrhoz. Mert ha Klein úr kiértesít, akkor a cipő készen van, és éppen a kialkudott összegbe kerül, egyetlen fillérrel se többe.Aztán az történt, hogy Klein úr lapja visszajött egy napon. Címzett ismeretlen. Először csak egy jött így, aztán egyre több, majd a kuncsaftok is elmaradoztak. A focizó fiúkat behívták katonának, a kapust munkaszolgálatra, akárcsak apját, a handlét. A szomszédok estelente sugdostak a gangon, hogy el kéne innen menni, de hát hová. És eljött az a nap is, amikor Klein úr nem küldött többé értesítést. A bolt bezárt, nem javítottak több cipőt, később bomba is érte tán a házat. De a tulajdonosokat akkor már szétfújta a sors. Lehet, elérték az Amerikába tartó hajót, összerakott pengőikből telhetett rá, kettejüknek nem sok az. De lehet, hogy nem. Klein úr és a többiek nem küldtek többé sem ünnepi lapot, sem egyéb üdvözletet. Talán csak ez maradt utánuk: pár kitöltetlen levelezőlap 1939-ből - és néhány sarkalásra váró cipő.

Holczer Ilona élete végéig kitartott az új férje mellett, akit csak Gyula barátomnak szólított és akit én nem nagyon szerettem. 

Nem szerettem a dohos Dob utcai lakás szagát, nem szerettem a kis műhelyt, nem szerettem, hogy olyan feszült anyámmal a kapcsolat, de aztán Gyula barátom is meghalt, anyám összeköltözött Holczer Ilonával, az anyjával és Szentendrére is utánunk jöttek, mert addigra volt már négy gyerekem.

Márpedig itt női ágon az öröklődik, hogy mindenkinek meghal a férje korán és csak egy lánya van. Csak megszegtem a hagyományt.

Nem szerettem a Dob utcai lakást, mert tele volt titkokkal. Olyasmikkel, amit soha nem mondtak el. Még nekem sem. 

Most már itt állok nélkülük és az atyúristen se fogja nekem megmondani, ki volt a Giza néni, ki a Gyuri bácsi, mit művelt az Iván nagybácsi, miért kellett utálni az Ida nénit és miért nem játszhattam a vitrinben lévő roppant ronda, fájós fogú porcelán kiskutyákkal. Hogy miért volt keresztelője is, alámerítkezése is anyámnak is, nekem is, hova tűntek a papírok, miért nem mond senki semmit, mitúl akartak annyira megóvni, ha úgyse tudtak..

Meg hogy miért utálta egymást annyira Holczer Ilona és Trnkóczy Rozália, a két nagyanyám.

Sose fogom megtudni már.

Kicsi volt és gömbölyű, döcögősen nevetett, nagyon meleg, barna gombszeme volt és ma lenne 105 éves.

Halála előtt nem sokkal elmesélt egy történetet, ami után őszintén kitört belőlem a sikoly: Dédike? Ezt miért nem tudtad volna a sírba vinni magaddal?

Anyám, mikor elmeséltem neki, csak legyintett. Hagyd csak, mondta, mindig nagy színésznő volt.

Kamaszkorától írta a naplóját folyamatosan.
A halála előtti egy hétben laponként égette el 93 év emlékét, pedig azt ígérte, rám bízza, mert valamennyire én is tudok írni, látja, hogy viszi valaki tovább a vonalat.

A nagyanyám. Holczer Ilona.

 

 

Feljegyzések a nyárból I.

2016.07.05. 23:54 | törökmonika | Szólj hozzá!

hrvatska.jpgimg_3383_2.JPG

 

 

Hogyan asszimilálódik egy elkényeztetett újságíró csaj a tengerparti falu népességébe?

Állj meg az autóval, majd mindenkinek köszönj - a saját anyanyelveden. Ez tuti módszer, hogy ne akarjanak veled beszélgetni a továbbiakban. Miről is kéne?!

Adj pár csokit a kirajzó gyerekeknek, simogasd meg a hajukat - ez nem fog nehezedre esni.A ház előtti padokon üldögélő nénik és bácsik ekkorra már úgyis tudják a lábméretedet és a csípőbőségedet is.
Ekkor bassz oda az előítéleteknek és szép komótosan húzz elő a csomagtartóból egy fűkaszát, egy ütvefúrót, egy teljes szerszámoskészletet és egy kerti öntözőrendszert.
Vágd a hónod alá lehetőleg egyszerre mindet, majd peckes léptekkel (nem, nem rogyadozunk! Ki lehet bírni azt a pár métert!) vonulj be a kecóba.
Onnantól fütyöréssz hülye nótákat.
A siker garantált.
Már meg is jelent Pavel bácsi és megolajozta (még egyszer) az autóbeálló sínjét.
De süteményre ne számítsanak vagy komatálra.
Viszont kiválóan ütvefúrok. Ha kell, vasárnap reggel is

 

 

Az Úr visszaír

2016.06.16. 21:36 | törökmonika | 16 komment

 

ns_gera.png

 

Kedves fiam, Németh Sándor!

Megkaptam leveled, amelyben arra kérsz, hogy minden erőmmel legyek a magyar válogatott mellett.
Én megteszem, ami tőlem telik.
Ugyanakkor tájékoztatlak, hogy naponta több százezer levelet kapok másoktól, más országokból is, így meg kell értsd, ha kívánságod nem azonnal teljesül, ha teljesül egyáltalán.
Tudod, édes fiam, nekem mindannyian ugyanolyan gyermekeim vagytok, csak hát van, aki jobban, van, aki rosszabbul sikerült. De kedvesek vagytok a szívemnek mind.
Igyekszem tapintatos lenni most veled.
Lehet, összekeversz a Mikulással, bár ő is csak röhögni szokott a sok pokémon-kívánságon.
Viszonylag ritkán érek rá, hogy az egész univerzum navigálása mellett olyanokkal foglalkozzam, hogy bevetődjek egy tizenhatoson belülre, vagy kivédjek egy jól megsózott szabadrúgást. Nem, nem fogok potya tizenegyest intézni és nem változtatom meg a lesszabályt sem.
Amit te kérsz, az énnékem pont ugyanolyan, mint amilyeneket a tábori lelkészek kértek, hogy áldjam meg a fegyvereiket, hogy azokkal jól lemészárolhassák a többi gyermekemet.
Nem fogom.
Intézzétek ezt el magatok között. Utána beszélgetünk.
Ugyanitt szeretném felhívni a szíves figyelmedet arra, hogy nem a főnököm vagy, hogy bármire megkérj/utasíts, hanem épp fordítva.
Vicces lenne, ha minden másodosztályú darts-csapat hozzám fordulna, csak ők találják telibe.
Nem mintha nem próbálnák.
No, te is próbáld.
Gera Zolit üdvözlöm. Majd felnő ő is egyszer, remélhetőleg. Benne még bízom.
A Teremtőtök

 

A memóriazavaros macska

2016.06.15. 01:46 | törökmonika | 5 komment

 

gorenyke_visszanez.jpg

 

 

Ül, úgy tesz, mintha ott se lenne. Megvárja, míg kinyitom a konyhaajtót, huss, berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Odafordulok a hűtőhöz.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Mosogatni kezdek, így kénytelen vagyok levenni a szemem róla.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Magamra csukom az ajtót, fenébe a focimeccsel, a gyerekekkel, atomháborúval, bármivel.
De egy pillanatra muszáj kimennem. Résnyire kinyitom a konyhaajtót.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
Visszacsukom az ajtót. Kisvártatva kopognak a bejárati ajtón. Kimegyek.
Berohan, boldogan nézi, mit lophatna.
Mondom neki, sicc már, nem szabad bejönni.
Visszanéz, szinte mondja: ja?! Nem tudtam, bocs.
Kimegy.
És ez minden nap így megyen.
Reggel, mikor kimászom a rejtekemből, már ott ül, úgy tesz, mintha ott se lenne. Megvárja, míg kinyitom a konyhaajtót...
Görényke. Jegyezzük meg ezt a nevet: Görényke.

 

 

 

Feladtam, én már sose leszek úrinő

2016.06.11. 17:19 | törökmonika | 69 komment

wecandoitman.jpg

 

Vagy uborkaszezon van, vagy az égiek játszanak össze ellenem, de ismét egyre gyakrabban botlok bele agyament cikkekbe úgynevezett női lapokban, amelyek tételesen (és lehetőleg sorszámozva, mert az szerintük tök jó marketingfogás azok számára, akik kiválóan elboldogulnak tízes számkörben, három trükk, hogy... hat tuti módszer, hogy, tíz tanács azoknak, akik... stb.) sorolják, mitől érzem majd magam igazán nőnek.

Negyvennyolc órán belül három (használhatom én is ezt a trükköt, nem?) olyan cikk verte ki a szemem, amely arról tájékoztat, mitől vagyok én rendes nő.

Nem, ne próbálkozzanak.

Nem vagyok.

Nem várom el, hogy előreengedjenek az ajtóban. Köszi, ha igen, te is köszi, ha én meg téged, pláne, ha idősebb vagy. És akár pasi.

Nem várom el, hogy alám igazítsák a széket, mert nem hordok abroncsos szoknyát (hülyén is néznék ki benne). Köszi, ha igen, te is köszi, ha én meg neked, pláne, ha idősebb vagy. És akár pasi.

Nyisd ki az autó ajtaját, ha én vagyok az utas. Nem azért, mert nő vagyok. Én is kinyitom neked, ha te vagy az utasom. Akkor is, ha pasi.

Édes vagy, hogy felsegíted a kabátomat - én is felsegítem rád, mert látom, hogy reumás vagy. Vagy pasi. Vagy mindkettő :)

Nagyon kedves vagy, hogy venni akarsz nekem valami ruhát - választhatok én is neked valami cukit, ami nekem is tetszik? Végtére is egymást nézzük...

Simán kifizetem az éttermi cehhet. Egyszer én, egyszer te, kinek hogy megy épp a bót. Akkor is, ha pasi vagy.

Én aztán szívesen köszönök neked előre, széles vigyorral, ha szeretlek és tisztellek. Akkor is, ha pasi vagy, nem teszek különbséget. Akár a nyakadba is ugrom.

Kérsz még egy sört? Hozom. És akkor vagy te hozod, vagy én. Mindegy, hogy ki a pasi.

Pár éve volt pár hosszabb beszélgetésem egy amúgy teljesen liberális és jó arc csajjal - hát ő elvárta, hogy ékszerekkel, bonbonokkal keressék a kegyeit, addig szét nem tette volna a lábát. Én nem szoktam széttenni a lábam, legfeljebb szerelmeskedni azzal, akibe szerelmes vagyok.
Az ékszereket nem szeretem, meg túlzásnak is tartanám, az édességtől meg egyrészt hízom, másrészt rettenetesen lecseszne a diabetikusom. Egy tejfölös-sajtos-fokhagymás lángos esetében persze meginognék :)

Én ezt nem értem. És tényleg nem. 
Miért kényszerítünk teljesen életszerűtlen és elavult dolgokat, viselkedésmódokat a pasikra, miközben a világ átalakult? Már régesrég nem fűzőben pihegünk az abroncsos szoknya alatt, ők pedig nem kardcsörtetve lovagolnak a nyugvó nap fényébe.

(Ráadásul amikor ezek a "szabályok" születtek, akkor is legfeljebb a Földön aktuálisan élők 1%-át érintették - faluhelyen meg a sivatagban azért kicsit másképp tették a késtvillát.)

Szóval nem értem.

Mi ez a fundamentalista női baromság? Hogy kapjak ugyanannyi fizetést, de azért engem legyezgessenek az értekezleteken?

Amúgy meg csak szólok az úgynevezett női lapok szerzőinek, szerkesztőinek, hogy a nők többségét az érdekli a legkevésbé, átadják-e neki a helyet udvariasan leporolva a villamoson.
Az jobban érdekli, hogy agyonverik-e a párkapcsolatában, hogy tud-e munkához jutni viszonylag normális bérért, vagy el tud-e még jutni a kúthoz a vödörrel, hogy vizet vigyen a gyerekeinek, el tud-e jutni valami egészségügyi mentőegységbe, ha úgy hozza a sors.

Nem egy nagy gondolatmenet, belátom. De legalább violavörös pecséttel lehelem a végére a nevemet.

Köszönet tehát a női lapoknak, az oravecznóráknak, a hogyanvárdhazaaférjed típusú cikkeknek és a többi baromságnak, hogy ma sem lombfűrészeltem.

 

 

 

Anyám, nyolc éve

2016.05.25. 00:50 | törökmonika | Szólj hozzá!

viz4.png

 

Próbáltam én kerülgetni ezt a témát. Nem véletlenül.
Nyolc éve történt.

Akkor már vagy négy éve rémálomban éreztem magam - na, jó dramaturgként azzal is foglalkoztam, nem azzal, amivel igazán kellett volna.

Válás, a szarabb fajtából, meg az előzetes, ami rosszabb, hol voltál, miért hazudsz, mi legyen, menj el, nem megyek, mi lesz a  négy gyerekkel, ne foglalkozz te ezzel, botrányok, üvöltözések, ordítások, veszekedések. Meg ami még ezzel jár, nem akarok erről beszélni, aki tudja, érti. Ezeket nem borogatja be hatékonyan semmi soha már.
Úgy kellett a legkisebbet a nagyoknak bemenekíteniük egy szobába, magukra zárták azt ajtót, aztán megszabadultunk és akkor hirtelen ránk is szakadt a nagy levegővétel.

De még sok idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán ki tudjak menni az ajtón. Először az ajtón, aztán a kertkapun. Először a boltba, később a piacra is.

Anyám mindig mondta, hogy ne vacakoljak már, legalább csináljak úgy, mintha.

Csináltam úgy, mintha.

Még pár hónap kellett, hogy rábeszéljem magam, menjek el messzebbre is akár. Csak mint fénykoromban, amikor még képes voltam kimenni, amikor még képes voltam beszaladgálni Európát.

Kedves barátokhoz, nem messzire, csak ide a Duna túloldalára. Mondta anyám, hogy ne vicceljek, majd integet, addig vigyáz a srácokra. Nagyon sokra nem kellett vigyázni, a négyből csak egy volt kicsi, a többiek már a bősz kamaszkorban és szanaszét. Szombat volt.

A négyévesre meg a tizennyolc évesre vigyázott anyám.

Nagyon nehezen indultam el.

Akkor mentem ki először a házból úgy igazán.

Kedves társaság, anekdotázgatás, nasizás, kacarászás.

Épp olvadt a folyamatos lelkiismeretfurdalás. Ami a pánikbetegséggel jár.

Jó volt. Tényleg. Köszönöm azt a másfél órát.

Aztán megcsörrent a telefonom.

Akkor megkérdeztem, ki nem ivott, mert az most azonnal vigyen haza.

Padlógázzal repesztettünk, én katatón módon hajolgattam az anyósülésen, hogy ez nem lehet igaz.

A konyha előtt, a nappaliban feküdt, oda húzta ki a nagylány.

A mentősök már ott voltak, mondták, hogy nyugodjak meg.

Hogy a nagylány mindent megtett, és ők is próbálták.

Van-e nálam valamilyen irata. 

Annyi eszem még volt, hogy a gyerekeket átszerveztem sikítva máshova.

Jöttek értük, elvitték őket, nem tudom pontosan.

Kérdezték, hová tegyék, mert itt nincs jó helyen, mondtam, talán a kanapéra, onnan szokta nézni a tévét.

Kértem, hogy csinálják ezt az egészet vissza, mert én ezt nem értem, én ezt nem akarom, ez nincs.

Nem lehet.

De volt.

Mondták, hogy most ők elmennek, majd jön a szállító, magamra hagyhatnak-e.

Feküdt, aludt.

Én nem tudom, mikor jutott az eszembe, hogy ilyenkor az a szokás, hogy lecsukjuk a szemét.

Talán akkor amikor már láttam, hogy hiába néz úgy ki, mint ha aludna.

Biztos, hogy nem azonnal, de jöttek a szállítók. Addigra már elmondtam neki mindent, amit életemben sosem.
Egészen pici kis keze volt. Ezt nem örököltem tőle, én ilyen nagydarab, ormótlan vagyok. Mondták, hogy vegyem le róla az ékszereit. Ékszereit... egy lánc a nyakáról és egy gyűrű a pici kis kezéről. Lehúztam. A gyűrűt felhúztam az ujjamra. Nincs az a fizika, amelyik szerint ez rám jöhetett volna. Azóta is rajtam van.

Berakták egy ilyen dobozba, kértem, várjanak még kicsit, kényelmetlen lesz ez így. Hoztam a kedvenc pokrócát, meg még valamit, már nem emlékszem. Nagyon megértőek voltak, mondták, hogy csak nyugodtam terítsem rá, jó lesz az úgy.

Halkan vitték ki.

Nem tudom, aztán mi történt. Tényleg nem. Azt igen, hogy hazajöttek a gyerekek.

Megkattantam, elmentem a Megyeri temetőbe, kivettem apám urnáját a falból, beraktam a hátsó ülésre. Aztán melléraktam anyámét is.

Hazahoztam őket, igyekeztem úgy tenni, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember a szüleinek az urnájával egy szobában alszik.

Aztán kimentünk a Dunára, csak ide, ahol olyan szép, és a születésnapján őket együtt, akik szinte napra pontosan, csak harminc év különbséggel hagytak itt, sajátkezűleg bele a vízbe.

Talán szép volt, nem tudom.

És most, nyolc évvel később, csak most tértem annyira magamhoz ezután, hogy egyáltalán elkezdjek azon gondolkodni, bele merjek-e gondolni, mit érzett az akkor 18 éves lányom, aki szívmasszázst és mesterséges légzést alkalmazott és hiába, majd volt annyi esze, hogy telefonáljon mentőknek, nekem, és folytassa a lehetetlent.

Hogy mit érzett az akkor négy éves lányom, aki ott állt és nézte.

Azt hiszem, kevés vagyok ahhoz, hogy bele merjek gondolni.

 

 

 

Szerelem, sokadszor

2016.04.19. 06:22 | törökmonika | Szólj hozzá!

gyermekrajz1.pngSose fogom tudni elmagyarázni a srácaimnak, lehet, nem is kell, remélhetőleg rájönnek idővel maguktól is.

Hogy akkor, amikor már épp keresed az izét, amivel lehúzod a redőnyt, odalép egy figura.

És nem olyan.

Abszolut nem az, amit életedben valaha gondoltál volna az ellenkező (vagy azonos) nemről.

De ott van, és te kész vagy.

Mert olyan okos, mint három Nap együtt. Se.

Mert akkora humora van, hogy az éjszaka közepén, ha eszedbe jut, visítva röhögsz.

Mert annyira figyelmes veled, mint még soha senki.

Mert annyira figyelmetlen, mint még soha senki.

Mert össze tudjátok mondani a Rejtő-idézeteket.

Mert nem kell befejezni a vicceket, csak a sorszámot mondani.

Mert olyan hülyén öltözködik, hogy kiborulsz.

Mert a legelegánsabbnak látod még az Operabálon is, és csillog a szemed, ha csak megpillantod és büszke vagy rá.

Mert az agyadra megy.

Mert pont ez tetszik benne.

Lefekszik a kanapéra és hülye csatornákra kapcsol, bunyós koreai izéket néz. Vagy lövöldözőset. miközben te  valami romantikus, kosztümöset szeretnél.

A következő pillanatban elmeséli neked a teljes hátterét például az orosz-ukrán konfliktusnak, aztán visszaalszik, esetleg kér előtte egy teát.

Mert köszönő viszonyban nincs a realitásokkal, a való élettel.

De biztos lehetsz benne, hogy mindig valahogy ott terem neked egy karton tej, amikor épp kifogyna a készlet.

És megtörlöd a szemüvegét és megtörli a szemüvegedet.

Egészen biztosan olyan kajákat szeret, amikkel te egy légtérbe se mennél.

A legváratlanabb pillanatokban közli veled a világpiac aktuális eseményeit.

Aztán elmosogat. Naná, hogy rossz helyre teszi a cuccokat.

Vagy jól lecsesz, miért nincs elmosogatva.

Néha megsértődik, ha szóba kerül néhány régi kapcsolatod, mondjuk, a gyerekeid apja. Aztán megsértődik, ha ő nem mesélhet a gyerekei anyjáról.

Aki elvisz a világ bármelyik tájára, de a kutyával nem megyünk el sétálni, mert az fárasztó.

Aki megnevettet, betakar, aztán hoz egy hervadt rododendronbokrot csak úgy.

Aki hihetetlenül óvodás módon tud hisztizni, ha a macska odafekszik, ahová ő akar.

Akinek lehet azt mondani, hagyjál már a picsába békén.

Akinek lehet elmesélni másfél óráig azt, ami két percet nem ér meg amúgy.

Akiben egészen biztos lehetsz, soha annyira még senkiben, mert nem fog kibaszni veled.

Szóval az, aki ő.

Na, az azért elég sokat megér.

Mindent.

gyermekrajz1.png

Mindent.

 

 

 

A pasim boltba megy

2016.04.10. 01:40 | törökmonika | 5 komment

bevasarlas_1.jpg

Álmodozunk a Mondsee-nél vagy bárhol, aztán ülünk be az autóba.

Te, figyelj, mondja, kéne már végre vennem anyámnak pár dolgot.

Amit gondolok, azt még itt sem írom le.

Ami a számon kiszalad: miért?! Miért? Két napja vetted tele a hűtőt. Vettél fagyasztott halat, karamellizált lótüdőt, meghatározhatalan fasztudjamit, napenergiával működő vajat, ugráló kertitörpét a hűtőjébe. Mit akarsz még venni?

Hogy ne legyen kaja nélkül, mondja ő.

Némán elsírom magam, kifelé álságos mosoly. Persze, drágám, nehogy éhen haljon.

Faszomat a szar középkori várakba, romantikus völgyzugolyokba, még két partravetett Picasso-ba.

Megyünk a Sparba. Lidlbe. Mittudoménhova.

Még azt az üdvözült mosolyt, amikor esetleg pénzbedobó nélküli tologatós kosárhoz jutunk...

És akkor megyünk.

Nagy meglepetések nincsenek ezekben a szarokban, Madridtól Moszkváig minden pont ugyanott van, max. másmilyen nyelven van ráírva, hogy banán.

Megáll, nézegeti. Hümmög, mérlegeli. Hosszan elmondja, hogy de bezzeg az ő fiatalkorában ez hogy volt.

Megyünk tovább. Két méter per tíz perc sebességgel. Olvasgat. Minden nyelven.

Mert kábé minden nyelven beszél. Így aztán fel is olvassa. Ha hat raklap liszt van a sütősoron, akkor azt mind.

Összeveti az információkat. Megharagszik, ha megpendítem, ez mind ugyanaz.

Menj, int nagyvonalúan, vegyél magadnak valami buta kis női cuccot, amit szoktatok.

Ilyenkor sikoltozva megkeresem a legközelebbi kocsmát és jól rágyújtok két doboz cigire.

Másfél óra múlva, amikor visszamegyek érte, már akár a mélyhűtős pultnál tart. Ha nem, akkor nem volt szerencsém.

Egyesével minden halat megnéz. Elolvas. Hangosan. Megvitatja azzal, aki szembejön. Ha áruházi alkalmazott, megkérdezi, milyen módszerrel fagyasztjáj a dolgokat, mert nem mindegy.

Ha ismét szerencsém van, arrébb rugdosom a kosarat, jön utána.

Már raffinált vagyok, előreszaladok és tudom, hol van az édességes pult és igyekszem elkerülni.

Néha hibázok.

Plusz másfél óra.

Egyesével. Nem viccelek.

Én olyankor már sírdogálok a sörösrekeszeken.

Felbukkan, közli, hogy rég végzett, miért kell rám várnia.

Rutinos vagyok, fel sem nézek.

Ugyanis ilyenkor még befordul az akciós sorra.

Hú, de fasza kiwiérlelő automata, és le van árazva!

Azta, de klassz lázmérő-szett!

Még ilyen ledes kertitörpét nem láttál! (De, pont tegnaplelőtt vettünk pont ilyet egy másik városban.)

Állj be a sorba.

Nem állok.

Miért nem?

Mert ebben az életemben nem fogsz végezni.

Miért mondasz ilyeneket, megsértesz vele....

Tehát beállok.

Sorra kerülök.

Felpakolok a szalagra.

Pasi sehol.

Pénztáros pittyegtet, pasi sehol.

Általában ezt külföldön szoktuk előadni, tehát valami ótvar tájszólásban kérdez valamit a pénztáros, nyilván, hogy van-e valamilyen kártyám, én édesen mosolygok.

Pasi sehol.

Kínosan mosolygok a mögöttünk addigra felgyülemlett másfél kilométeres tömegre is.

Pasi megérkezik, boldogan lobogtat egy akciós vaniliás cukrot, hogy ezért volt érdemes eljönni Zürichbe.

Húsz percen keresztül elbeszélget a pénztáros csajjal, azt hiszi, jó fej, nem veszi észre, hogyan kap agyvérzést a csaj és konkrét szívrohamot minden mögöttünk álló.

Kicsit még tréfálkozik, aztán boldogan megkér, hogy ha már nem csináltam eddig semmit, pakoljak be az autóba.

Ennél már csak az tud érdekesebb lenni, ha anyukája is eljön velünk vásárolni és TÉNYLEG kéri a karamellizált halcipőt és a bádogozott ujjszorítót, majd egyszerűen órákra elvész és a hangosbemondón keresztül sem tudjuk megtalálni órákig.

Én tulajdonképpen szeretek vásárolni.

Csak nem nagyon.

(Utóirat: kifelé kanyarogva a bevásárlóközpont nagyvárosi dzsungeléből hirtelen elénk ugrik egy barkácsáruház.... És akkor jövök én.)

 

 

Bevezettem a rendeleti költségvetést

2016.03.23. 12:29 | törökmonika | 3 komment

 

kiskiraly.jpgMa sorsfordító bejelentésre kényszerültem itthon. Közöltem a srácokkal, hogy rendeleti költségvetést vezetek be.

Hülyén néztek rám és megkérdezték, az mi az.

Elmagyaráztam.

Vannak ilyen-olyan bevételeim, többek között abból is, amit utánuk kapok, családi pótlék, gyerektartás, adókedvezmény (ezt inkább viccként dobtam be, de úgyse értették, tehát mindegy).
Vannak mindenkinek alkalmi bevételei, ezeket bedobáljuk a közösbe, aztán jöhet a redisztribúció.
Ezek a pénzek azért vannak, hogy én működtessem ezt a családot, mindent figyelembe véve, ideértve a rövidebb (cipővásárlás) és hosszabb távú (tandíj az egyetemen satöbbi) célokat is, plusz a váratlan kiadások, mint hogy elfogy az intimbetét, az aszpirin, vagy a kenyér.

Bár engem nem demokratikus szavazáson választottak a család fejévé, ettől még az vagyok, körülbelül arra vagyok tartva, hogy biztosítsam a zökkenőmentes működést, és az esetleges fejlődést is, ha úgy alakul (leszakad a karnis, akkor tegyünk már fel egy jobbat).

Eddig az úgy volt, hogy jól megbeszéltük, mi élvez prioritást. Nyilván az intimbetét vásárlása nem tűrhet halasztást, míg ellenben a villanyszámla kifizetését akár egy héttel is elhúzhatjuk. Tovább azért nem, mert nagyon elkanászodtak a szolgáltatók mostanában, nem hogy kurvaanyázó leveleket képesek küldeni, de kikapcsolóautót is, ezt tehát nem kockáztathatjuk nagyon.

Tehát megbeszéltük, kinek mire mennyi kell, ezt elosztottuk kettővel és akkor úgy, fogat erősen szívogatva.

Az én dolgom tehát az volt egészen mostanáig, hogy mindig mindent mérlegelve, a legkisebb sérülésssel hozzak meg döntéseket és éljük túl a következő hónapot is lehetőleg.

Az én dolgom az is, hogy a hónap végi vajaskenyér-vacsora mellett komoly, többoldalú egyeztető tárgyalásokat vezessek le azügyben, vajon megéri-e, ha most mégsem veszünk csaptelepet, míg viszont és deellenben befizetjük az akármit.

Ilyenkor mindenkinek vannak szempontjai, a cél a legkevesebb konfliktus és a megegyezés.

Na, ez volt eddig.

De én mától bevezettem a rendeleti költségvetést.

A nagy retkes falábat fogok én bárkivel bármit megbeszélni, én vagyok az anyátok, én döntök.

Ha olyanom van, elveszem, amit apádtól esetleg kapsz zsebpénzt, mert kell nekem.

Ha olyanom van, nem kapsz egy rohadás kanyit sem, nem kell folyton bulizni az egyetemistáknak sem, bezzeg az én időmben még féllábon ugráltunk el a hóban az iskoláig és a palatábláig, miközben szántottunk és vetettünk.

Ha olyanom van, feltételekhez kötöm a zsebpénzt.

Ha másmilyenem van, akkor nem.

Azt csinálok, amit akarok, semmi közötök hozzá, kedves gyerekek.

Mától rendeleti költségvetésünk lesz.

Régóta szeretnék például egy eredeti Picasso-t vagy Miro-t a nappaliba. Megveszem.

Meg a rotációs kapát is, mert az a szívem csücske.

Ja, hogy ezen kiadások miatt nem jut a tandíjadra, édes gyermekem?

Így jártál.

És nem kell aszpirin sem, nagyanyám idejében még simán működött a ráolvasás láz ellen.

Mától új világ van, nektek nincs beleszólásotok.

Mi az, hogy mi az okom?

Elegem lett, az az okom.

Miért kell nekem hosszú órákon keresztül eljátszanom, hogy jó fej vagyok és megbeszélem veletek, hová teszem a pénzeteket?

Nem beszélem meg.

Én vagyok a családfő, az az én pénzem, akkor is, ha nem.

De cserébe megvédelek benneteket, például még nem vagytok hajléktalanok.

És nagyobb fenyegetéstől is megvédelek benneteket, olvastam a Heti Szenny nevű újságban, hogy a múlt hónapban láttak veszett rókát a faluszélen.

Na, megvédelek például a veszett rókától, látod? Bejött már ide egyetlen veszett róka is, hogy elvegye az ágyad? Na látod, ilyen sikeresen látom el a feladatomat.

Tegnap egyébként láttam egy cuki koronát az ékszerésznél, azzal meglepem magam, mert megérdemlem.

 

 

 

Márciusi kravátlik

2016.03.14. 16:26 | törökmonika | Szólj hozzá!

 marciusi_ifjak.jpg

1848. március 14-én ilyentájt már épp megkötötte a kravátliját minden gigerli, hogy belecsapjon a nagy pesti éjszakába.
A fiam korosztálya, sejtem, miről dumálhattak készülődés közben.
De mivel a fiam korosztálya, sejtem azt is, hogy még miről dumáltak a csajokon kívül. 
Mind jóravaló, esetleg égedelem kölyök.
Még nem tudjuk, melyik végzi majd bitófán, melyik vész el csatában és melyik szabályozza a Tiszát (egyszer s mindenkorra véget vetve egy burjánzó növényvilágnak).
Azt se tudjuk még, melyik lesz az, aki évtizedekig fog mély melankóliában írni a többiekről világszínvonalon.
A fiam korosztálya tehát elindul nemsokára kicsit bulizni. Nem csak a jó borokat isszák, hanem határozott véleményük is van a fennálló rendről.
Kicsit fésületlen az a vélemény, de attól még?!
Mondom a fiamnak, hogy vegyen fel pulóvert, mert hamisak ezek a márciusi tavaszi napok még.
Persze nem hallgat rám.
Kér pénzt tőlem vagy mástól, hogy egyik bort a másik után ihassák meg.
Nagyon gyerekek még és mi féltjük őket.
Még utánuk szólunk, hogy ne dobálják el a szemetet és ne hangoskodjanak, éjfélre pedig legyenek itthon.
Tudjuk, hogy nem így lesz. 
A fiam társaságához csapódnak majd még sokan.
És én hiába mondom annak a büdös kölyöknek, hogy válogasd meg a társaságodat, úgysem hallgat rám.
És ez pont így van jól.
Persze buliznak, esetleg betépnek, reggelre, másnapra kicsit megforgatják az egész világot.
Fogalmuk nincs róla, mit csinálnak, hiszen gyerekek.
Fogalmunk majd nekünk lesz róla, ahogy volt is, van is.
Vigyázz magadra, kisfiam és vegyél fel pulóvert.

 

Magunk között - nőnap elé

2016.03.04. 11:46 | törökmonika | Szólj hozzá!

 

elefantok2.jpgA hívószó: nőnap.

(Kíméljenek meg attól, hogy ez komenista ünnep, mert nem az, de nem fogok nekiállni egyesével mindenkinek elmagyarázni.)

Hát, akkor nézzük a leltárt.

Hogy megszülettem egyáltalán – köszönöm az anyámnak.

Hogy olyan elbaszott ripacs vagyok, mint amilyen, és titokban sokfelvonásos drámákat írok – köszönöm a fenomenális nagyanyámnak a Dob utcából.

Hogy úgy tudok ordítani vészhelyzetben, olyan választékos trágársággal, ahogy, és hogy olyan az alkatom, amilyen (nincs vele bajom) – köszönöm az újpesti, ibolyaszemű nagyanyámnak (örökölhettem volna az ibolyaszemét is, na, már mindegy).

Hogy írni-olvasni-számolni nem csak hogy megtanultam, de megtanítani is megtanultam – köszönöm Margó néninek a Fóti úti suliból.

Hogy olyan hülye kamasz lehettem, amennyire csak jólesett – köszönöm a Papp Zsuzsának, aki osztályfőnök volt középsuliban.

Hogy megtanultam a háttérből figyelni és terelgetni a szeretteimet – köszönöm az ebesi nagynéninek.

Hogy megtanultam egyáltalán főzni, és megtanultam még jobban csöndben lenni – köszönöm az anyósomnak.

Hogy van hol laknom, hogy megértettem, milyen lehet mindent elveszíteni – köszönöm az exem nagymamájának.

Hogy megtanultam egyszer s mindenkorra nemet mondani – köszönöm az idétlen barátnőmnek. És azt is, hogy megtanultam nem teljesen összetörni. Vagy ha mégis, akkor elfogadni a segítséget.

Hogy megtanultam a legnagyobb kavarodásban igazán jól röhögni saját magamon – köszönöm Ida néninek, aki csak egyszer volt szerelmes, de aztán nem úgy alakult, így kénytelen volt az egész világon lakni és szenzációs arc volt kilencvensok évig.

Hogy megtanultam a legbaromabb, legnaivabb, legbölcsebb dolgaimat merni megmondani, lehetőleg nagyon teátrálisan, roppant sok tartással, entrée, tetszenek tudni, adjunk már a hatásra – köszönöm a zseniális Sándor Erzsinek.

Hogy egyáltalán lehetett könyvem, mert volt, aki elhitte, hogy megéri, és akitől megtanultam a teljes önfeladással ápolni valakit – köszönöm Mach Tímeának.

Hogy megtanultam azt, hogy ne bosszantson, amikor valaki elviselhetetlenül sokat beszél, mert örülök minden másodpercnek, amit még vele tölthetek, és különben is hallom az elmúlt közel száz évet – köszönöm a jelenlegi anyósomnak.

Hogy megtanultam, nem kell vacakolni, hanem simán le lehet ordítani bárkinek a fejét, ha igazam van – köszönöm a szomszédasszonynak, Tusikának, aki elképesztő nő.

És még hosszan sorolhatnám.

Lehet, az én hibám, de minden, amit megtanultam eddig, mind nőhöz köthető.

Az az elefántoknál például úgy van, hogy a kiselefántot körbeveszik az elefánt-nagynénik és úgy védik, együtt. Az egyik tülköl, a másik fújtat, a harmadik arrébb terelget, a negyedik kicsit veszekszik, az ötödik megvígasztal, a hatodik elkeserít, és újra elölről az egészet.

Szóval, csajok, én nagyon köszönök mindent – igyekszem a nem kevés leánygyermekemnek továbbadni ezeket.

Kösz mindent.

 

 

 

 

 

Roncsderbi

2016.03.03. 08:17 | törökmonika | Szólj hozzá!

roncs.jpg

 

Tisztelt gépjárműtulajdonos állampolgár!


Nyilvántartásunk szerint Önnek tulajdonában és használatában van az ABC-123 forgalmi rendszámú, Suzuki Swift márkájú, benzinüzemű, 6 éves, piros színű, három ajtós gépjármű.
A Belügyminisztérium idevonatkozó rendelete értelmében kérjük, az alábbi nyilatkozatot kitöltve, a gépjármű papírjainak másolatával együtt 8 napon belül a megadott címre postázza el.
Feltételnül kitöltendő:
Gépjármű típusa:
Színe:
Évjárata:
Forgalmi rendszáma:
Szállítható utasok száma:
Üzemanyag típusa:
A honvédelmi törvény ikszedik módosításában szereplő, a haza védelme című rendelet értelmében nyilvántartásba vesszük és adott helyzetben használni fogjuk az Ön tulajdonában lévő gépjárművet.
Amennyiben erre sor kerül, a fényképes igazolvánnyal ellátott alkalmazottaink felkeresik Önt a slusszkulcsokért.
Kérjük, amennyiben erre sor kerül, Ön habozás nélkül, haladéktalanul bocsássa rendelkezésünkre gépjárművét.

Kovács XIII. Géza
főtörzsőrmester
Gépesített Hadosztály

 

Tisztelt Kovács XIII. Géza főtörzsőrmester!


Amint az nyilvántartásukban helyesen szerepel a címemmel, nevemmel és lábméretemmel együtt, valóban tulajdonomban és használatomban áll az ABC123 forgalmi rendszámú, Suzuki Swift márkájú, benzinüzemű, 6 éves, piros színű, három ajtós gépjármű.
Ezt megerősítendő a kitöltött formanyomtatványt csatolom, mellékelve a gépjármű fényképeivel (elölről, oldalról, utastér, csomagtartó).
Kérem, amennyiben a haza védelmében arra kerülne sor, hogy a garázsajtó kinyitásakor egy reggel egy szakasznyi terepruhás honvéd akár fegyverrel is arra kényszerítene, hogy az ország érdekében átadjam a tulajdonomban és használatomban lévő gépjárművet, a következőkre feltétlenül ügyeljenek a használatkor:
1. A centrálzár elromlott, így csak manuálisan nyitható/zárható a három ajtó.
2. A bal hátsó sárvédő fölött van egy karcolás a karosszérián, kb. 10 cm hosszúságban. Kérem, ennél több ne legyen rajta, drága a szerviz.
3. A kézi szívató használata indításkor elkerülhetetlen, a motor három percnyi járatása után viszont tolják vissza, mert eltaknyosodik az üzemanyag-csatorna.
4. A fűtés nem működik, csak 4-es fokozaton.
5. Az ablakok manuálisan nyithatók – ne felejtsék el bezárni használat után, a közbiztonság még hagy némi kívánnivalót maga után.
6. A hátsó ülésen található plüss mackók és sárkányok az óvodás kisfiam tulajdonát képezik – amennyiben az autóra annyira sürgősen volna szükségük, hogy nincs időnk kipakolni, őrizzék meg az említett tárgyak állagát.
7. A maradék szendvicseket elfogyaszthatják. A csomagolóanyagot ne hagyják az ülésen, a morzsákat kérem összesöpörni.
8. A gépjárműben nincs dohányzás! Ez alól a III.világháború kitörése sem adhat felmentést!
9. A gépjárművet telitankolva, lemosva, jó állapotban kérem visszaadni.
10. Gépjárművem használatakor ügyeljenek a következőkre:
- a nagylányomat 7:30-ra kell az iskola előtti parkolóban kitenni (cím mellékelve)
- a kisfiamat elég, ha 8:00-kor adják át a dadusnak, papírzsebkendőt tegyenek a zsebébe és feltétlenül puszilják meg a kis homlokát (cím mellékelve)
- anyósom minden szerdán 11:00-kor megy a háziorvosához (szívbeteg szegény, igazolás mellékelve)
- hazafelé váltsák ki a gyógyszereit a patikában (cím mellékelve)
11. Ne felejtsék el akár elektronikus úton, akár bármelyik benzinkútnál megváltani az autópálya-matricát, ez ugyanolyan állampolgári kötelesség mindenkire nézve.
12. A kötelező biztosítás befizetési igazolását kérem a kesztyűtartóban elhelyezni.
13. Az éves szerviz és az ajánlott olajcsere következő időpontja április. Ne feledkezzenek meg róla.
14. Balesetmentes közlekedést kívánok!

Gipsz Jakabné
gépjárműtulajdonos állampolgár

 

 

Marketing tanfolyam

2016.02.16. 06:53 | törökmonika | Szólj hozzá!

 

Ha történetesen médiasztár lennék, mert roppant drámaian félig fantasy, félig reality show műfajban dolgoznék és ettől roppant ismert lennék, de nem eléggé, mert soha nem elég, és mert baromira kezdenék már kikopni a műfajból, akkor kénytelen lennék kitalálni valamit, hogy picit dobjak az ismertségi mutatóimon, ha már a felvett nevemmel és a felvett sapkámmal nem tudnék tovább működni.

Vujity Tvrtko (10)Mivel van eszem, csak olyat találnék ki, amibe baromi nehéz belekötni.

Legyen például a karitativoskodás, az olyan szép, arra még az egyház se, a komcsik se tudnak mit mondani.

Kutyát nem akarok simogatni, lelencgyereket nem akarok örökbefogadni, migráncsot még csak-csak pátyolgatnék, de egy sincs, gondolkodjunk tovább.

Hopp, megvan.

Adjunk pénzt azoknak, akik ilyesmit csinálnak.

Na jó, de ne már, hogy csöndben, név nélkül, ahogy egyébként a világ kulturáltabb felén szokás, lásd első bekezdés.

Adok pénzt és jó hülye helyzetbe hozok mindenkit, olyan szaftosan demagógba.

Én adtam, adjál te is, neked több van.

Jó hangosan kell persze csinálni.

Én, mondjuk belefeccölök 100 rongyot, valahogy kiköhögi a család (pont egy félórás műsorom gázsija nettóban), de azt fotókkal, sajtófelhajtással csinálom.

Sok fotóval, sok felhajtással, ez fontos.

Később majd nyilatkozom is a bulvársajtónak.

Baromira semmi se fog történni, tudom én ezt – nekem viszont száz rongyból megvan az országos promóm. Ha véletlenül majd megjelenik a közeljövőben egy újabb “könyvem”, talán nagyobb szeretettel fogadják majd az emberek.

Csöndben jegyzem meg – most már tényleg én -, hogy azok, akik névtelenül, fotók és kamerák nélkül, felhajtás nélkül adakoznak nap mint nap, hétről hétre, talán a semmiből is, akik főznek, sütnek a hajléktalanoknak, akik ruhákat, cipőket adnak a rászorulóknak, akik átmennek a szomszédhoz, hogy bevásároljanak nekik, akik névtelenül juttatnak összegeket a rászorulóknak, akik beteg gyerekek műtétjére adományoznak, és még sokan mások is – na, ők nem száz rongyot feccölnek bele.

Igaz, nem is számolják. Nem azért, mert annyijuk van, hanem mert nem az számít.

Igaz, nem is hívják őket Vujity Tvrtkónak.

 

 

Nácisimogató

2016.02.09. 18:01 | törökmonika | 1 komment

 

nacisimogato_1.jpg

 

Én sem szeretnék ma a nácik bőrében lenni Magyarországon

Lássuk be, igen nagy kihívás ma Magyarországon nácinak lenni.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem vallhatjuk be. Mindenféle hülye dumával kell jönnünk, mint például parlagfüvet irtunk vagy csak szimplán így szeretjük, kopaszon. Valahányszor kivonulunk az Ördögárokhoz vagy Székesfehérvárra, azt kell mondanunk, hogy tulajdonképpen kutyát sétáltattunk.

Itt van ez a korrekt kis tetkó a homlokom közepén, be kellett magolnom hozzá az egész marhaságot a hülye indiai (azok is cigányok) hablatyból, hogy az nem is az, pedig de, valami svasztika, ha jól írom, kit érdekel.

Egy rohadt önálló gondolatunk nem lehet, pedig már nagyon szeretnénk a Lakatosékat meg a Kleinéket is lelőni, mint a többieket, de nem, mert azt mondja a nagyfőnök, hogy mi cukik vagyunk.

Minekünk ez olyan nagyon nem tetszik egyébként, mi a faszomért kell baromságokat csinálnunk, beépülnünk mindenhova, úgy tenni, mintha.

Nekünk miért nincs annyi jogunk, mint másoknak?!

Az tök jó, amikor nyáron már végre ki lehet menni a Pilisbe gyakorlatozni, meg a szentendrei Skanzen mellé lőgyakorlatra. Az is nagyon királyság, amikor motorokkal repesztünk a Dunakanyarban, na, akkor látja mindenki, mekkora csávók vagyunk. Néha megkérdezik ugyan, mi a faszé lengedezik a mi zászlónk a motron, de elmondjuk, hogy kirándulni jöttünk. Hehehehe.

De kezd lassan elegünk lenni ebből.

Miért kell nekünk folyton titkolnunk magunkat?!

Minekünk, így magunk között szólva, már rohadtul elegünk van abból, hogy a borotvált képű csávók azzal hitegetnek, hogy csak figyeljünk, majd jól beviszik a parlamentbe a dolgainkat. Ki nem szarja le a parlamentet?! Érted, odabaszok egy kézigránátot, és volt parlament, nincs parlament.
A faszom üljön le a büdös libsikkel meg a bérenceikkel tárgyalgatni.
Miről tárgyaljunk, szaros zsidó, büdös cigány?
Majd értesz abból, amikor átgyalogolunk rajtad, baszdmeg.
Még attól is tele a gatyád, ha valahol megjelenünk.
Na most, hapsikám, képzeld hozzá, hogy mi lesz itt, amikor végre rend lesz!
Ott fogsz te sírni, ahol senki se lát, hehe.

Nácik vagyunk, érted, haver? Ná-cik! Elég volt a bujkálásból, az a büdös zsidók műfaja, meg a rohadék cigányoké. Meg az oláhoké, tótoké, nyámnyila faszoké.

666! SS! Über alles!

Mi olyan kurva bonyolult ezen?!

 

 

 

A könnyű élet titka: elvált anyukának lenni

2016.02.07. 23:04 | törökmonika | 2 komment

we-can-do-it_1.jpgTe hogyan csinálnád jól?

Már ha elég jó arc vagy.

Mondjuk, van nullánál több gyereked (különben necces anyukának hívni).

Mondjuk, túléled az első két-három évet, ami nagyon kemény, ott szokott bukni a dolog, de nem az igazi utcai harcosoknál.

Mondjuk, utána már majdnem rendeződne minden, beállnak a rutinok, észrevetted, hogy egyszemélyben vagy anyja is, apja is az összes gyereknek.

Tudod, hogy te kezdtél menstruálni az összes lányoddal, neked volt hajnali magömlésed a fiaddal.

Te mentél velük az első randira, a többiről most ne is beszéljünk.

Te tartottad a fejüket, amikor az első berúgás után valahogy megtalálták a lakcímkártyájukat, kihámoztad őket a kabátjukból, kifűzted a bakancsukat, és nagyokat röhögve te raktad ágyba őket - hogy aztán másnap persze irgalmatlanul leoltsd őket, mint a villanyt.

Te tartottad a lányokban a lelket, amikor szakítottak, te tartottad a lelket a fiúban, amikor szakított, bár az kicsit nehezebb volt, mert játszhatod persze az apját, de az anyja vagy.

Tudod, hogy a legnagyobb érettségijét is te asszisztáltad végig - aztán sorra a többiét is. Mindnek megvolt a maga bája, de azért vagy tartva, senki nem kérdezte, mennyire kényelmes autóban akarsz utazni.

Az egyik elköltözött, a másik visszajött - vagy fordítva.

Nagyon ki kellett sakkoznod, hogy a legkisebb óvodai évzárójára mész, vagy a legnagyobb diploma-átadójára.

Velük sírtál, velük nevettél, velük unatkoztál, velük üvöltöttél, velük mosolyogtál csak úgy csendesen a bajszod alatt.

(Anyád is roppantul örült, nyilván, amikor az éjszaka közepén becsöngettél zokogva. Egyébként tényleg örült, csak arrébb kellett rakni az életét egy kicsit.)

Ehhez képest kérdezem tényleg nagyon csöndben.

Mi a viharos lófaszt gondolnak a pasik, amikor otthagynak nullánál több gyereket, hogy aztán hónapszámra feléjük se nézzenek?
Tudom, tudom... Unom a hülye történeteket. Ráadásul a fele sem igaz. Csak a kényelem, az az igaz.

Állsz a cirkuszban a porond közepén, egy kötélen, egyensúlyozva mindenféle szarral. Igen, még azzal is, hogy mégiscsak az apátok, ne mondjatok ilyet. Megpróbálsz mindent. Elviseled, hogy a nagyszülői vonal megszűnik, unokatesói vonal megszűnik, a gyerekeid számkivetettek, te meg bohóckodsz egy létra tetején egy hegedűvel a kezedben, és juszt is megcsinálod.

Szóval az mennyire van rendben, hogy az apukák ilyen sürgősen leszoknak a kölykeikről?

Én pont leszarom a tartásdíjat vagy ilyesmit.

De a gyereke, az még egy darabig nem szarja le, hogy az apja baromira nem kíváncsi rá.

Mindegy, utcai harcosok megoldanak mindent.

Anyám speciel nem utcai harcosnak nevelt. Ő speciel a zongorára és általában is a zenére gondolt. Én is, csak más kontextusban.

Ezt már magamtól kellett.

Viszont a gyerekeimet már erre nevelem.

We can do it.

(A hülye kérdéseket megelőzendő: 26, 24. 22, 13 - és még nincs vége a sornak! Tíz éve egyedül. Csak ma nagyon begorombultam.)

 

 

Hogyan szabaduljunk meg a depresszióstól?

2016.01.27. 19:05 | törökmonika | 16 komment

Címkék: segítség depresszió

 

depresszio.jpgItt a szezon, már két hónapnyi sötétség és majd ugyanannyi van előttünk - mint a gomba, nyílnak a depressziósok.

Nincs kellemetlenebb dolog a depressziós ismerősnél, barátnál, rokonnál, pokollá teszik az életünket és minden alkalommal vérig is sértenek minket.

De ez megelőzhető!

Most bemutatjuk, hogyan lehet néhány egyszerű, otthon is elvégezhetű gyakorlattal egyszer s mindenkorra megszabadulni a depresszióstól!

 

  1. Lassan, tagoltan, hangosan, és lehetőleg minél többször mondjuk el neki, hogy szedje össze magát, mert az élet szép. Ki is fejthetjük neki hosszabban. Sőt, minél hosszabban fejtjük ki, annál hatékonyabb a módszer.

  2. Ha nincs módunk ezt személyesen elmondani neki, szánjunk rá időt, hogy naponta többször felhívjuk ugyanezzel. Az e-mail és a chat is roppant hatásos lehet.

  3. Ha ádázabb típusú depresszióssal van dolgunk, akkor mindenképp állítsunk be hozzá bejelentés nélkül, széles mosollyal - és órákig üldögéljünk ott. Tegyük hozzá, hogy mi nem akarunk zavarni, csak egy kicsit fel akarjuk vidítani. Vagy szervezzünk meglepetésbulit neki. Egészen biztosan látványos hatással lesz depressziós ismerősünkre, ha hirtelen benyit a hálószobájába - ahol botor módon pizsamában fekszik a szerencsétlen, fülére húzott takaróval - húsz-huszonöt ember bohócsapkában, pezsgővel, trombitálva, hahotázva. Biztosan átragad majd a jókedv!

  4. Ne mulasszunk el egyetlen alkalmat sem, hogy rácsodálkozzunk: jé, te ilyenkor alszol? De hiszen szaladgálnak a mókuskák a fákon! Ugyanilyen jó mgoldás, ha valami rendszerességet javaslunk neki: például keljen hajnali hatkor, fusson egyet a ház körül, mosakodjon meg a hóban és idomítsa a kutyát.

  5. Szervezzünk neki programot, mindenképp kéretlenül. Mondjuk el nagyon határozottan, milyen jót fog tenni neki, ha kimozdul. Lehetünk kicsit erőszakosak is, úgy hatékonyabb. Ha ő vetne fel valami kis csacskaságot, kacagjuk ki, ezt csak a depresszió mondatja vele, hogy egy kiállításra szívesen elmenne – hiszen mennyivel jobb ilyenkor egy mozgalmas night klub!

  6. Ajánlgassunk olyan elfoglaltságot neki, ami egészen biztosan bejön, például: gyerünk uszodába, szaunába, masszőrhöz. Az legyen gondolataink vezére, hogy a ruháját vegye le – ez mindig beválik.

  7. Ha a helyzet azt kívánja meg – ez mindig egyéniségfüggő –, alkalmazhatunk kicsit gorombább módszereket. Például kérdezzük meg, miért nincs elmosogatva, miért nem ragyognak az ablakok.

  8. Egy kis lelki nyomás sosem árt: mondjuk el neki nyomatékosan, milyen rosszat tesz ezzel az egész depressziósosdival a környezetének, gyerekeinek, párjának, barátainak. Hassunk a lelkiismeretére. Megmondhatjuk kerek-perec, nekünk ez mennyire rosszul esik, hogy így látjuk őt, aki bezzeg máskor...

  9. Kérjük meg, lehetőleg szívósan és kitartóan, mondja már el, mi a baja, biztosan lehet rajta segíteni, csak akarni kell. Noszogassuk.

  10. Feltétlenül meséljük el a sanghaji bártáncosnő nagynénénk esetét, aki szintén ilyen kis semmiséggel küszködött, de aztán valaki javasolta neki a gluténmentes szilvahéj-kivonatot, kissé összerázva a proteindús, éjfélkor, a keresztúton, a temető mellett szedett varjúhájjal – lehetőleg ragaszkodjunk hozzá, hogy most, azonnal, a szemünk láttára vegye is be. Ne törődjünk a hányással.

 

Ha megfelelőképpen és elkötelezetten járunk el, általában már a 3. pont után, rosszabb esetben csak a teljes kúra végeztével ugrik ki depressziós ismerősünk, rokonunk, barátunk a tizedikről, miután kétszer felvágta az ereit és tarkón lőtte magát.

 

 

 

Rajtammaradt télikabát - Cseh Tamás

2016.01.22. 23:21 | törökmonika | Szólj hozzá!

Címkék: Cseh Tamás

csehtamasarcai.jpg

1977. 12 éves voltam, azon a nyáron halt meg apám. 37 éves volt. 
Onnantól kezdve anyám egészen sokáig nem volt magánál, de jól adta az erős nőt. 
Az, hogy kirántják az istenek az ember lába alól a talajt, egy dolog, de másnap is ki kell menni az utcára, ez a legszörnyűbb az emberi katasztrófákban.
És hát mit vegyen fel az ember ahhoz, hogy éppen összedőlt minden.

Na, de nem ez.

Azon a nyáron kértem anyámat, hogy hadd lehessen lemezjátszóm. Azon a nyáron semmire nem mondott nekem nemet (később sem).

Elmentünk az újpesti Állami Áruházba, ami kultikus hely, és vettünk egy olyan szart, aminek a fedele volt a hangfala, hosszan válogattunk, míg megvettük azt az egyet, amit lehetett kapni, és akkor mondta anyám, hogy de akkor vegyünk már lemezt is, mert anélkül nem lemezjátszó a lemezjátszó.

Kaptam rá fél órát, hogy válogassak, míg ő körülnézett a rövidáru-részlegen.

Erősen hezitáltam a P-Mobil és egy másik között.

A másikat választottam.

Már 12 évesen is a repetitív zenehallgatás híve voltam, onnantól vagy hat évig, míg egyáltalán otthon éltem, azt hallgattam folyamatosan.

Igen, Cseh Tamást.

Cseh Tamást hallgattunk Csobánkán, nyár volt és meleg :)

Ott és akkor, 1977-ben beálltam erre.

Sok-sok évvel később a 168 Órában csinálhattam vele interjút a születésnapja alkalmával. Én úgy még se előtte, se utána nem voltam beszarva, pedig a világ legközvetlenebb dolga volt az Astoria halljában üldögélni és nem kinyermázni.

Sok-sok évvel később vittem haza a Bartók Béla útra egy buliból, és ahogy szokta, úgy elnézést kérve letörölgette a szélvédőt, hogy az a cigifüsttől nem átlátható. Pedig az élet nem volt az.

Rajtammaradt télikabát. 

Rajtammaradt életérzés.

73 éves lenne.

Én meg ittmaradtam.

Hol vagytok, lányok?!
(A tisztesség kedvéért: a drákói szigor meghozza az eredményt: ma már a gyerekeim hallgatják.)

https://www.youtube.com/watch?v=i3D2vRZ6NAc

 

 

Osztályfőnöki óra

2015.12.15. 10:20 | törökmonika | Szólj hozzá!

noijog.jpgKedves gyerekek, a mai osztályfőnöki óra különleges lesz.

A szaporodásról fogunk beszélni.

Mivel lassan befejezitek az általános iskolát, erős gyanúm, hogy már hallottatok róla, bár ezerszer megmondtam, hogy mindenki kapcsolja ki az iskolában az okos- vagy butatelefonját. A számtech terem is azért van lezárva, hogy ne nézzetek pornót.

Tehát a szaporodás.

Van az ivartalan meg az ivaros.

Az ivartalanra most így hirtelen, karácsony közeledtével Szűz Máriát tudnám felhozni. Az ivarosra meg a Kovácsékat, ahol hat gyerek van, mégse járnak templomba.

De nem is ez, hanem hogy izé...

Tudjátok, a madarak meg a méhek is... Nem, nem a mémek, ne szólj közbe és vedd ki a kezed a zsebedből, kisfiam, mert képen váglak.

Kisfiúk, kislányok, legyünk őszinték, a természetben mindenhol ott van ez az undorító dolog.

És lássuk be, a lány vadkendernek is az az egyetlen célja, hogy kis kövér gyerek-hajtásokat hozzon. A fiú vadkender viszont dacol a széllel, úgy rázza a magját.

Ezért van az, hogy ti, kislányok, tornaórán legfeljebb nézhetitek, amikor a kisfiúk fociznak.

Én a magam részéről nem is értem, minek tanultok egyáltalán matematikát meg földrajzot, ahhoz, hogy szüljetek, igazán nincs szükség semmiféle úri huncutságra.

A principium szót leírjátok holnapra százszor, itt van a táblán, másoljátok le, nehogy eltévesszétek - aki pluszpontokat akar szerezni, az hímezheti is falvédőre.

Nem, Józsika, neked nem kell. Nem érdekel, hogy szeretsz hímezni, ne legyél már nevetséges.

Te pedig, Gizi, ne akadékoskodj. Nem, nem leshetnek rólad fizika-dogán a fiúk, mert te lány vagy és nem ez a dolgod, hogy ilyesmikkel foglalkozz.

Nem az iskolának, az életnek tanulunk.

Nem magunknak, hanem az országnak szülünk.

Ez az ország több ezer éve különlegesebb, mint bármelyik másik, mert csak.

Vannak persze olyan elmaradott, szánalmas kultúrák, ahol a nők nem tanulhatnak és kukászsákban mehetnek csak ki az utcára, férfikísérővel, de a szüleitek már biztosan aláírták a tiltakozást a menekültkvóta ellen.

Menekültkvóta, mondom.

Mert a keresztény, felsőbbrendű Európát el akarja pusztítani az iszlám, ahol a nő nem ember, márpedig mi nem engedjük a kultúránkat, megvédjük.

Marika, töröld le a táblát, kérlek. Te, Pistike, hozhatod a naplót.

A következő órára a kislányok hozzák be, amit addig szültek.

Kicsöngettek, mehettek. A fiúk kimehetnek focizni.

 

 

 

 

Találkozásom a szerencsejátékossal – avagy: tudom, hogy én vagyok a hülye

2015.12.13. 02:44 | törökmonika | 1 komment

A szerencsejáték az egyetlen a szenvedélyek közül, ami még futólag sem tudott megérinteni sohasem – talán a sportolói múltamnak köszönhetően, ott ugyanis nem így játszottunk.

Így aztán a találkozásom a szerencsejátékossal teljesen a véletlennek köszönhető. Állítólag ők felismerik egymást, hát énnekem ez nem adatott meg.

A szerencsejátékos általában kurva jó fej, eszméletlen jókat lehet vele dumcsizni, pont azt mondja mindig, amire mindig is vágytál, sőt.

A szerencsejátékos egyetlen egy dologra koncentrál – de ismerjük el, tényleg mindent bevet, apait-anyait, meg még ami megmaradt a családi ezüstből -, és ez a zsebedben, tárcádban lapuló lehetséges összeg.

A szerencsejátékos nagyszerű haver. Mindig ráér, ha esetleg valami problémád van.

A szerencsejátékos elképesztően segítőkész és simulékony. Általában szabódik, de azért csak elmondja, milyen nehéz gyerekkora volt, és ettől te egészen biztosan szarul fogod magad érezni, mert hát szegény, és téged meg nem is vert vaslapáttal a Manyi néni az óvodában.

A szerencsejátékos sosem kér egyenesen. Mert tudja, hogy nemet mondanál. A szerencsejátékos csak egyszerűen beköltözik hozzád, órákig nálad van (rosszabb esetekben hetekig, hónapokig vagy évekig, ha nem figyelsz), segít, apró szívességeket tesz meg, és ha véletlenül úgy alakul, hogy nincs nála pénz, természetesen kisegíted, mert adja magát a helyzet.

A szerencsejátékos mindent megold, ha bajba jutsz, legyen ez hirtelen autókölcsönzés, vásárlás, gyógyszer, bármi - lassan lépni nem tudsz a szerencsejátékos nélkül. Mert kényelmes vagy, mint egy vízidisznó.

Tényleg állati helyesek, és általában roppant intelligensek is.

Mondjuk, egy idő után érdekes barátokat hoznak. És nagyon meggyőznek, miért kéne a régiekkel szakítanod.

Ha hülye vagy, belemész.

Ha kérdezed őket, nagyon szórakoztatóan tudják elmesélni az életüket – és ők maguk is roppant szórakoztatóak.

Soha semmit olyat nem tudsz nekik mondani, amivel felháborítanád őket.

Jó fejek, na, mit tagadjuk.

Néha könnyek között említenek pár régi barátot, akik érthetetlen okokból elhagyták, elárulták őket, meg hát volt házastársak is mindig játszanak a történetben – te ezeken mindig meghatódsz.

Jó, néha szerzel nekik állást, bankkölcsönt, ezt-azt, nem lehetsz szívtelen – valamit valamiért.

A szerencsejátékos soha nem fogja tudni megmondani, hová megy el a jövedelme.

A szerencsejátékos időnként kaviárral esik be hozzád, néha meg az éhezéstől kigúvadt szemű gyerekeivel.

Néha látod, hogy a szerencsejátékosnak valamit adnak, egy papírzsebkendős csomagba rejtett pénzköteget, vagy valamit.

Néha látod, hogy a szerencsejátékos nem veszi fel a telefont bizonyos számoknak, átmegy az utca túloldalára, van, amelyik egy másik földrészre is.

És ha te is olyan hülye vagy, mint én, bizony egy idő után ott találod magad mondjuk – csak példaképp, túlozva irodalmilag, naná – milliós bankkölcsönnel a nyakadon, vagy csak szimpla párszázezres kifizetéssel a gyereke tandíjára, amit majd a jövő héten, de eskü, és mindjárt, vagy csak a kölcsönkért autód utáni parkolási bírsággal (drága barátom, nézd már meg, te használod-e egyáltalán az autódat, vagy már elvitte a szerencsejátékos).

Komolyan mondom, még te érzed szarul magad, amikor szóba hozod ezt a kis apróságot.

Örökséged van és és felbukkan véletlenül pár szerencsejátékos barátod? Ugye nem kell mondanom a többit.

A közös barátok komolyan megharagszanak rád, hogyan tudod azt a szent embert így mocskolni, hát milyen vagy.

És ha szerencséd van, és szépen kéred, esetleg kijelentkezik a lakásodból ahová apró szívességként állandóra bejelentette magát, hogy rajtad követelje a maffia a pénzét.

A szerencsejátékosokkal közös baráti kör minden tagja egytől egyig tudni fogja, hogy te vagy a geci, ha besokallsz.

Hiszen ő tulajdonképpen annyit segített neked, kétszer is kinyitotta előtted a liftajtót - és különben is hogy lehetsz ekkora görény, hogy azt a szent embert baszogatod.

Néha valamelyik összeomlik és a válladon sír. Ha elég tisztességesből vagy, sajnálod. Ha hülyéből vagy, segítesz. Azt mindenképp megtudod, hogy tényleg anyjukat, apjukat eladnák egy ezresért, most. Nem számít, mi lesz holnap - valami lesz. És tényleg!

Nem láttam még olyat, hogy szerencsejátékos megadta volna az adósságát.

Olyat igen, hogy egészen Dél-Amerikáig szaladt ijedtében(azóta nyilván kifosztotta már az őslakosokat).

Én szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy a szerencsejátékosokat lássák el jól látható cédulával.

Hogy ne kelljen minden alkalommal a fölösleges köröket megfutni.

Drága barátom, ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Azt csak te gondolod, hogy valami mély lelki izé köt össze benneteket. De egy lófaszt. Kurvára nem vagy te érdekes, ha nincs egy kanyid se. :)

 

 

 

 

 

Kedves évforduló - Pygmalion vallomása

2015.12.04. 01:50 | törökmonika | 1 komment

Rettenetes évek voltak akkor már mögöttünk. Ha nem tudnám, hogy mások, máshol még borzalmasabban éltek, élnek, még mindig sajnálnám magam, de azért így sem volt irigylésre méltó időszak. Valójában, ha álmomban eszembe jut, még mindig képes vagyok verítékezve, sikoltozva ébredni, pedig már rég vége.

pygmalion.jpgKörülbelül egyszerre veszítettem el mindent, de mindent, ami egy középosztálybeli értelmiségi nőt körülír. Nagyanyámat, anyámat (meghaltak), a férjemet (ő csak szimplán lelépett), a munkámat (ami az egész középosztálybeliséget stabilan alátámasztotta anyagilag), aztán sorra az értékeket, amelyek egyáltalán voltak (ó, szent zálogház, a mindent elnyelő).  Már rég nem érdekelt, mit veszek fel, hogy legalább normálisan nézzek ki, mert nem volt választék. Előtte fél évvel még főszerkesztő-helyettes, kissé később közmunkás, világító mellényben. Már rég nem volt kérdés, mit eszünk (ami esetleg volt, ha volt - és ez nem vicc).

Maradtak a legfontosabbak, a gyerekek, mind a négyen - és a legtökéletesebb kilátástalanság. Reggelente konkrétan a padlórésekből szedtük össze az aprót, amivel be tudtak utazni Pestre iskolába.

Aki ismer, tudja - a többiek meg szépen visszagörgetnek a blog elejére, mert megírtam -, hogy én voltam az ország első sokdiplomás közmunkása. És úgy szopattak, kéjjel, gonosz örömmel, ahogy csak kellett. Körülbelül csak az választott el az önakasztástól, hogy nem volt pénzem hajókötélre.

Meg hát mégsem akartam a srácokat halálba - hehehe, tetszenek érteni a finom utalást - rémiszteni.

Meg hát az önbecsülés, amit centiről centire, napról napra veszítettem el.

A legrémisztőbb és legdermesztőbb az volt, hogy egyszerűen újra kellett fogalmazni magam. Minden, amit addig gondoltam, érvényét veszítette. Nyilván aki nyomorba született és abban kénytelen élni, az csak legyint, mert mindig van mindennél rosszabb is, és azt is túl lehet élni valahogy - stabil középosztályból a mélynyomorba zuhanni, kilátástalanul és magányosan viszont elég durva trip. És nem látod a végét. Illetve sajnos de.

És nem az van ám, hogy elhülyülsz, megbutulsz, nem. Ezt a kegyelmet nem adja hozzá a sors. Tökéletesen tisztán látod és érted, mi történik veled. És mi fog.

De nem úgy történt.

(Fel lehet lélegezni, innentől jön a mosolygós rész.)

És akkor megállt a ház előtt a nagy fekete autó.

Kiszállt belőle egy emberhegy, azonnal elkezdett mosolyogni, de olyan szélesen, amilyet én akkor már évek óta nem láttam.

Kérdezte, megismerem-e.

Őszintén válaszoltam neki, hogy kurvára fogalmam sincs, kicsoda.

(Aztán az elmúlt években persze felfejtettük, hogy tényleg, harmincsok évvel ezelőtt egy házibuliban majdnem, de aztán mégsem, aztán még pár telefon, de aztán mégsem, ő megnősült, én férjhez mentem, teltek az évtizedek, senkinek nem jutott eszébe a másik.)

Kiszállt a rohadt nagy és ijesztő autójából, udvariasan félretolt, helyére rakta félkézzel az addigra már leszakadt kertkaput, bejött a házba, kért egy teát irgalmatlanul sok cukorral, leült három székre egyszerre és azon a leírhatatlan basszus hangján elmondta, hogy akkor most mi és hogyan lesz, továbbá vegyek fel valami normális göncöt, mert mégiscsak nőből vagyok, nem szakadt hajléktalanból. És fésülködjek is meg.

Aki ismer, tudja, hogy a legvacakabb periódusaimban sem szoktam szó nélkül eltűrni semmit sem - de akkor nem kaptam levegőt, hogy bármit mondjak.

Azóta a lehető legvadabb kalandokon mentünk keresztül. Voltunk úgy síelni, hogy én szandálban indultam, mert még jó idő volt, de valami hegycsúcson kötöttünk ki, ahol térdig ért a hó, őrá meg nem ment föl a síruhája.

Voltunk úgy, hogy kimentem valami német szallodából bagózni az utcára és nem tudtam visszamenni, ott dideregtem német nyelvtudás nélkül papucsban, slafrokban a tüchtig muskátlik között a szakadó hóban fél éjszaka.

Voltunk úgy, hogy úgy hozott ki a fülemnél fogva egy boltból, mert pánikrohamot kaptam.

Voltunk úgy, hogy elindultunk csak úgy autóval a világba és megtaláltuk az Adria legromantikusabb kikötővárosát - ahol a kedvemért addig fűzte a recepciós csajokat, míg meg nem kaptuk azt az erkélyes szobát, amely fél méterre volt a tengertől.

Voltunk úgy, hogy már vezethettem az autóját, nagy büszkén megtankoltam neki - milyen kár, hogy dízeles volt a jármű, én meg beletoltam a sima benzint, de csurig.

Voltunk úgy, hogy annyira veszekedtünk Splitben, hogy kiszálltam és egyszerűen otthagytam a csúcsforgalomban.

Voltunk úgy, hogy felmásztunk együtt a legregényesebb lovagvárba. És még le is jöttük!

Voltunk úgy, hogy szilvesztereztünk Bécsben, pezsgőztünk Krakkóban, kávéztunk Pozsonyban.

Voltunk úgy, hogy csak egy hüle nóta miatt igenis odamentünk és megnéztük Jozint Brazinban.

Voltunk úgy, hogy épp arra a metróra nem szálltunk fel Moszkvában, amelyiket felrobbantottak.

Voltunk úgy, hogy elindultunk Litvániába, de félúton meggondoltuk magunkat.

Voltunk úgy, hogy csak ültünk Krétán a tengerparton és tudtuk, hazaértünk.

Temettünk már kutyát, macskát, szereltünk csapot, veszekedtünk tapétán, fúrtunk hülye helyekre tipliket, kerestünk egymáson ütvefúrót.

Énekeltünk tüntetéseken, gyűjtöttünk aláírásokat, szidtuk a rendszert, csináltunk szendvicseket a menekülteknek, rendeztünk versmaratont, meg amit csak kell.

És voltunk úgy is, hogy...

Nem fogom mind végigmondani.

Amióta kiszállt a nagy, fekete autójából, egyszerűen egy francia újhullámos, kedves film az életem, tele abszurditással - mondjuk, mint a Csokoládé (rendezte: Lasse Halström).

És tele nevetéssel.

Énnekem nagyon össze kell szednem magam azóta, hogy picit is hódolhassak kedvenc elfoglaltságomnak, a depressziónak.

Engem még így senki nem szeretett.

A gyerekek? Nos, idő bácsi mindent megold. 

Mára ott tartunk, hogy kifejezetten hiányozna nekik a falakat szaggató hahotázása. Ma már a legtermészetesebb dolog, hogy hatszor annyi süteményt kell készíteni és kicsit fel kell hangosítani a tévét. Hogy a szalagavatókon, ballagásokon, hülye iskolai rendezvényeken ott van, a világ legtermészetesebb dolga. Neki számolnak be, mit intéztek aznap iskolában, munkában, akárhol.

Ma már minden jó.

És ma van az évforduló.

https://youtu.be/wRG_6h_Eqww

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válaszlevél a Mikulástól

2015.12.02. 22:02 | törökmonika | 1 komment

 Drága gyermekeim!

 

Megkaptam a leveleitek idén is, nagy örömmel olvasgattam. Külön köszönöm azoknak, akik szépen kiszínezték a rajzukat.

Arra jutottunk Rudolffal, a rénszarvassal, hogy őszinték leszünk és már most megmondjuk, hogy mit nem. Ne várjátok hiába a csodát.

Nem, nem lesz fűtés a télen. Nem tudok tűzifát hozni. A gázt sem kapcsolják vissza. A kilakoltatás jegeléséről az idén még nem hallottam – lehet, ez az én hibám. Nem, anyut nem műtik meg, apu nem kap munkát - vagy fordítva. A tesódat nem fogják felvenni abba az iskolába és te sem tudsz elmenni az osztálykirándulásra. Új szemüvegre sem futja.

Új ruha sem lesz, új cipő pláne nem.

A nagyinak sem vihetek csirkelábat, pedig csak minden negyedik pénteken főzi meg. Nagypapa gyógyszereit nem tudom kiváltani. A szomszéd bácsinak nem lesz új protézise, hiába mállott szét az előző, és nem, sajnos a rákos osztálytársadról sem tudom levenni az átkot.

Bevallom, még azt sem tudom elintézni, hogy a Géza bácsi végre találjon valamit a kukában, ne dolgozzon hiába.

A tanáraitok nem lesznek jókedvűbbek, az orvosaitok csak akkor, ha elmennek Angliába, a nővérkékről, mivel nincsenek, szó se essék.

Az unokatesód sem fog meglátogatni, hiába dolgozik külföldön évek óta – de lehet, hogy küld képeslapot.

A villanyt Mikulás-nap után hétfőn fogják kiapcsolni nálatok, ennyit tudtam csak kikönyörögni az önkormányzattól.

Azt muszáj elmondanom, hogy nem mi voltunk Rudolffal. Nem mi hoztunk trafikmutyit, új földtörvényt, új korrupció-törvényt, nem mi hoztunk új, nagyon-nagyon drága lakásokat a kormánytagok veletek egykorú gyerekeinek, nem mi intéztük Rudolffal, hogy ezek a saját lábukra álljanak és nem, a pengés kerítést se mi szereltük fel, hogy a veled egykorú gyerekek több sebből vérezzenek.

Azt is meg kell mondjam, hogy a Jézuskához is hiába fordulnátok.

Gyerekeim, ez már egy más világ.

De sose feledjétek: nem annyik vagytok, amennyitek van. Ezt jól jegyezzétek meg.

 

Ölel benneteket:

a Mikulás

 

(azért a cipőtöket pucoljátok ki rendesen, ha van!)