Ma sikerült autizmussal és mikrochipekkel is beoltatni a gyerekeket. A gyapjas alakváltás csak később jön, még csak a gyíkemberségnél tartunk, de van időnk kivárni.

Amúgy kezdem megérteni az oltáselleneseket, ha még egyszer ennyiért ki kéne váltanom a patikában a szereket, főbe lőném magam. Segítek a rosszakaróinknak: igen, megtehettük, hogy még a rota-vírus ellen is, nem volt sokkal több, így, mint amennyiből állítólag meg lehet élni Magyarországon. Mindezt két példányban. Hát ha nem tehettük volna meg, most nagyon oltásellenes lennék én is, talán még a feng shuiba is belevágnék.

Csodapasi az átmulatott éjszaka után - tartotta a frontot igencsak derekasan, húsz percwenként rohangált, ahogy kell - dolgozni ment, így egyedül talyigáztam el a kölyköket a nem túl távoli rendelőbe. Ott értelemszerűen kolleginákkal találkoztam, de történetesen két ikerpár is várt szépen a sorára, jól összehasonlítottuk őket, megbeszéltük, hogy édesjóistenem, csak harminc perc összefüggő alvás lenne - a végén még tényleg kikötök egy játszótéren, pedig az első néggyel sose mentem, mert egy jellem vagyok, továbbá utálok emberekkel beszélgetni, pláne kisgyerekes anyukákkal.

Aztán kijött a rendelőből egy négy év körüli kiskampó, szintén szörnyűségekkel fertőzte meg a gyógyszermaffia, jött utána az állati helyes védőnő és mondta, hogy lehet egy kis láz, mire a kiskrapek rögtön a homlokához kapott, hogy szerinte ő már most lázas. Anyuka nagy arc volt, kérdezte, hogy egy nutellás keksz nem vinné-e le ezt a hirtelen jött kórságot. És jé, bejött neki. Úgy érzem, ma is tanultam valamit.

Nem annyira nagyon egyszerű két, közel hatkilós csecsemőt fél kézzel cipelni, pláne, ha az egyik ordít, a másik meg bömböl, de hát nyilván rosszabb lesz a helyzet, amikor már szét is másznak, szóval nem panaszkodom, én vállaltam. 

Begórtam őket egyetlen bébihordóba, úgy szakadtam meg a súlyuktól, alig férnek egyébként már el egymás mellett a kis dagik, aztán megkapták az oltásokat. Hát, volt sírás-rívás, naná, kinek esik jól, ha szurkálják.

A nap meglepetése, hogy Dani fiam rácáfolt az urban legend-re, miszerint a pasik belehalnak egy futó náthába - ezúttal Adél lányom az, aki olyan műsort csinált, hogy a védőnő javasolta nekem a füldugó értő használatát.

Vagy egy dupla viszkit.

Mindig bírtam ezt a védőnőt - de a többi is állati helyes. Hát naná, nyilván nem arra tették fel az életüket, hogy csecsemőket tegyenek el láb alól.

Most derekasan lázasodnak be, én meg beélesített végbélkúpokkal várom, hogy bedugjam nekik (nagyon nem szeretem ezt csinálni), csak még azt nem tudom, milyen kereszthatással lesz a végbélkúp az autizmus-oltással és a mikrochipekkel.

Ja, közben a laptopom megdöglött, orosz vírusokat talált rajta az igencsak jóképű szakember, vacsorát is kéne főznöm a többi elhanyagoltnak és én is rágyújtanék már végre, ha lehetne.

De hát ilyen ez a pop-szakma.