Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

Feljegyzések a pelenkázó mellől 15. - Hasonmás-verseny

2017.10.30. 04:27 | törökmonika | Szólj hozzá!

apa_fia.jpg

 

Most ez szemétség lesz a részemről, mert Adél tényleg világszépe hercegnő, mégis Daniról egy pár szót.

Bár hát nem kell, itt a fotó, mindent elmond.

Mutatkozik némi különbség az apjuk és énköztem. Ő például szeret beszélni, én meg legfeljebb a kezemmel. Ő például szeret enni, én meg különböző okokból nem. Ő kurva erőszakos, én viszont szintén.

De jó, gondoltam, egyet elviselek, belefér a kurvaliberális világképembe.

És akkor itt van ez a Dani. Nem kéne ezt nekem túlmagyarázni, elég ránézni a fotóra. Ez minden nőt levesz a lábáról. Kéthónaposan olyanokat mond a csajoknak, hogy leszalad róluk a bugyi. Ez még nyígni is úgy tud, hogy a harcedzett szívemet is meglágyítja. Nem érdekel, ha lehány vagy leböfög (azt is nagyon tud).
Én ilyet még nem láttam, hogy valaki létrehozza a saját klónját. Vagy inkább clown-ját. Tud ez az apuka valamit.

Egy ennyi idős gyereknek még keményen kellene dolgoznia azon, hogy elkússzon a maciig, tartsa a fejét vagy legalábbis erőteljesen mozogjon.

Ez nem. Fekszik, mosolyog és hülyíti az embereket. Olyan nincs, hogy ne mosolyogjon rá bárkire szélesen. A huga szedi ki a szemét vagy tépi a haját a ketrecharcban (járóka), ő meg mosolyog és már most dumál.

Szerintem jobban járok, ha most akasztom fel magam, nem várok tovább ezzel. Ha annyit fog beszélni, mint az apjuk, az konkrétan elviselhetetlen lesz. Pedig már most is erős határeset.

Meg ráadásul az a baj a nagydumás pasikkal, hogy nagy százalékban még érdekeseket is mondanak, szóval a figyelem oda irányul, aztán az ember nem érti, mitől olyan hullafáradt egy-két óra után. Hát lopják az energiáit. Mondják, ami az eszükbe jut. Tök mindegy, miről van szó, órákig képesek rá. Néha, amikor rájuk dörrennél, hogy pillanatokra maradj már csöndben, akkor megfelelőképp visszavágnak, hogy ők csak szépen beszélgetnek. A beszélgetés az, amikor ő mondja, én meg hallgathatom.

Már most a hideg ráz, hogy ha Dani mozgásképes lesz - egyelőre kurva lusta, fekszik, hízik, mosolyog és dumál -, bevásárlóközpontba kell majd mennem velük...

Ja, mert a szócséplés után a második kedvencem a bevásárlás...

(Kapcsolatunk hajnalán Csodapasi mondta, hogy menjünk Bécsbe. Menjünk, mondtam erre én. Nekem nem akkora cucc, egész életemben Európát jártam, de ő másik generáció, bár szintén járjta, járja a világot.
No, hat órás út után - nekem pont három innen Bécsig, de nem vagyunk egyformák lendületileg - boldogan leparkolt a Shopping City Südben, hogy megjöttünk. És komolyan gondolta!!! Hogy ez az élet értelme, nem a 42! Vannak ott ilyen szállodák, az az előnyük, hogy ébredés után körülbelül tíz métert kell menni valameddig, ahol végre lehet venni valamit. Említettem volna már, mennyire utálok vásárolni? És mennyire utálok emberek közé menni? Na most egy ilyen bevásárlóközpontban két dologra biztosan számíthat az ember: bevásárlásra és emberekre... Ha ezek után nekem magyaráznom kell, mennyire szeretem ezt az embert, hogy még erre is hajlandó voltam miatta... 
Ma  már persze raffináltabb vagyok, arra hivatkozom, hogy pisilnem kell. Leülök a szomszédos kocsmában, elszívok vígan nyolc doboz cigit és másfél óra elteltével utánamegyek. Olyankor ki- és berámolhatok a bevásárlókocsijából - de legalább haladunk.
Amúgy mindig azt mondja, hogy az anyukájának veszi, ne szenvedjen szükséget.
Nyolc kiló tonhalat, negyven hektó miafaszomat, meg ami még a keze ügyébe kerül.
Ilyenkor szoktam sírva elszaladni, mondván, hogy pisilnem kell.
De ne legyek már ilyen gonosz: ő tényleg azt hiszi, hogy az örömet okoz bárkinek is, hogy vásárolhat.
A hibás én vagyok. Mint mindig.)

Danira visszakanyarodva: nyilván nem engedhetem meg, hogy ezek ketten beszabaduljanak ilyen helyre felnőtt felügyelet nélkül.

Mindegy, úgy érzem, Adélra számíthatok, az legalább olyan szigorú és befele élő, mint én.
Ugyanakkor azt sem állítom, hogy nem lesznek még nagy csatáink - láttam én már kamaszlányt, nem is egyet.

De az alfanőstény én vagyok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr7613116158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.