Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

Feljegyzések a pelenkázó mellől 23. - Félévforduló

2018.02.23. 02:49 | törökmonika | Szólj hozzá!

2018_02_22.jpg

 

Ma fél évesek az ikreink. Ez nagyjából senkit nem érdekel rajtunk kívül, örülünk, hogy élünk.

Hanem összefoglalnám az első fél évünket.

Nem volt titok, milyen körülmények között születtek az ikrek. Lombikprogram, saját embrió, béranya, külhon. Soha senkinek nem mondtam, hogy terhes vagyok, azt mondtam, babát várunk, egyébként meg kinek mi köze hozzá.

És tényleg nagyon vártuk őket. A négy nagyobb gyerekem is már dörzsölgette a kezét, hogy babázni fog.

Fél évvel ezelőtt egyszerűen fülig szaladt a száj, mert megérkeztek. Picit hamarabb, mint gondoltuk.

Padlógáz, már amennyire ezt egy repülőjáratnál lehet érvényesíteni.

Tudtuk, mire vállalkoztunk, tehát volt kecó. 
Aztán ment a rohangálás a szülészet egyik és másik osztálya között.
Mert miért lenne egyszerű az élet, naná, hogy két különböző helyen voltak.

A konzulátuson, ahol intéztük a hazajutást, sem volt gond.
Miért lett volna?
Teljesen tiszta és rendben lévő minden.
Legfeljebb nem klasszikus, misszionárius póz, keresztet vetve.

Két újszülöttel egy idegen lakásban... De életünk legszebb napjai voltak.
Fantasztikus embereket ismertünk meg, főleg, amikor az éjszaka közepén rohantam a boltba, hogy cumit, de azonnal - de sem angolul, sem oroszul, sem semmilyen nyelven nem tudtam a cumi szót. Segítettek.
És mindig, mindenben segítettek.

Félig ájult állapotban Isztambulban rohantunk a kölykökkel, hogy elérjük a csatlakozást - nekem segített egy baromi kedves pasi a fedélzetről. Csak hát amikor megláttam, hogy Adéllal a kezében elrobog, én meg húzom a belem, kissé ideges lettem. Szegény apjuk Danival a kezében ügetett - nem fiatal ember, szarul gyorsul százon már. De elértük a gépet.

Beestünk egy taxiba Ferihegyen, mondtuk a címet és azonnal elaludtunk mind a négyen.

Itthon Molly kutya és a két macska fogadott. Nem voltak feldobva a helyzettől, de tudomásul vették.

A nagyobb gyerekeim rohantak haza persze, volt örömködés. Na most ki az, aki nem örömködik  két kis kukac láttán... Nem győztük bugyolálni őket, mindenki akarta egy kicsit babusgatni a manókat.

Hát volt olyan, aki nem örömködött.

Van olyan kolleganő, aki azonnal bezsarolt, hogy ha nem mondom el nyilvánosan, hogyan lett ez a két gyerek, akkor ő fogja.

Mi a picsa  köze van hozzá?

Másik kolleganő ámokfutásba kezdett. Én értem, hogy fontos lenne neki Magyarországon valamiféle elismerést kivívni, de így sajnos nem fog menni. Nagyon-nagyon (szakmailag) szánalmas cikket is írt arról, hogy ez mennyire rettenetes dolog. Helyszíni riportként eladva.

Kár, hogy nem járt a helyszínen.

Mindegy, azóta is ámokfut. 

Több hónapon keresztül baszogatott ő is, meg a bagázsa is. Na most akinek van /volt újszülött babája, pontosan tudja, mire nincs szüksége ezekben az időkben.

Amikor újszülött érkezik a házhoz, az totálisan kicsinálja a szülőket fizikailag. Ha kettő jön, akkor szorozzunk. Nem gond, kicsit erősebb vagyok, mint az látszik rajtam.

De azért erősen megviselt, amit műveltek velünk az elmúlt fél évben. Próbáltam úgy tenni, mintha nem, de megviselt.

És soha nem bocsátom meg. Pedig általában mindent meg szoktam bocsátani. Ez nem fog menni.

Baszogass egy friss ikres anyukát. Írj neki priviben geciségeket. Törd fel a fb-oldalát és ott mondj germóságokat. 
Meg lehet tenni, de nem következmények nélkül.

Akinek van gyereke, tudja, hogyan telnek a napok. Bőgéstől üvöltésig pelenkázunk. Nem baj, elmúlik idővel.

De azért ilyenkor nem esik annyira jól minden.

35 kilót fogytam. Nem állítom, hogy nem áll jól, de hogy leverem ezeken a geciken, mihelyt elengedem a babakocsit, abban mindenki biztos lehet. És nem, nem fogom kiejteni a klaviatúrámon, hogy szarházi, buta, felkapaszkodni vágyó, tehetségtelen hülye liba, nem. És azt sem mondom meg, melyik országból való. Úgyis ki lehet találni, mert a mentalitás, hát...  Örülök, hogy az összes többi ismerősöm, aki onnan valósi, nem ilyen, csak volt ez a hibaszázalék.

Mi jól vagyunk egyébként.

És fél évesek az ikrek :) A többi hülyeség nem számít.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr2513691224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.